Genetikailag kódolódik a vonulási útvonal?

Afrika leghosszabb vadállatvonuló útvonalát dokumentálták kutatók.

kn
2014. 06. 03. 19:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakemberek nyolc alföldi zebrát láttak el nyakörvre szerelt műholdas helymeghatározóval, amelynek segítségével két éven át követték az állatok vonulását oda-vissza a namíbiai Chobe folyó és a botswanai Nxai Pan Nemzeti Park között, ez a távolság légvonalban 250 kilométer.

Az állatok vonulásáról az Oryx című folyóiratban tették közzé tanulmányukat a WWF, valamint a namíbiai környezetvédelmi és idegenforgalmi minisztérium szakemberei, akik együttműködtek az Elefántok Határok Nélkül természetvédelmi szervezettel és a botswanai vadvédelmi és nemzeti parkok igazgatóságával.

A megfigyelt vonulás teljességgel a határokon átnyúló Kavango Zambezi természetvédelmi területen (KAZA) zajlik. Ez a világ legnagyobb, több országot érintő természetvédelmi területe, amely 43,6 millió hektáron terül el Namíbiában, Botswanában, Zimbabwéban, Zambiában és Angolában.

„Felfedezésünk ráirányítja a figyelmet a határokon átnyúló természetvédelmi területek fontosságára. Ez a tanulmány létfontosságú szerepet játszott a KAZA területén elnyúló vadállat-vonulási folyosó feltárásában” – idézte Pierre De Preezt, a namíbiai környezetvédelmi és idegenforgalmi minisztérium tudományos főmunkatársát a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A szakemberek folytatják kutatásukat annak megállapítására, hogy ez az állatvonulás valóban minden évben megtörténik-e, és a vándorlás genetikailag kódolva van-e az állatokban, azaz öröklődik-e anyáról utódra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.