Finoman szólva érintett vagyok a kérdésben, ugyanis 36 esztendősen deréki és nyaki porckorongsérvet is sikerült összeszednem, előbbit már majdnem tíz évvel ezelőtt, utóbbit pedig tavaly. Az elmúlt időszakban megjártam Tolnát-Baranyát, részt vettem mindenféle kezelésen, rengeteg dolgot hallottam és olvastam a témáról, és a tapasztalataimmal egybecsengő dolgokat most összegezve megosztom kedves olvasóinkkal.
A törzsfejlődés során az ember arra lett „optimalizálva”, hogy egyenetlen, természetes talajon közlekedjen, sokat mozogjon – vadászat, gyűjtögető életmód –, és csak ritkán üljön, akkor is helyesen, egyenes derékkal (esténként a tűz körül). Hosszú évezredeken keresztül így éltük életünket, persze időközben elkezdtünk gazdálkodni és növényeket termeszteni, de ez még mindig viszonylag gerincbarát elfoglaltság volt, aztán eljutottunk a 18. századig, az ipari forradalom kezdetéig, és megjelent egy sor olyan foglalkozás, mely egész napos ülésre, esetleg monoton munkavégzésre – gyári szalagmunka – kárhoztatta az emberek nagy részét.
Üléskor sokkal nagyobb terhelés éri a csigolyákat, mint álláskor, ilyenkor ugyanis a gerincet tartó vázizomzat sokkal kevésbé veszi ki a részét a munkából. Sajnos a mai világban ott tartunk, hogy már az óvodában is túlságosan sokat ülnek a gyerekek, aztán hatéves koruktól fél napokra kényelmetlen padokba kényszerítjük őket, ahol statikusan kell ülniük 5-8-szor 45 perceket, majd mikor hazaérnek, leülnek leckét írni, aztán a tévé, vagy a számítógép elé, majd vacsorázni az étkezőasztal mellé, és végre este megpihenhet a gerincük.
Jó esetben 18 éves korig végeznek a fiatalok valamiféle sportot, de egyre inkább az a tendencia, hogy sokan már általános iskolában meg akarják úszni a tornaórákat, és ebben az oktatási rendszer is partner. Fogadjuk el, hogy az átlagember 18 éves koráig heti két alkalommal egy-másfél órát mozog, majd onnantól kezdve jön a nagy büdös semmittevés, a felsőoktatásban további rengeteg ücsörgés, majd elkezdődik a nagybetűs élet, a melózás korszaka, ami technikailag túlfejlett világunkban javarészt irodai munkát jelent. 28 éves korunkra úgy néz ki a napunk, hogy reggel bemegyünk a melóhelyre kocsival vagy tömegközlekedéssel – találják ki, milyen testhelyzetben –, aztán az irodában 8-10-12 órát ülünk, majd megint kocsi, busz, aztán otthon szerencsés esetben mozgunk egy kicsit, mert mondjuk takarítani kell, de inkább bevetődünk a fotelba, és beszélgetünk vagy a tévét bámuljuk. Ezt az életformát nagyon nem szereti a gerincünk, erre én vagyok az élő példa – és további sok millió sorstársam is.
A rengeteg ülés hatására extra terhelés éri a porckorongokat, melyek a folyamatosan tartó nyomás miatt sok vizet veszítenek a nap folyamán (dehidratálódnak), ezáltal összetöppednek. Éjszaka aztán a fekvő helyzetnek, valamint az alvás közbeni regeneráló fázisnak köszönhetően visszanyerik a víztartalmukat, ezért van az a jelenség, hogy reggel felkelés után magasabbak vagyunk néhány centivel, mint este. Igen ám, de akik napközben alig mozognak, sokat ülnek, esetleg az ágyuk sem megfelelő, és/vagy keveset alszanak, azoknál nem tud teljesen regenerálódni a porckorongrendszer, és elkezdődik egy ördögi folyamat, mely során napról napra, évről évre közelebb kerülnek a gerincsérv kialakulásához.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a porckorong betüremkedik a gerinccsatornába, és ott elkezdi nyomni az idegeket, még rosszabb esetben a gerincvelőt. Ekkor már nem csak a derék jelez, hanem végtagba sugárzó zsibbadást, esetleg fájdalmat tapasztalunk. Azt se feledjük, hogy a mozgáshiány miatt egyre gyengébbek lesznek a hátizmok, hasizmok, ami tovább rontja a helyzetet. Egyszer az engem kezelő rehabilitációs orvos a következő mondattal próbált megnyugtatni: „Kétfajta embertípus van, az egyik már gerincsérves, a másik pedig majd az lesz.”
Így néz ki a porckorongsérv
Forrás: Infótatabánya.hu
Egy helytelenül kivitelezett emeléssel is rengeteget árthatunk a porckorongoknak. Szerintem ha már öt kilogrammnál nagyobb tömeg megemeléséről beszélünk, akkor mindenképpen guggoljunk le, s a tárgyat vagy élőlényt két kézzel masszívan megfogva, egyenes, homorított derékkal álljunk fel. Ebben az esetben nem derékból erőlködünk, tehát a súly nem préseli hátrafelé a porckorongot a gerinccsatorna irányába, hanem az egyenes tartás miatt védett állapotba kerülnek a porcok, és az emelést a lábizmainkkal hajtjuk végre.
Cikkünk következő részében sorra vesszük azokat a dolgokat, amelyekre oda kell figyelnünk vagy változtatnunk kell annak érdekében, hogy megelőzzük a krónikus hátfájást, esetleg visszafordítsuk a negatív folyamatokat.
