– A Velencei Charta 50. születésnapján mit ünnepelhet a magyar műemlékvédelem? Régész-történészként hogyan értékeli ennek a fél évszázadnak az eredményeit? Arra is kíváncsi lennék, hogy ebből mi az, amit egy átlagember láthat, érezhet. Mit köszönhet a kartának a magyarság?
– A műemlékvédelem mint kategória igen szenzitív elméleti és alkalmazott tudományok metszéspontjában áll, mint az építészet, művészettörténet, régészet és ezek számos rokon és segédtudománya. A Velencei Charta (magyarul ma már karta) talán a legismertebb a műemlékekkel foglalkozó karták közül. Ezekből sokféle létezik – például: régészeti örökség védelme, víz alatti kulturális örökségek védelme, népi építészet örökségének védelme, történet faépítmények megőrzésének irányelvei stb. – nemcsak tematikák szerint, de történeti fejlődésük is folyamatos, azaz a szakmák időnként újraértelmezik, modernizálják alapelveiket.
A Velencei Charta ebben az értelemben egyféle mérföldkő, amelyhez viszonyulni lehet és kell. Nagyon nehéz lenne most néhány mondatban összefoglalni, hogy mit jelent és jelentett pró és kontra ez a szellemiség a magyar műemlékvédelem számára az elmúlt ötven évben. Talán a konferencia színes előadói palettája alapján lehet majd bepillantást nyerni ebbe a meglehetősen eklektikus világba. Annyi bizonyos, hogy az elmúlt évtizedek helyreállított műemlékei valamilyen módon hordozzák a karta szellemiségét, tehát szinte mindenki találkozott vele, akkor is, ha nem is tud róla. Ez lehetett pozitív élmény, de negatív is. A térdmagasságú falakat szokták példaként emlegetni, de ne feledjük: még a pusztulófélben lévő műemlékeknek is van köze a kartához.
– Milyen aktualitásai vannak ma a Velencei Chartának? A konferencia első előadása éppen az egyezmény időszerűségeiről szólt.
– Ahogyan utaltam rá, azóta léteznek új megfogalmazású, aktualizált karták, mint a krakkói 2000-es vagy a 2008-as ICOMOS a kulturális örökség helyszínekről, amelyek figyelembe veszik az eddigi tapasztalatokat, de nagyon fontosnak gondolom, hogy ezek a nemzetközi karták nemzetközi kitekintést adnak, ugyanakkor a tapasztalatok leszűrése nemzeti szinten elengedhetetlen. Talán erre most jó lehetőség egy ilyen kerek évforduló. Nagy kérdés persze mindig, hogy egy szakma mennyire képes objektíven értékelni saját teljesítményét, csak a szépre és jóra emlékszik, vagy szembe tud nézni a kudarcokkal is? Megítélésem szerint nem a Velencei Charta megfogalmazásai, hanem azok értelmezése a döntő. Úgy gondolom, hogy a probléma többnyire abból adódott, amikor valamit egyszerűen szó szerinti ortodox módon akartak kezelni. Az időszerűséget leginkább a gondolkodásmód határozza meg.
– Melyek azok a legégetőbb, legfontosabb kérdések, amelyeket Ön szerint tárgyalni kell egy ilyen konferencián?
– Sok olyan műemlék vár ma is megmentésre, ahol az utolsó órában vagyunk. Azt gondolom, ennél nincs fontosabb ezen a területen. A másik fő kérdés pedig szerintem a már említett 2008-as ICOMOS karta egyik alapvető pontja: a fenntartható fejlődés. Ez kompromisszumokat jelent minden érdekelt részéről. Ma leginkább ebben látom a hiányt.
– Hogyan értékelné a status quót? A váraink, várromjaink mennyire lehetnek versenyképesek jelenleg például a turizmus szempontjából? Ez is egy fontos szempont, talán az egyik legfontosabb, hiszen a múzeumok, várak, szabadidőparkok is versenyben vannak a közönség odacsábításáért.
– Szerintem nincs ellenérdekeltségünk. A kulturális turizmusban vagyunk érintettek, és ez szerintem jó értelemben az egyik legnagyobb piaci lehetőség manapság. A vár vonzza a turistákat, de csak akkor, ha van benne tartalom és egész napos programot kínál, például a gyerekeknek egy kalandparkot a vár mellett, éttermet, szállást. Viszont ezeket a programokat koordinálni kell, ne mindenhol egyszerre legyenek hétvégi várnapok, ne ugyanazt a lovagi tornát, csatát lássák az érdeklődők, legyen minden helyszínnek karaktere. Ebből ugyan nem fogunk palotákat építeni, de juthat a rekonstrukciókra, kiállításokra, műkincsekre, ásatásokra.
– A vármúzeum területén milyen kutatások, ásatások folynak? Mit tudhat a nagyközönség a híres kápolnáról s a studiolóról? Mikor nyitja meg kapuját a turisták előtt?
– Jelenleg egy nagy felújítás közepén vagyunk, melyet az Európai Unió és a magyar kormány is támogat. Ez néha meglepetéseket, új eredményeket is hoz. Most egy eddig soha nem látható építéstörténeti részt mutathatunk majd be, ahol a római tégláktól az István kori ajtón és a gótikus falakon át a barokk kori ciszternáig szinte minden egy helyen megtalálható. Nemcsak a régi palotarész újul meg, hiszen 13 év után újra látható a királyi kápolna és a jövő év elején a Vitéz János-féle studiolo is újra látogatható lesz. Mindenki eldöntheti azt is, hogy mennyire győzik meg a művészettörténészek pró és kontra érvei afelől, hogy tényleg Botticelli festette-e az erények freskóit.
– A Velencei Charta 50. „születésnapján” mit ünnepelhet a magyar műemlékvédelem? Régész-történészként hogyan értékeli ennek a fél évszázadnak az eredményeit? Arra is kíváncsi lennék, hogy ebből mi az, amit egy átlagember láthat, érezhet? Mit köszönhet a Kartának a magyarság?
– A műemlékvédelem, mint kategória igen szenzitív elméleti és alkalmazott tudományok metszéspontjában áll, mint az építészet, művészettörténet, régészet és ezek számos rokon és segédtudománya. A Velencei Charta (magyarul ma már Karta) talán a legismertebb a műemlékekkel foglalkozó karták közül. Ezekből sokféle létezik, (pl: régészeti örökség védelme, víz alatti kulturális örökségek védelme, népi építészet örökségének védelme, történet faépítmények megőrzésének iránylevei stb.) nemcsak tematikák szerint, de történeti fejlődésük is folyamatos, azaz a szakmák időnként újra értelmezik, modernizálják alapelveiket. A Velencei Karta ebben az értelemben egyféle mérföldkő, amelyhez viszonyulni lehet és kell. Nagyon nehéz lenne most néhány mondatban összefoglalni, hogy mit jelent és jelentett pro és kontra ez a szellemiség a magyar műemlékvédelem számára az elmúlt 50 évben. Talán a konferencia színes előadói palettája alapján lehet majd bepillantást nyerni ebbe a meglehetősen eklektikus világba. Annyi bizonyos, hogy az elmúlt évtizedek helyreállított műemlékei valamilyen módon hordozzák a karta szellemiségét, tehát szinte mindenki találkozott vele akkor is ha nem is tud róla. Ez lehetett pozitív élmény is, de lehetett negatív is. A térd magasságú falakat szokták példaként emlegetni, de ne feledjük: még a pusztuló félben lévő műemlékeknek is van köze a kartához.
– Milyen aktualitásai vannak ma a Velencei Chartának? A konferencia első előadása éppen az egyezmény időszerűségeiről fog szólni...
– Ahogyan utaltam rá, azóta léteznek új megfogalmazású aktualizált karták,mint a Krakkói 2000-es vagy a 2008-as ICOMOS a kulturális örökség helyszínekről, amelyek figyelembe veszik az eddigi tapasztalatokat, de nagyon fontosnak gondolom, hogy ezek a nemzetközi karták nemzetközi kitekintést adnak, ugyanakkor a tapasztalatok leszűrése nemzeti szinten elengedhetetlen. Talán erre most jó lehetőség egy ilyen kerek évforduló. Nagy kérdés persze mindig, hogy egy szakma mennyire képes objektíven értékelni saját teljesítményét, csak a szépre és jóra emlékszik, vagy szembe tud nézni a kudarcokkal is? Megítélésem szerint nem a Velencei Karta megfogalmazásai, hanem azok értelmezése a döntő. Úgy gondolom, hogy a probléma többnyire abból adódott amikor valamit egyszerűen szó szerinti ortodox módon akartak kezelni. Az időszerűséget leginkább a gondolkodásmód határozza meg.
– Melyek azok a legégetőbb, legfontosabb kérdések, amelyet Ön szerint tárgyalni kell a konferencián?
– Sok olyan műemlék vár ma is megmentésre ahol az utolsó órában vagyunk. Azt gondolom ennél nincs fontosabb ezen a területen. A másik fő kérdés pedig szerintem a már említett 2008-as ICOMOS karta egyik alapvető pontja a fenntartható fejlődés. Ez kompromisszumokat jelent, minden érdekelt részéről. Ma leginkább ebben látom a hiányt.
– Hogyan értékelné a status quo-t? A váraink, várromjaink mennyire lehetnek versenyképesek jelenleg pl. a turizmus szempontjából? Ez is egy fontos szempont, talán az egyik legfontosabb, hiszen a múzeumok, várak, szabadidőparkok is versenyben vannak a közönség odacsábításáért.
– Szerintem nincs ellenérdekeltségünk. A kulturális turizmusban vagyunk érintettek és ez szerintem jó értelemben az egyik legnagyobb piaci lehetőség manapság. A vár vonzza a turistákat, de csak akkor, ha van benne tartalom és egész napos programot kínál, például a gyerekeknek egy kalandparkot a vár mellett, éttermet, szállást. Viszont ezeket a programokat koordinálni kell, ne mindenhol egyszerre legyenek hétvégi várnapok, ne ugyan azt a lovagi tornát, csatát lássák az érdeklődők, legyen minden helyszínnek karaktere. Ebből ugyan nem fogunk palotákat építeni, de juthat a rekonstrukciókra, kiállításokra, műkincsekre, ásatásokra.
– Ha már Esztergom, a Vármúzeum területén folynak-e ásatások, illetve egyéb munkálatok? Mit tudhat a nagyközönség a híres kápolnáról, s a studiolo-ról? Mikor nyitja meg kapuját a turisták előtt?
– Jelenleg egy nagy felújítás közepén vagyunk melyet az Európai Unió és a Magyar Kormány is támogat. Ez néha meglepetéseket, új eredményeket is hoz. Most egy eddig soha nem látható építéstörténeti részt mutathatunk majd be, ahol a római tégláktól az István kori ajtón és a gótikus falakon át a barokk kori ciszternáig szinte minden egy helyen megtalálható. Nem csak a régi palotarész újul meg, hiszen 13 év után újra látható a királyi kápolna és a jövő év elején a Vitéz János-féle studiolo is újra látogatható lesz. Mindenki eldöntheti azt is, hogy mennyire győzik meg a művészettörténészek pro és kontra érvei afelől, hogy tényleg Botticelli festette-e az erények freskóit.
