Korántsem új keletű információ, hogy minél idősebbek vagyunk, annál kevesebbet alszunk. Sokan a jelenséget az új gyógyszerekkel, a szorongással, illetve a nyugdíjazással magyarázzák, de vannak olyanok is, akik szerint az idősebbeknek egyszerűen kevesebb alvásra van szükségük.
Azonban a Beth Israel Deaconess Medical Center és a Torontói Egyetem által elvégzett kutatások a jelenségnek – első alkalommal – neurológiai magyarázatot adtak: szerintük egy bizonyos, az alvási szokásokat szabályozó neuron klaszterek, vagyis az úgynevezett ventrolateralis preoptikus sejtek az öregedési folyamat közben lassan elhalnak – olvasható a The Huffington Post internetes oldalán.
„Az öregedés során ezeknek a sejteknek a többségét, így az alvási idő egy részét is, elveszítjük” – mondta el a The Huffington Postnak Clifford Saper, a kutatás vezetője és egyben a Beth Israel Deacones Medical Center neurológiai osztályának elnöke.
Saper hozzátette: az emberek, mire hetvenes éveikbe lépnek, általánosan másfél órával alszanak kevesebbet, mint húszas éveikben. „Nem érzik magukat kipihentnek. Azért kelnek fel, mert már nem tudnak tovább aludni, de nap közben fáradtak maradnak” – állapította meg a szakember. „Ez a krónikus álmatlanság állapotának az egyik formája.”
A Brain folyóiratban megjelent eredmények egy nap elősegíthetik, hogy a gyógyszereket fejlesztve ki tudják egyenlíteni a megszakított alvás formáit, különösen a célzott neuronokkal kapcsolatban. Mindezt pedig negatívan befolyásoló hatások nélkül, olyan egyensúlyt teremtve meg, amilyet néhány jelenlegi, alvással kapcsolatos gyógyszer tesz lehetővé – magyarázta.
Saper patkányokon végzett laboratóriumi tesztek során összekapcsolta a neuronok pusztulását az alvási zavarokkal. Megállapította, hogy azon állatok, amelyek nem rendelkeznek ezekkel a sejtekkel, úgynevezett mély álmatlanságban szenvednek.
Mindezek után arra törekedett, hogy eredményeit az emberekkel kapcsolatban is alá tudja támasztani. Saper egy csaknem ezer személyből álló adatsort vizsgált: az alanyoknak gondolatban vissza kellett térniük 1997-be, vagyis 65 éves korukba. Emellett kétévente mindannyiuknak viselnie kellett 7-10 napon keresztül egy karóra méretű eszközt a csuklójukon, mely minden mozdulatukat rögzítette. A kutatás haláluk után is folytatódhatott, mivel az alanyok agyukat tudományos célokra ajánlották fel.
Saper 45 agyat választott ki az alapján, hogy a ventrolateralis még ép állapotban van vagy sem. Először az idegsejtklasztereket próbálta megtalálni, ami az emberi agyban a patkányokéhoz hasonló helyen található.
Ezután összekapcsolta a talált neuronokat az összegyűjtött pihenésre és aktivitásra vonatkozó viselkedési adatokkal. Igazolta, hogy aki kevesebb neuronnal rendelkezett, annak nagyobb mértékű volt az alvásidőben tapasztalt töredezettsége. Ugyanakkor a legnagyobb neuronértékkel rendelkező agyakat (6000 feletti értékkel) a hosszabb, megszakítás nélküli alvással hozta összefüggésbe.
A kutatás egy másik érdekes tényre is rámutatott: a kevesebb neuron és a kevesebb alvás közötti kapcsolat még hangsúlyosabb volt azoknál, akik Alzheimer-kórban szenvedtek.
„Meglepő, hogy az Alzheimer-kóros betegek különös gyorsasággal veszítették el ezeket a sejteket – mondta Saper. – Ők rendelkeztek a legkevesebb neuronnal és egyben a legnagyobb mértékű megszakított alvással” – emelte ki a szakember.
Saper szerint az eredményei segíthetnek abban, hogy a betegek a család tagjai maradhassanak. „Ha olyan gyógyszereket tudnánk megalkotni, amelyek segítenek abban, hogy az Alzheimer-kóros betegek átaludják az éjszakát anélkül, hogy növelnénk az elesés kockázatát, ezzel néhány embert a bentlakásos intézmények falain kívül, a családja körében tudnánk tartani.”
