DNS-elemzéssel tárták fel a „paleoeszkimók” történetét

Nagyon érdekes dologra derült fény a 150 őslakos maradványaiból vett DNS vizsgálata során.

kn
2014. 08. 30. 20:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sarkvidék ma élő és egykori lakóinak DNS-elemzése szerint egyetlen, Szibériából indult bevándorlási hullámmal érkezett a 700 évvel ezelőtt kihalt paleoeszkimó őslakosok összes kultúrája. A mai inuitok és az amerikai indiánok egy másik hullámmal érkeztek – idézte a BBC News a Science tudományos folyóiratban frissen megjelent tanulmányt.

Több mint 150 őslakos maradványaiból vett DNS-minta elemzésével a kutatók kimutatták, hogy a Saqqaq- és a Dorset-kultúra népei, vagyis az úgynevezett paleoeszkimók egy genetikai családhoz tartoztak, és mindannyian a Szibériából mintegy hatezer évvel ezelőtt indult bevándorlási hullámmal érkeztek Amerikába a Bering-szoroson keresztül.

„Ez az egyetlen populáció, mely a sarkvidéken letelepedett, és majdnem ötezer éven át élte túl a zord viszonyokat. Ennyi idő alatt az életmódjuk annyit változott, hogy elkülöníthető kultúrákat képviseltek” – mondta Maanasa Raghavan, a tanulmány vezető szerzője.

Az is kiderült, hogy mielőtt a paleoeszkimó kultúra 700 évvel ezelőtt hirtelen eltűnt, népeik nem keveredtek az inuitok felmenőivel, akik egy ezer éve indult második migrációval érkeztek Szibériából.

Egyelőre rejtély a paleoeszkimók népességének és kultúrájának teljes eltűnése, ami 100-150 év alatt mehetett végbe, és felvetheti akár egy „ősi népirtás” kérdését is – vélte William Fitzhugh, a washingtoni Smithsonian Intézet professzora, a tanulmány egy szerzője, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez csupán spekuláció, bizonyíték nincs rá.

Az erőszakos forgatókönyv ellen szól az is, hogy az inuitok legendái csak baráti kapcsolatokról szólnak őseik – a Thule-kultúra – és a még korábban élt „kedves óriások” között.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.