Magyar siker a CERN versenyén

Bíró Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem negyedéves fizikushallgatója is a Legjobb projekt címet elnyert csapat tagja.

2014. 08. 09. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Bíró Gábor egyetemi tanulmányai mellett az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban kutat. Tagja a magyar ALICE (A Large Ion Collider Experiment) csoportnak, amely a CERN nagy hadronütköztetőjének egyik legnagyobb berendezésén végez kísérleteke: nemzetközi összefogásban itt folyó munka célja a világegyetem korai állapotának, az ősrobbanás után mintegy tízezermilliomod másodperccel létezett kvark-gluon plazmának a létrehozása” – nyilatkozta Barnaföldi Gergely Gábor, az MTA Wigner FK tudományos főmunkatársa, a magyar ALICE csoport vezetője szombaton az MTI-nek.

Ismertetése szerint a CERN az idén immár harmadszor rendezte meg a Summer Student Webfest versenyt. A megmérettetésre nevező csapatoknak kizárólag nyílt webes technológiák felhasználásával kellett megvalósítani egy-egy  tudományos-népszerűsítő projektet. A 48 órás maratoni küzdelem után a projekteket egy háromtagú szakmai zsűri értékelte, amely olyan szempontokat vett figyelembe, mint a munkák innovatív jellege, tudományt népszerűsítő volta, használhatósága, a CERN-hez, a részecskefizikához, vagy valamilyen humanitárius célhoz való kötődés.

A 8 induló csapat közül a Legjobb projekt cím nyertese a „Particle Clicker” (Klikkelj a részecskékért) nevű csapat volt, amelynek tagjai Bíró Gábor (ELTE, MTA Wigner FK), Tadej Novak (Szlovénia), Csien Nan-csang (Kína), Kevin Dungs (Németország), és Igor Babuschkin (Németország).

Mint Barnaföldi Gergely Gábor elmondta,  a csapat ötlete a Cookie Clicker nevű játékon alapult, amelyben a játékosnak egyetlen célja van: minél többet klikkelni. A játék erőssége és gyengéje is ebben a rendkívüli egyszerűségében rejlik. Az egyetlen feladata, hogy sokat klikkeljünk, ami akár órákra is képes odaszegezni a feladathoz, azaz az egérhez a játékost.  A Particle Clicker ezt játékfüggőséget igyekszik kihasználni a tudomány népszerűsítésére: a nagy hadronütköztető egyik óriásdetektorának, a CMS-nek a keresztmetszeti képére klikkelve egy részecskefizikai eseményt, vagyis adatot hoz létre a játékos.

A CERN-es kísérletekhez hasonlóan, ha elég sok adat áll rendelkezésre, akkor megszületik a felfedezés. A programkészítők arról sem feledkeztek meg, hogy a játékmenet, azaz a kutatási projekt és a fejlesztések támogatása a korábbi felfedezések sikeréből táplálkozzon. A kutatások legfontosabb és legértékesebb elemét, a fiatal munkaerőt pedig „valutáért”, a CERN-ben használatos kávéautomata-zsetonokért lehet megvásárolni.

„A tervek szerint hamarosan elkészül a játék  mobiltelefonokra optimalizált verziója is. A fejlesztésben azonban a legnagyobb hangsúlyt most a fizikai tartalom, illetve a játékmenet kiegyensúlyozása kapja: minden felfedezéshez készül részletes, jól érthető pontos leírás. Reméljük, hogy szeptemberre, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont által a CERN alapításának 60. évfordulója tiszteletére szervezendő jubileumi eseményekre már elérhető lesz a játék magyar verziója is” – tette hozzá Barnaföldi Gergely Gábor.

A CERN honlapján ön is kipróbálhatja a győztes játékot: Particle Clicker.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.