Géza nagyfejedelem 997-ben bekövetkezett halála után fia, István – pogány nevén Vajk – követte őt a méltóságban. A történet nem volt egyszerű, hiszen Géza volt az, aki az öröklődés ősi rendjét megváltoztatva bevezette a primogenitúrát (elsőszülöttség), vagyis hogy a tőle származó legidősebb fiú lép a helyébe, nem pedig Árpád nemzetségének legidősebb férfisarja. Ki is tört a háború Koppány és István között, de ne siessünk ennyire előre.
Érdemes néhány gondolatot szentelni Hartvik győri püspök későbbi legendájának, aki Könyves Kálmán idején a következőképpen meséli el első szent királyunk születésének csodás történetét:
„ az említett Géza fejedelem feleségét, kihez már közeledett a szülés órája, az isteni kegyelem vigasztalni ily látomással akarta. Megjelent ugyanis boldog István lévita és első vértanú előtte, s így kezdett szólni hozzá: »Bízz az Úrban, asszony, s légy biztos, hogy fiút fogsz szülni, akinek e nemzetségben először jár korona és királyság, és az én nevemet ruházd reá!« Rácsodálkozván az asszony így válaszolt. »Ki vagy, uram, vagy mely néven neveznek?« »Én vagyok István, első vértanú, aki először szenvedett vértanúságot Krisztus nevéért.« Ezt mondván eltűnt. Közben megszületett Géza fejedelem Istentől megjövendölt fia , akit Adalbert püspök a kereszténység fehér ruhájába öltöztette és ő lett lelki gyámola. A boldog István király – akit megkeresztelkedése előtt a pogányok Vajknak neveztek – Esztergom városában született A kisdedévek elmúltával, miután a serdülőkor első lépcsőfokára lépett, apja összehívta Magyarország főembereit és a közös tárgyalás szerint fiát, Istvánt a nép élére állította, hogy uralkodjék őutána, és ennek megerősítésére mindet külön-külön megeskette. Ezután betelvén napjai e világ haszontalan viszontagságait égi örömmel cserélte fel ”
Noha Hartvik szerint a főemberek esküt tettek István mellett, trónutódlása korántsem volt zökkenőmentes. Hogy a történetekben trónkövetelőként fellépő Koppány milyen rokoni kapcsolatban állt Árpád nemzetségével, pontosan nem tudjuk, annyi azonban a Géza által kicsikart esküből kiderül: az ősi törvény szerint valószínűleg nem István volt a fejedelmi cím egyedüli várományosa. Kettejük ütközetéből mindenesetre István került ki győztesen, aki fogadalmához híven monostort építtetett Szent Márton hegyén, vagyis Pannonhalmán a bencés rendi szerzeteseknek. Ám a magyarság fennmaradása a Kárpát-medencében mindennek ellenére még mindig kockán forgott.