A több száz darab, legalább 47 állathoz tartozó csontot a Paraná államban lévő Cruzeido de Oeste dél-brazíliai város közelében találták meg. A pteroszauruszokon, vagyis a szárnyas gyíkokon belül a Tapejaridák családba tartoznak. Ezek az eddigi legdélebbi területen talált pteroszauruszmaradványok. A kutatók az újonnan megismert állatfajnak a Caiuajara dobruskii nevet adták.
Az őskori hüllők a krétakorban egy oázisban élhettek és láthatóan társasági lények voltak – írja Paulo Manzig Santa Catarina-i kutató és csapata a PLoS One című szaklapban.
A megtalált példányok maradványai alapján többen nagyon fiatalon pusztultak el. A szakértők csak két olyan koponyát és három felkarcsontot találtak, amelyek kifejlett állatokra utalnak. A megvizsgált egyedek szárnyfesztávolsága 65 centiméter és 2,35 méter között váltakozik. Különlegesen feltűnő a hüllők fején lévő csonttaréj, amely a fiatalabbaknál kisebb és dőlt, a kifejletteké viszont nagyobb és merőlegesen áll.
A pteroszauruszok feltehetőleg egy oázisban éltek egy sivatagos terület közepén. Haláluk után csontjaik egy tó fenekére sodródtak, ahol üledék borult rájuk és megkövesedtek.
A kutatók egyelőre nem derítették ki, mi okozta az állatok kipusztulását. Az, hogy a csontok több üledékrétegben is megtalálhatók, arra enged következtetni, hogy az ősgyíkok nem mind egy csapásra múltak ki. Elképzelhető, hogy a pteroszauruszok hosszabb ideig éltek ebben a régióban, vagy rendszeresen elvándoroltak erre a helyre.
A szakértők úgy vélik, ezek a szárnyas gyíkok csoportokban éltek és valószínűleg fészekhagyók voltak: a fiatal állatok már nagyon korán megtanultak repülni.
Brazília területén gyakran bukkannak a pteroszauruszok alfajainak leleteire. Bizonyos fajok hatalmas méreteket értek el: például a már 1971-ben felfedezett Quetzalcoatlus szárnyfesztávolsága becslések szerint mintegy 12 méter lehetett. Más fajok olyan kicsik lehettek, mint a galambok.
