75 éve szállt fel az első mai helikopter

Az alaptípust a cári Oroszországból 1917-ben Amerikába emigrált repülőgépmérnök, Igor Sikorsky alkotta meg.

Ezután építette meg az első nagy teljesítményű, 75 lóerős Vought–Sikorsky–300-as helikoptert, amely polgári és katonai célokra is alkalmas volt s először 1939. szeptember 14-én emelkedett a levegőbe. A helyből felszálló gépet ugyan nem ő találta fel, de ő alakította át biztonságosan repülő eszközzé, a VS–300 rotor konfigurációját mind a mai napig alkalmazzák. A VS–300-as alapjaiból építette meg később az R–4-est, ami az első sorozatban gyártott helikopter volt.

A helikoptergenerációk fő működési elvei Sikorsky R–4-ese óta gyakorlatilag változatlanok: a különbség a motorok – ma már gyakran sugárhajtóművek – erősségében, a rotorok fesztávolságában és elrendezésében, valamint a gép nagyságában van. Széles a választék: az óránként 300 kilométernél is többet megtenni képes, hihetetlen manőverező képességű, „kecses” Apache-ok külsőleg sokban különböznek a 22 tonnás robusztus Bell Boeing szállító helikopterektől, amelyek két egymástól függetlenül működő és a szárnyvégekre szerelt „felhajtható” rotorjuk okán felszálláskor helikopterként, az utazómagasságot elérve pedig akár normál repülőgépként is funkcionálhatnak.

Sikorsky sikersorozatának talán legmarkánsabb és legismertebb tagja az UH–60 Black Hawk, a Sikorsky Aircraft által fejlesztett és gyártott, egy fő- és egy farokrotoros, két gázturbinával felszerelt, közepes teherbírású, többcélú szállítóhelikopter. Egyik legújabb konstrukciójuk, a Sikorsky X2 Technology Demonstrator 2010 szeptemberében átlépte a 450 kilométer/órás sebességhatárt, s ezzel túlszárnyalt minden korábbi rekordot.

A helikopter viszonylag új találmány, de rövid idő alatt szép karriert futott be. Azon képessége, hogy helyből fel és le tud szállni, vagyis nincs szüksége kifutópályára, pótolhatatlan eszközzé tette. Érdekesség, hogy a hagyományos helikopterek rotorja a földről nézve a francia, orosz és ukrán gépeknél az óramutató járásával szemben forog, míg az olasz, brit és amerikai az órajárással megegyezően.

Mivel az ember játszani is szeret, léteznek már az ősidőket és a mai sárkányrepülőket is idéző egyszemélyes girocraftnak nevezett repülőfotelek is, amelyek pilótafülkéje nyitott, a felszállásról és a manőverezésről pedig pár tucat lóerő gondoskodik. A forgószárnyak elve viszont természetesen ugyanaz, mint amit a múlt század elejei úttörők kikísérleteztek.