A tanulmány felveti a cukor „egészségesebb alternatívájának” tartott mesterséges édesítők átértékelésének kérdését. A kutatók azt találták ugyanis, hogy ez utóbbiak fogyasztása megváltoztatta a bélrendszer mikrobáinak egyensúlyát, ezzel emésztőszervi betegségeknek – köztük a diabétesznek – tette ki a szervezetet.
„A mesterséges édesítők hozzájárulhatnak a vércukorszint túlzott emelkedéséhez, miközben éppen ez ellen javasolják a fogyasztásukat” – magyarázta Eran Elinav, az izraeli Weizman Tudományos Intézet munkatársa, a kutatás egyik vezetője.
A kalóriamentes mesterséges édesítőket széles körben használják diétás üdítők, cukormentes joghurtok és édességek gyártásához, emellett testsúlycsökkentésre, valamint a cukorbetegség megelőzésére és kezelésére ajánlják őket.
A kutatásban részt nem vevő Nita Forouhi, a Cambridge-i Egyetem orvosi kutatási tanácsának programvezetője szerint azonban a bizonyítékok egyelőre nem elegendőek ahhoz, hogy az egészségügyi ajánlásokon változtassanak.
Az elhízás és a cukorbetegség világszerte járványos méreteket ölt, ellenük az egészségesebb étrend részeként nemcsak a cukorfogyasztás csökkentését, hanem a diétás, light termékek választását is javasolják, amelyek a cukorral készült ételeket-italokat helyettesítik és mesterséges édesítőket tartalmaznak.
Elinav kutatócsoportja egerekkel és emberekkel is végzett teszteket, az eredményeket számos alkalommal ismétléssel ellenőrizték. Három gyakori édesítőt vizsgáltak: a szacharint, a szukralózt és az aszpartámot.
Azoknál az egereknél, amelyek glükózzal (szőlőcukor) és egy édesítővel dúsított vizet kaptak, glükózintolerancia – a cukorfeldolgozás zavara – alakult ki, ellentétben azokkal az egerekkel, amelyek tiszta vizet vagy cukros vizet ittak.
A mesterséges édesítők azért hatottak így, mert megváltoztatták a bél mikrobáinak egyensúlyát.
A kutatók ezután mintegy 400 embert vizsgáltak meg és azt találták, hogy a mesterséges édesítőket fogyasztók bélflórája jelentősen eltért azokétól, akiknek az étrendjében nem szerepeltek ezek a szerek. Az előbbieknél a cukorbetegséget előjelző értékeket: magas vércukorszintet és glükózintoleranciát tapasztaltak.