Ez egybevág a Chopin halálakor, 1849-ben kiadott párizsi orvosi jelentéssel, amely szerint a lengyel születésű komponista halálát tuberkulózis okozta.
Chopint Párizsban temették el, de szívét – a romantikus korszak szokásainak megfelelően – Varsóba vitték, ahol felnevelkedett, és ott az Óváros közelében lévő Szent Kereszt-bazilikában helyezték el. Kettős dobozban, egy lepecsételt kristályüvegben őrzik egy díszes oszlop belsejében.
A szívet április 14-én, kívülről, mindenféle beavatkozás nélkül szemlélték meg a szakértők. A vizsgálat eredményeiről egy szerdai varsói sajtóértekezleten számoltak be az abban részt vevő tudósok.
Amint Tadeusz Dobosz, a wroclawi Orvosi Akadémia törvényszéki orvosszakértő tanszékének tanára elmondta, Chopin szíve kiváló állapotban van. Hozzáfűzte, hogy a vizsgálatra azért volt szükség, mert egyes történészek kétségbe vonták, hogy a befalazott üvegben valóban benne van-e a zeneszerző szíve. A vizsgálat eloszlatta a kétségeket – hangsúlyozta a professzor.
A szívet tartalmazó üvegedényben lévő konzerválófolyadék színéből konyakra lehet következtetni, amely a kor legerősebb szeszes itala volt, és konzerválási célokra is használták – mondta a professzor.
Michal Witt genetikus professzor elmondta, hogy a szív jelentősen megnagyobbodott, ami tüdőbetegségből eredő légzési problémákra utal. Tuberkulózisos gümők is láthatók a szerven. A tudós nem bocsátkozott feltételezésekbe, hogy milyen egyéb baja lehetett a törékeny szervezetű és gyakran betegeskedő zeneszerzőnek. Amikor Witt 2008-ban engedélyért folyamodott Chopin szívének megtekintéséért, azt mondta, hogy a komponista egy gyógyíthatatlan örökletes anyagcsere-betegségben, úgynevezett cisztás fibrózisban szenvedhetett.
A szemle után a szakértők viasszal ismét lepecsételték az üvegedényt, és közölték, hogy a legközelebbi vizsgálatra leghamarabb 2065-ben kerülhet sor.