A LED feltalálója sértve érzi magát, amiért mellőzték

Nick Holonyak megérdemelte volna a legrangosabb tudományos elismerést az első LED felfedezéséért.

2014. 10. 08. 12:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem sajnálja az elismerést a kiválasztott három japán tudóstól – egyiküket még ismeri is –, azt azonban nem érti Nick Holonyak Jr., hogy a Svéd Királyi Tudományos Akadémia miért csak a kék fényt kibocsátó dióda (kék LED) felfedezését jutalmazta kedden Nobel-díjjal, és miért mellőzte őt és csapatát, amellyel megalkotta az első LED-et. Az idős amerikai kutató sértve érzi magát.

Az AP amerikai hírügynökség szerint Nick Holonyak kollégái évekig mondogatták, hogy a szakember megérdemelné a legrangosabb tudományos elismerést az első, vörös fényt kibocsátó LED felfedezéséért, amely lehetővé tette a száloptikai hálózatokat, a DVD-ket és egy sor más technológiát. A kutató mindig is elutasította azt a feltételezést, hogy őt és 1962-es felfedezését mellőzték.

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi bejelentése nyomán viszont az Illinois-i Egyetem idősotthonában élő nyugalmazott tanárban felmerült a kérdés, hogy miért ér Nobel-díjat a kék LED, és a legelső fénykibocsátó dióda miért nem. Az AP-nek Urbanában adott interjúban a 85 éves Nick Holonyak azt mondta, hogy a kék LED soha nem válhatott volna valósággá az ő és a munkatársai által az 1960-as évek elején elért eredmények nélkül.

„A LED, ahogyan azt ma ismerik, a mi munkánk” – mondta a róla és a felfedezéséről The Bright Stuff címmel írt könyvet lapozgatva. „Nélkülünk nem jutottak volna el a kék LED-hez” – nyomatékosítja.

A kék LED folytatása volt a vörös LED-del indult fejlődésnek, amely aztán elvezetett a ma már nélkülözhetetlen kelléket jelentő okostelefonok, számítógépek és televíziók kijelzőjének kialakításához. A kék LED-et a vörössel és a zölddel kombinálva fehér fény nyerhető. A ragyogó fehér fényt kibocsátó LED-es lámpák a leghosszabb élettartamú és a leginkább energiatakarékos fényforrások.

„Nick Holonyak már évekkel ezelőtt letett a Nobel-díjról, beletörődött, hogy így van” – fogalmazott felesége, Katherine. A keddi bejelentés azonban meglepte. „Öreg vagyok már, de ez akkor is sértő” – mondta a kutató.

A Nobel-díjat Akaszaki Iszamu, Amano Hirosi és a japán–amerikai Nakamura Sudzsi (Shuji Nakamura) kapta. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia röviden utalt Holonyak munkájára az indoklásban, arra azonban nem, hogy miért nem részesül a díjban. A testület szóvivője egyelőre nem reagált az AP megkeresésére az ügyben.

Nick Holonyak azt mondta, nem kisebbíti a díjazott szakemberek érdemeit, Nakamurát ismeri is, de úgy hiszi, a kék LED-et nem lehet különválasztani az első felfedezéstől, valamint tőle és azoktól, akik annak idején részt vettek a kutatásban. „Ez nem tisztességes a korai LED-kutatókkal szemben” – jegyezte meg.

Delaina Amos, a Louisville-i Egyetem tanára – maga is LED-kutató – az AP-nek úgy vélekedett, hogy a kék LED érdemes az elismerésre, de Holonyak felfedezése is.

Nick Holonyak kelet-európai bevándorlók gyermekeként már az Egyesült Államokban született, Illinois déli részén, egy bányászvárosban – Zieglerben – nőtt fel. Mielőtt egyetemre ment, a vasútnál dolgozott. Nevéhez többtucatnyi szabadalom és több rangos díj fűződik. Arra viszont nincs ötlete, hogy munkáját miért nem találták érdemesnek a Nobel-díjra. „Nem tudom. És azt hiszem, ők sem tudják” – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.