A kommunista államokkal való kapcsolattartás módját kialakító vatikáni keleti politika fontos dokumentumát a Szentszék részéről a Vatikán Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkárhelyettese, Agostino Casaroli, a Magyar Népköztársaság képviseletében pedig Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke írta alá. A Szentszék kényszerhelyzetben volt, hiszen a magyar egyházkormányzat működése teljesen ellehetetlenült azzal, hogy a kommunista hatalom 1950 óta nem járult hozzá püspökök és segédpüspökök kinevezéséhez. XII. Piusz pápa úgy vélte, hiba lenne a kommunista magyar hatalommal egyezkedni, s mivel bármiféle megállapodásra a másik félnek sem volt szüksége, a két sikertelen 1950-es segédpüspöki kinevezés után a Szentszék 1959-ig nem is próbálkozott újból. Persze a Kádár-kormány éppúgy elutasította Belon Gellért és Winkler József kinevezését, mint ahogyan Rákosi idejében sem fogadták el Bárd Jánosét és Endrey Mihályét.
Ugyanakkor a kommunista magyar tárgyalódelegáció igyekezett erősíteni a szentszéki küldöttségben azt az érzetet, hogy elsősorban a Vatikán érdeke a megállapodás aláírása. Pedig a Kádár-kormánynak volt fontos, hogy a koncepciós perben elítélt, megkínzott és börtönbe zárt, majd 1956-tól az amerikai követségen élő Mindszenty József minél kevésbé zavarja a Nyugatra szánt konszolidálódó Magyarország-kép kialakítását.
És az egyház szétzilálása miatt igen lényeges volt a forradalmi munkás-paraszt kormány számára a kiközösített békepapok ügye is: 1956-ban a püspökök sorra mentették föl az Állami Egyházügyi Hivatal által környezetükbe helyezett, kompromittálódott békepapokat, az esztergomi érsek pedig a békepapi mozgalom tizenegy vezetőjét azonnali hatállyal eltiltotta minden közéleti és egyházi tevékenységtől.
Ezek mellett a tárgyalások során még több más vitatott kérdés is felmerült, a letartóztatott és bebörtönzött papoktól kezdve a római Pápai Magyar Intézet sorsáig. Természetes, hogy mindazok, akik Magyarországon a kommunizmus évtizedeiben üldöztetést szenvedtek és áldozatot hoztak az egyház tisztaságának megőrzéséért, úgy érezték, a részleges megállapodás megkötése és a mind jobban körvonalazódó új vatikáni Ostpolitik személyes áldozataiknak a semmibe vétele, netán elárulása.
A magyar részleges megállapodás nagyon különleges világpolitikai helyzetben, a két nagyhatalom óvatos párbeszédkeresése közben jött létre, és hatással volt a Szentszék többi kommunista országgal folytatott tárgyalásaira is. Ez a körülmény indokolta, hogy a római konferencia négy intézmény együttműködésével jött létre: a Római Magyar Akadémia mellett közreműködött a Pápai Magyar Egyházi Intézet, a Római Európai Egyetem, valamint a pozsonyi Comenius Egyetem Teológiai Kara.
Molnár Antal, a Római Magyar Akadémia igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a konferencia megszervezésekor törekedtek arra, hogy minél több szempontot vizsgálhassanak meg az 1964. szeptember 15-én aláírt megállapodással és tágabb értelemben a Vatikán keleti politikájával kapcsolatosan. Ezért kilenc különböző országból hívtak összesen tizennégy előadót, és terveik szerint a konferencia anyagát kötetben is megjelentetik. Már a Római Magyar Akadémia két évvel ezelőtt hasonló témában megrendezett konferenciáján is megfogalmazódott a helyi, nemzeti nyelveken írott források és a nemzetközi, diplomáciai források együtt tanulmányozásának szükségessége, ugyanis a források eltérő nézőpontjának köszönhetően a Vatikán keleti politikájának alapvetően két eltérő értelmezése alakult ki.
A főleg állambiztonsági és belügyi forrásokat megszólaltató közép-kelet-európai történetírás inkább a szenvedő egyház tanúságtételére, a mártíriumra helyezi a hangsúlyt és ennek következményeként jórészt negatívan értékeli a Vatikán keleti politikáját. A másik értelmezés – a római, nyugat-európai – a diplomáciai források szemléletéből kiindulva, elsősorban a klasszikus diplomácia és a pasztorális érdekek kontextusába helyezve a kérdést sokkal megengedőbb a Szentszék kompromisszumos politikájával szemben. Fejérdy András, a Római Magyar Akadémia tudományos titkára, a konferencia szervezője kiemelte: a nemzetközi tudományos ülés egyik nem titkolt célja, hogy a két forrástípust használó két történésztábor, illetve a két historiográfiai tradíció dialógusának fórumot biztosítson. A konferencia jelentőségét mutatja, hogy számos olasz hírportál mellett megrendezéséről a Vatikán napilapja, a L’Osservatore Romano is hírt adott.
