A repülőautókkal már évtizedek óta foglalkozik a sci-fi irodalom és filmvilág, elég, ha csak a Szárnyas Fejvadász című klasszikust említjük meg Harrison Ford főszereplésével. A fejlesztők egyre közelebb kerülnek a gyakorlati megoldáshoz is, azonban a korábbi prototípusok mind elképesztően drágák voltak, még akkor is, ha sorozatgyártásra került volna sor.
A szlovák tervezőmérnök Stefan Klein azonban olyan gépjárművet szeretett volna alkotni, amely földi halandó számára is megfizethető, és minden tulajdonságában megfelel a közúti közlekedés, valamint a repülés feltételeinek. Az AeroMobilt gyakorlatilag 1990 óta fejlesztik, a most bemutatott változat már a 3. prototípus, és teljesen szériaérett.
Autóként, összecsukott állapotban a futurisztikus gépjármű úgy néz ki, mint egy szitakötő. Hossza 6 méter, ami egy méretes limuzinnak felel meg, tehát parkolni nem lesz vele könnyű, de azért nem is lehetetlen. A könnyű szerkezetnek hála a kétszemélyes repülőautó mindössze 450 kilogrammot nyom, hajtásáért pedig egy 102 lóerős Rotax 912 repülőgépmotor gondoskodik. Közúton használva 160 km/h-s maximális sebességgel számolhatunk, átlagfogyasztása pedig mindössze 8 liter 100 kilométerenként. Ez nagyjából annyi, mint egy 2000 köbcentis benzinmotoros autóé! Ha repülő üzemmódra váltunk, akkor kinyílnak a szárnyak (fesztávolsága 8,2 méter), és akár 200 km/órás sebességgel is hasíthatjuk a levegőt, miközben a fogyasztás alig növekszik. A gazdaságosság tehát garantált, ráadásul repülő üzemmódban légvonalban közlekedhetünk, tehát a legrövidebb úton.
A gép hatótávolsága 700-800 kilométer, tehát tankolás nélkül eljuthatunk a horvát tengerpartra, ráadásul 2-3 óra alatt! A maximális repülési magasság 6000 láb, ami 1800 méternek felel meg.
Az AeroMobil teljesen működőképes változatát október 29-én fogják bemutatni a nagyérdeműnek, a Pioneers Fesztiválon, ahol a fejlesztők komoly befektetői érdeklődésre számíthatnak. Arról nincs konkrét információ, hogy sorozatgyártás esetén mennyibe kerülne a repülőautó, de Stefan Klein egy korábbi interjúban „néhány százezer eurót\" emlegetett. Azért az minimum 60 millió forint, tehát egyelőre még messze vagyunk a népautó kategóriától, de a technológia fejlődésével rohamosan csökkenhet ez az összeg.