A Rézbong Kiadó gondozásában megjelent kötet a szakma számára és a történelem iránt érdeklődőknek egyaránt alapos, olvasmányos összefoglalóját nyújtja a kommunizmusból való átmenet éveinek.
Sorra veszi Magyarország, Románia, az NDK, Bulgária, Csehszlovákia és Lengyelország (ez utóbbi a magyar kiadáshoz készült, az eredeti könyvben nem szerepelt) rendszerváltásainak történetét.
A könyv minden részletre kiterjedően tárja fel a rendszerváltozás éveit, különös tekintettel az 1989-es esztendőre, végül szintén röviden és lényegre törően eljut napjainkig, azaz górcső alá veszi a demokratikus bő két évtizedet is.
„Nincs róla tudomásunk, hogy a rendszerváltó éveket hasonló szisztémával, országonként tárgyalva vizsgálták volna korábban egy kötetben. Az események 25. évfordulóján indokoltnak tartjuk a kötet megjelentetését, és úgy véljük, ha szűkebb körben is, de érdeklődésre tarthat számot” – olvasható a kiadó közleményében.
A kötetet november 12-én 18.00 órakor a Lengyel Intézetben mutatják be. A rendezvényen részt vesz dr. Aleksander Gubrynowicz szerző, Basil Kerski a gdanski Európai Szolidaritás Központ vezetője, Ulrike Poppe, a keletnémet ellenzék tagja és Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.