Egymillió múmiát találtak a Fajjúm-oázisban

A szegények ókori temetőjét tárják fel a Kairótól 80 kilométerre délnyugatra lévő Fajjúm-oázisban amerikai régészek.

UDM
2014. 12. 19. 6:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A utahi Brigham Young Egyetem kutatói harminc éve tárnak fel egy piramist, valamint a Fag el-Gamousz nekropoliszt, ahol a római korban és a Bizánci Birodalom idején, a Kr. u. 1. és 7. század között temetkeztek a helybéli nincstelenek – olvasható a LiveScience hírportálon.

Az elhunytak anyagi helyzetét jól tükrözi, hogy többségük sírjába semmiféle javakat sem helyeztek, ahogy koporsóra sem áldoztak a hozzátartozók. A halottak belső szerveit többnyire nem távolították el, ahogy testüket sem vetették alá a hagyományos balzsamozási eljárásnak, mindössze a kedvező környezeti feltételeknek köszönhető, hogy földi maradványaik természetes úton mumifikálódtak – hangsúlyozta az ásatásokat irányító Kerry Muhlestein, a Brigham Young Egyetem docense, aki a feltárás eredményeiről egy Torontóban rendezett egyiptológiai kollokviumon számolt be.

A szegények temetőjében mindazonáltal kerültek elő értékes leletek, vásznak, üvegtárgyak, de találtak színpompás gyermekcipőket is.

A legutóbbi leletek közé tartozik egy kisgyermek múmiája, akit 1500 éve, a római uralom idején helyeztek végső nyugalomra. Az elhunyt földi maradványai több más múmiával együtt kerültek napvilágra, ruházata, valamint ékszerei – nyaklánca és karperecei – alapján a kutatók feltételezik, hogy kislányról lehet szó, aki másfél éves korában távozott az élők sorából.

Kerry Muhlestein elmondta, rejtély, hogy honnan származhatott az egymillió múmia, hiszen a környező falvak túl kicsik voltak egy ekkora temető létesítéséhez. A közelben volt ugyan II. Ptolemaiosz Philadelphosz (Kr. e. 282–246) király tiszteletére alapított város, Philadelphia, ám az saját temetővel rendelkezett.

Az ásatások során eddig ezer múmia került napvilágra, s a régészek számtalan érdekességre bukkantak. Így feltárták egy kétméteres óriás földi maradványait, aki túl nagy volt, hogy beférjen egy hagyományos sírba, így kétrét hajtva helyezték végső nyugalomra.

A korabeli hiányos táplálkozást figyelembe véve az illető a növekedési hormon túltengésének köszönhette rendkívüli magas termetét. Előkerültek vörös hajú, sőt szőke múmiák is, amelyek a nekropolisz körülhatárolt részein, csoportosan voltak eltemetve. Kerry Muhlestein véleménye szerint családi, esetleg törzsi temetkezésekről lehet szó.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.