A közös ősnél már meglehettek a nyelv építőkövei

Képesek hangjelzéseik megváltoztatására a csimpánzok, hogy jobban megértessék magukat új társaikkal.

UDM
2015. 02. 09. 6:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csimpánzok speciális hangjelekkel utalnak egyes ételekre, például az almára, és társaik ilyenkor pontosan tudják, mit jelent a hang. A Yorki Egyetem tudósai azt a meglepő felfedezést tették, hogy amikor két majomközösséget egyesítettek, idővel az egyik csoport megváltoztatta az adott hangjelet, hogy jobban hasonlítson új társaik ugyanarra az ételre vonatkozó hangadására – ismertette a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmányt a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

Az eredmények alapján a szakemberek megállapították, hogy az emberi nyelvnek nem egyedi tulajdonsága az, hogy egyes tárgyakra a társaktól tanult szimbólumokkal utal. A korábban általánosan elfogadott nézet szerint a csimpánzok hangjelzéseinek szerkezete állandó, a különbségek nagyrészt az állat izgalmi állapotától függnek.

Katie Slocombe és kollégái felnőtt csimpánzok két csoportját terelték egy közösségbe, és azt találták, hogy három év együttélés alatt a két korábbi csapat ételekkel kapcsolatos hangjelzései közeledtek egymáshoz, ahogy jobban megismerték egymást. A hangtani közeledésnek semmi köze sem volt ahhoz, hogy az egyes egyedek milyen ételt szerettek.

A kutatók hanganalízissel mutatták be a közeledést, de a nélkül is érzékelték a különbségeket. „Úgy véljük, könnyű meghallani, mennyire eltérő a két csoport almára utaló hangjelzése 2010-ben, és azt is, mennyit változtatott a Hollandiából érkezett csoport a hangadásán, hogy hasonlítson az edinburgh-i egyedekére” – magyarázta Stuart Watson, a Yorki Egyetem munkatársa.

A tudósok szerint tanulmányuk szolgált az első bizonyítékkal arra, hogy „állatok aktívan módosítják és fajtársaiktól megtanulják a jelentéssel bíró hangadást”. Az ember és a csimpánz közötti, viszonylag rövid – öt-hétmillió éves – evolúciós távolság miatt a legutolsó közös ősnél is meglehettek a nyelv „építőkövei”, olvasható a tanulmányban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.