A megtalált erőd képezheti a jelenlegi Trieszt magját. A felfedezést alátámasztják a környéken talált régészeti leletek és a római történetírás is – írja a kutatócsoport, amely lézerradar, földradar és ásatások segítségével végezte el a térség régészeti feltérképezését.
A Federico Bernardini, a trieszti Elméleti Fizikai Nemzetközi Központ kutatója által vezetett csoport megállapította, hogy a számos fal övezte 13 hektáros San Rocco főerőd két kisebb erőd, az északkeletre fekvő Grociana Piccola és a délnyugatra lévő Montedoro között helyezkedik el. A három objektum látótávolságra volt egymástól, és segítségükkel megfigyelés alatt lehetett tartani a Muggia-öblöt, amely egy védett természetes kikötőt alkotott az Adriai-tenger partján.
A trieszti kutatók nagy hasonlóságot állapítottak meg San Rocco és a Kr. e. 200–150-ből származó spanyolországi római katonai táborok között, valamint a környéken talált cserépdarabok is erre az időszakra utalnak.
Titus Livius római történetíró 178–177-re datálja a második hisztriai (Isztria) háborút, amelyben a rómaiak legyőzték a hisztriaiakat, az Isztriai-félsziget korabeli lakóit, és a földsávot betagolták a Római Birodalomba. Bernardini és kollégái szerint az erőd építményeit a háború kezdetén emelték.
Egy cipőszög, amely egy katona lábbelijéből maradt fenn, ugyanakkor alesiai eredetűnek tűnik, vagyis abból a mai Franciaország területén fekvő helységből származik, ahol a római sereg Kr. e. 52-ben egy döntő csatában legyőzte a gallokat.
Bernardini és társai ebből arra következtetnek, hogy a trieszti erődítményt még legalább 100 éven át használták a rómaiak, még ha nem is állandó jelleggel. A nagyobb katonai egységek jelenlétét az tehette szükségessé, hogy a Római Birodalom e határvidékén a helyzet még sokáig ingatag volt.
A kutatók szerint a ma San Rocco néven ismert főerőd volt nagy valószínűséggel „az első Trieszt helye”. A Földközi-tenger térségében és Nyugat-Európában egész sor mai város eredete nyúlik vissza római kori erődökre.
