Az ételmaradványokat a Janghaj temető feltárásán dolgozók fedezték fel kiásott kerámiaedényekben – számolt be a Kínai Tudományos Akadémia egyetemének docense, Jang Ji-min. A Hszinhua hírügynökségnek elmondta, hogy a többségük árpa-, valamint köleslisztből készült, és megtalálták bennük lactobacillus és az élesztő nyomait is.
Keletkezésüket a Nyugati Csou-dinasztia (Kr. e. 1046–771) idejére, valamint a Tavasz és ősz korszakára (Kr.e. 722-476) teszik, s Jang szerint mindebből arra lehet következtetni, hogy a búzából készült élelmiszerek ezekben az időkben már a mindennapos étkezés részévé váltak Hszincsiangban.
Mivel az ételek hamar oszlásnak indulnak, ritkán találnak mintákat belőlük a régészek. A Góbi sivatagban található Janghaj temető azért számít kivételnek, mert itt – a Huojan-hegytől délre, a turpáni medencében, ahol gyakran hatalmas hőség uralkodik – rendkívül száraz az időjárás.
A szakemberek szerint a leletek által nemcsak az egykori élelmiszer-feldolgozás mikéntjére kapnak majd válaszokat, hanem arról is információkhoz juthatnak, hogy milyen hatása volt Hszincsiangnak a kínai étkezési kultúrára. Az ősi Kínában használt főbb gabonafélékből egyedül a kínai köles származott a Sárga-folyó középső szakaszáról, míg a rizs például Dél-Kínában volt honos. A vélhetően Közép-Ázsiából érkezett búzát és a szóját az északnyugati régióban termelték.
A régészeti kutatások eredményekből egyre inkább az valószínűsíthető, hogy a búzatermesztés Hszincsiangban kezdődött, s onnan terjedt át a szomszédos Csinghaj és Kanszu tartományokra.
A körülbelül 54 ezer négyzetméteres területen elhelyezkedő Janghaj temetkezési helyen több mint 500 ősi sírt találtak, s a feltárások nyomán ritka ereklyékre leltek, köztük például a világ legrégebbi, 3000 éves nadrágjaira, amelyeket minden valószínűség szerint az ott élő, nomád életmódot folytató kisebbség férfitagjai viseltek lovaglás közben.
