Az alvajárás általános gyermekkori rendellenesség, amellyel a többség felhagy felnőttkorra. A montréali Szent Szív-kórház kutatói, akik azt vizsgálták, hogy milyen gyakori az alvajárás gyermekkorban, 1940 a kanadai Québec tartományban 1997–98-ban született gyerek adatait elemezték, s több mint tíz éven át figyelték meg őket 2011-ig.
Kettő és tizenhárom éves kor között élete bizonyos szakaszában a gyerekek 29,1 százaléka volt alvajáró. Iskoláskor előtt relatíve ritkán fordult elő, de tízéves korra fokozatosan 13,4 százalékra nőtt, tizenhárom éves korig gyakorisága 13 százalék volt – írták az amerikai gyermekgyógyászok társasága folyóiratában, a JAMA Pediatricsben közzétett tanulmányukban.
A szakemberek azt is kimutatták, hogy az alvajárás esélye nőtt a gyerekeknél, ha szüleik is alvajárók voltak valamikor. Ha csupán egyik szülő volt alvajáró, háromszorosára nőtt az alvajárás esélye azon gyerekekhez képest, akik szülei nem voltak alvajárók. Ha mindkét szülő alvajáró volt, az esély hétszeresére nőtt. A gyakoriságot illetően 22,5 százalék volt azon gyerekek aránya, akiknek szülei nem voltak alvajárók, 47,4 százalék azoké, akiknek egyik szülőjénél, és 61,6 százalék azoké, akiknek mindkét szülőjénél fennállt valamikor ez a neurológiai probléma.
„Azok a szülők, akik a múltban alvajárók voltak, különösen ha mindkettő az volt, számolhatnak azzal, hogy gyermekei is alvajárók lesznek, és erre megfelelő módon fel kell készülniük” – írták a szakemberek.
A tanulmányban vizsgált gyermekek felénél éjszakai rémület, más néven alvási terror is fennállt, ezt a kora gyermekkori alvási rendellenességet rendszerint az álomban való sikítozás jellemzi valamikor egy- és tizenhárom éves kor között.
Azoknál a gyerekeknél, akiknél négyéves kor előtt diagnosztizáltak éjszakai rémületet, nagyobb valószínűséggel jelentkezett az alvajárás gyermekkoruk későbbi szakaszában.
„Megállapításaink azt mutatják, hogy határozott a genetikai hatás az alvajárás esetében, és kisebb mértékben az éjszaki rémület esetében” – olvasható a tanulmányban.
