A felfedezés „fontos információt jelent a Merkúr belső termikus és dinamikus fejlődéséről” – fogalmazott Catherine Johnson, a British Columbia Egyetem munkatársa a Science amerikai tudományos lapban megjelent tanulmányban.
A tudósok előtt egy ideje ismert volt már, hogy a Merkúr, a Naphoz legközelebbi bolygó a Földéhez hasonló, de annál kissé gyengébb mágneses mezővel rendelkezik. Az erőteret a mélyen a bolygó magjában lévő folyékony vas mozgása idézi elő.
A Messenger (MErcury Surface, Space ENvironment, GEochemistry and Ranging) űrszonda 2004-ben hagyta el a Földet, négy évvel később érte el a Merkúrt és 2011 óta keringett a bolygó körül, miközben értékes adatokat küldött a Földre. Az elmúlt hónapokban hihetetlen, 15 kilométeres közelségbe került a bolygó felszínéhez, majd április 30-án lezuhant rá.
Amikor a Messenger közel repült a Merkúrhoz, magnetométere adatokat gyűjtött a bolygó felszínén lévő sziklák mágnesességéről – fejtették ki a szakértők. Ezekből az apró jelekből kiderült, hogy a Merkúr mágneses mezeje nagyon ősi, kora 3,7 és 3,9 milliárd év közöttire tehető. Maga a planéta megközelítőleg akkor alakult ki, amikor a Föld, tehát mintegy 4,5 milliárd éve.
„Ha nem tettük volna ezeket az utóbbi megfigyeléseket, sohasem tudtuk volna meg, hogyan alakult ki az idők folyamán a Merkúr mágneses mezeje. Csak arra várt, hogy elmesélje nekünk a történetét” – fogalmazott Johnson. A Földön kívül a Merkúr az egyetlen bolygó a belső Naprendszerben, amely mágneses mezővel rendelkezik. Vannak bizonyítékok arra, hogy egykor a Marsnak is lehetett ilyen erőtere, az azonban eltűnt valamikor hárommilliárd évvel ezelőtt.
A Messenger műhold kutatási programját eredetileg egy földi évre tervezték, de a küldetés végül négy évig tartott. Ezalatt az űreszköz fantasztikus tudományos programot hajtott végre. Több mint 250 ezer felvételt készített és a Messengernek köszönhetően elkészült a Merkúr eddigi legpontosabb térképe. 2012-ben bebizonyosodott, hogy a bolygó pólusvidékein, a kráterekben bőséggel található vízjég és széntartalmú szerves anyagok, amelyeket a távoli múltban becsapódó aszteroidák és üstökösök hozhattak az égitestre.
