A szegénység így sem szűnt meg, a résztvevők azonban „sokkal kevésbé voltak szegények” a segítségnek köszönhetően – mondta Dean Karlan, a Yale Egyetem és az Innovations for Poverty Action szervezet munkatársa, a tanulmány egyik szerzője. Hozzátette: nem mindenható a vizsgált stratégia, mégis jobb, mint bármi, amiről tudomása van.
A Bangladesben széles körben elterjedt, graduationnek nevezett módszernek Karlan és kollégái végezték a független értékelését. Arra voltak kíváncsiak, hogy más körülmények között is működne-e. Kutatásukba több mint tízezer etióp, ghánai, hondurasi, indiai, pakisztáni és perui háztartást vontak be.
A kutatók a falvak legszegényebbjeire összpontosítottak. A háztartások nagyjából felében az egy főre eső jövedelem napi 1,25 dollárnál (vagyis 336 forintnál) is kevesebb volt.
A program több pilléren alapult: haszonállatokat adtak a mintegy 21 ezer felnőttnek, megtanították nekik, hogyan gazdálkodjanak velük, rendszeres illetményt kaptak, hogy az alapvető szükségleteiket fedezzék vele, és takarékosságra buzdították őket.
A módszer értékeléséhez a kutatók a szóba jövő háztartások közül véletlenszerűen választották ki, melyik vesz részt a programban és melyik nem, majd összehasonlították a két csoportot. A program második évének végén a résztvevők csoportja számos szempont alapján sokkal jobban állt. Egy évvel később újra értékeltek, és a csoport nagyrészt megőrizte előnyét.
A kutatók egyebek között azt vizsgálták, mekkora a háztartások költése, vagyonuk értéke, az emberek milyen gyakran feküdtek le éhesen, mennyi időt töltöttek munkával, valamint figyelembe vették a jövedelmüket és a egészségüket is.
A program haszna minden országban meghaladta a költségeit, kivéve Hondurasban, ahol a csirkék többségét betegség elvitte.
