Pénteken 1,4 millió Jeep Cherokee-t volt kénytelen visszahívni a Fiat Chrysler Automobiles (FCA), mivel sikerült feltörni az autók biztonsági szoftverét – írta a Wired.com. Azonban ez nem jelenti a járművek hagyományos értelemben vett visszahívását: a tulajdonosok usb-n kapják meg a szoftverfrissítést, amely az FCA reményei szerint befoltozza a biztonsági rést.
Az akciót végrehajtó két informatikus, a Twitter fejlesztője, aki korábban az amerikai nemzetbiztonsági ügynökségnél, az NSA-nél dolgozott, valamint az IOActive kiberbiztonsági vállalat igazgatója, a Wired magazinban publikált videóban mutatta be módszerét a jármű irányításának az átvételére.
A szakemberek az FCA közleményére azzal védekeztek, hogy a közvélemény figyelmének felkeltésével igyekeznek előrelendíteni a járműbiztonság fejlődésének az ügyét. „Ugyanaz a célunk, mint az autógyáraknak: megvédeni a járművezetőket a kibertámadásoktól” – szögezte le Charlie Miller, aki korábban rendszerfeltörő eszközöket fejlesztett az NSA számára.
Az autógyártók is tisztában vannak a sebezhetőséggel, azonban az FCA közleménye szerint a két szakembernek egy évébe telt feltörni a Jeep rendszerét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!