Mint mondta, hazánk valaha igen jelentős volt a gyógynövények termesztése szempontjából, különösen az erős fájdalomcsillapítók hatásait megteremtő, úgynevezett ipari mákok megjelenése idején. Azonban az elmúlt 20-25 évben Magyarország elvesztette a piacait, holott minden évben tíz százalékot is meghaladó mértékben nő az igény ezekre a készítményekre.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy az ágazat szempontjából milyen változtatásokra lenne szükség, Pallos József Péter megjegyezte: a termesztett gyógynövényeket tekintve nagyon fontos a támogatás. A gyűjtött növények esetében ugyanakkor véleménye szerint elengedhetetlen lenne jogszabályba foglalni azt, hogy szervezett, ellenőrzött és szakképzett gyűjtők az ország természeti környezetében folytathassák tevékenységüket.
„Mindez nemcsak a gyűjtők, hanem a természet szempontjából is hasznos lenne, hiszen vannak olyan özönnövények – például a parlagfű, vagy éppen a kanadai aranyvessző –, melyeket jobb lenne összegyűjteni, gyógynövényként pedig kifejezetten hasznosak lehetnének” – fejtette ki.
A szakember kitért arra is, hogy fontos problémákat jelentenek a gyógyhatásúnak titulált étrend-kiegészítők is: a forgalomba kerülő termékek között ugyanis nagyon sok a minőséghibás, hamis áru. Szavai szerint ezzel leginkább a gyógyszerészszakma foglalkozik, jelenleg a cél az, hogy a minőségi áru jól elválasztható legyen a minősíthetetlentől.
Azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon komoly problémát jelent a fajtavédelem hiánya, a szakember kifejtette: általában is minden termesztett növény esetében igaz az, hogy jelentős, évtizedes munkával nemesítenek egy adott növényt. Azonban gondot okoz, hogy ha valaki az adott fajtát nem kereskedelmi forgalom útján szerzi meg – magyarul ellopja –, nem fizet utána, ez pedig visszaveti a nemesítést, az innovációt.
Mint mondta, hazánk területének minden egyes hektáráról tudni lehet, hogy ott mit vetnek és aratnak, a fajtahasználati jutalék kivetése pedig az állami felügyeleti rendszer feladata lenne.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!