Lányainak májából alkottak új szervet egy kínai férfinak

A világon elsőként sikerült végrehajtani ilyen műtétet.

MTI
2015. 08. 03. 18:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 59 éves Cseng Cse-ming hepatitis B betegségben, vagyis fertőző májgyulladásban szenvedett, és a kóma utolsó szakaszában volt, amikor a család és az orvosok az egyidejű operációk mellett döntöttek. A műtét elmaradása, illetve sikertelensége egyértelműen a páciens halálát okozta volna.

A korábban biztonsági őrként dolgozó férfinak három lánya van, közülük a 23 és a 22 éveseket találták a legalkalmasabb donoroknak vérük típusának egyezősége miatt. Májuk azonban egyenként túlságosan kicsinek bizonyult, ezért úgy döntöttek, hogy a legfiatalabb gyerek májának kétharmada mellé a másik gyerek májának egyharmadát társítják, utóbbi enyhe májzsírosodása miatt.

Az orvosok a máj bal és jobb felének egyesítése után végezték el a beültetést, amellyel 55 perc alatt végeztek. Ezzel jelentős időt takarítottak meg, csökkentették a kockázatot és elősegítették a gyorsabb felépülést – közölte Lo Csung-mau, a sebészek egyike.

Mint mondta, csak azért döntöttek e bonyolult és több ember életét, egészségét veszélyeztető megoldás mellett, mert nem volt más választásuk, nem állt rendelkezésükre időben a szükséges szerv, miközben életet kellett megmenteni. Elmondása szerint tisztában vannak a kettős májátültetés etikai problémájával, és kijelentette: ha lett volna módjuk más megoldásra, nem vontak volna be egészséges embereket.

A neves hongkongi kórházban 1991 óta 1182 májátültetést végeztek, közülük mindössze 44 százalékban tudták elhunyt donor szervét felhasználni. A helyzet messze nem ideális, különösen hogy az akut májelégtelenségben szenvedő betegek 90 százaléka meghal, mielőtt megfelelő, beültethető májhoz juthatna – hangsúlyozta Lo.

A szakemberek még mindig arra panaszkodnak, hogy alig vannak, akik haláluk után engedélyeznék szerveik eltávolítását orvosi célra, mert az ázsiai emberekben élő hagyományos nézet szerint az emberi testet lehetőleg teljes egészében, hiánytalanul kell végső nyugalomba helyezni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.