A nyár elején megkíséreltünk cikket írni a magyar nyelv új helyesírási szabályairól. El akartuk kerülni, hogy hangulatkeltő jelleggel a legbeavatottabb szakemberek megkérdezése nélkül tegyük ezt. Nagy nehezen átrágtuk magunkat a szakemberhálón, és eljutottunk A magyar helyesírás szabályai – tizenkettedik kiadás (2015) című kiadvánnyal kapcsolatban interjúadás szempontjából felkent személyig, Keszler Borbála szerkesztőig, az MTA Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottsága elnökéig, aki az Akadémiai Kiadó nevében az MNO-nak visszautasította, hogy tájékoztatást adjon a nyelvhelyességi változásokról, kérve, hogy majd szeptember 3-án fáradjunk el a kiadványt bemutató sajtótájékoztatóra.
Remélve, hogy ott majd kérdezhetünk is – akár 1984, vagyis az előző kiadás óta gyülekező kérdőjeleket is kiegyenesíthetünk –, megjegyeznénk, hogy Öveges professzor forog a sírjában: a tudomány, legalábbis annak közhasználatú szegmensei ugyanis sosem szabad, hogy kevesek féltve őrzött titka legyen, amiről a világtörténelem egy-egy kitüntetett órájára fellebbenhet a fátyol.
Olyan helyzetbe kényszerült tehát a tömegtájékoztatás – és született meg a szabálykönyv változott részeiről szóló jó néhány cikk –, hogy egy-egy sajtóorgánumnak kellett kibogarásznia (és akár minősítenie is) az igazából nem is nagyszámú reformelemet, amelyek közül a legfontosabbak az alábbiak:
Ezt a rengeteg szabálymódosítást 2003 és 2014 között gyúrták össze, elvileg egy gigantikus konzultáció eredményeként. 2003 őszén elkezdődtek a szabálymódosítás munkálatai a Magyar Nyelvészeti Bizottságban, majd határozatot fogadtak el arról, hogy 1984 után új kiadása lesz A magyar helyesírás szabályainak. Ezt követően – két éven át – akadémikusok vitattak meg különféle tanulmányokat a nyelv jövőjével kapcsolatban, majd 2 évig módosításokat „foganatosítottak”, és a tördelésen dolgoztak. 2008. március 1-jén (vagy 1-én, 1-n...) a munkaanyagot szétszórták az MTA Nyelvtudományi Intézetébe, gyakorlóiskolákba, gimnáziumokba, nyelvészeti tanszékekre, június 4-én pedig nyilvános ülést tartottak a javaslatokról. 2009 nyarán elfogadták az új szabályzatot azzal a fenntartással, hogy még egyszer átfésüli egy kisebb grémium, a jóváhagyott változatot 2010 októberében szignálták, a szószedet javítása 2011 elejére lett kész, de csak fél évvel később tették az MTA elnökének asztalára a teljes anyagot, aki 5 hét alatt engedélyezte annak megjelenését. Az MTA Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság elfogadta az új szabályzatot, amiről idén május 26-án tettek bejelentést.
Mi ezek után szerettünk volna cikket írni belőle, idáig vártunk vele.
1) Nagyon jó, hogy végre megszabadulunk az UEFA-bajnokok ligája és a férfivízilabda-világbajnokság típusú írásmódoktól a sportújságírásban bevett formulák (UEFA Bajnokok Ligája, férfi vízilabda-világbajnokság) javára, de nem érezték-e úgy a munka során, hogy a brutális szaknyelvi autonómia túlzó?
2) Nem tartják-e a közoktatásban folyó nyelvtantanítás csődjének, hogy ennyi változat és írásmód terjedt el egyes szavakból vagy például a keltezés írásmódjából?
3) Mi lesz a következménye annak, hogy ennyiféle helyes írásmód lesz? Nem jönnek létre ezerféle torzszülött szóalakok, amelyeket a konzekvencia miatt majd hamarosan szintén engedni kell?
4) Miért reagál egy-egy nyilvánvaló változásra ilyen nehézkesen a nyelv – pl.: árbóc, búra?
5) Mi lesz a számítógépes helyesírás-ellenőrző programokkal? Mikor és hogyan állhatnak át ezek?
6) A Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság éves beszámolójában olvasható, hogy áprilisban egy idős újvidéki nyelvész docens nyálazta át a teljes szabálytervet. Hogyan hasznosult egy nem magyarországi, nem magyar környezetben élő filosz tudása?
