Az űrhajókat a Mercury-programban is részt vevő McDonnell Aircraft készítette, kettőt személyzet nélkül, további tízet két személyre terveztek, a fellövéshez a Titan-II hordozórakétákat használták. A program apróbb hibákkal, de sikeresen haladt, és az első két ember nélküli küldetés után a Gemini–3 1965. március 23-án két űrhajóssal a fedélzetén szállt fel. Ezután kéthavonta újabb Gemini startolt, és a tervek szerint októberben a Gemini–6 már a világ első űrrandevúját hajtotta volna végre egy Agena nevű célrakétával. (A Gemini–4 legénysége júniusban sikertelenül próbálkozott a hordozórakéta levált részének megközelítésével.)
Az Agena azonban a fellövés után nem sokkal eltűnt a radarokról, a küldetést el kellett halasztani. A NASA két hónappal később azt jelentette be, hogy a Gemini–6 rakéta helyett egy másik űrhajóval fog találkozni, vállalva a kockázatot, hogy balsiker esetén négy ember életét veszélyeztetik. Elsőként 1965. december 4-én a Gemini–7 szállt fel, fedélzetén Frank Borman parancsnokkal és James Lowell pilótával, az űrhajó két hétig maradt a kozmoszban. A Gemini–6A fellövését december 12-ére tervezték, de az indítóállványon a hordozórakéta hajtóművei másfél másodperc után leálltak, és a pilóták azonnal katapultáltak. A hiba kijavítása után december 15-én már minden rendben zajlott, az űrhajó, fedélzetén Thomas Stafford parancsnokkal és Walter Schirra pilótával a magasba emelkedett.
Az űrrandevúra azután került sor, hogy a Gemini–6A negyedszer is megkerülte a Földet. Stafford többször gyorsított, hogy utolérjék a magasabb pályán keringő Gemini–7-et, majd összehangolták a pályákat. A Gemini–6A utasai öt órával és négy perccel a start után látták meg szabad szemmel a másik űrhajót, ezután lassan, lépésről lépésre lavíroztak közelebb.
A két űrhajó orrát végül mindössze 30 cm választotta el egymástól, s ha lett volna rajtuk alkalmas felszerelés, dokkolást is végrehajthattak volna. Biztonsági okokból lemondtak arról, hogy a két Gemini közvetlenül érintkezzen, de a két űrhajó hat órán át együtt haladt. (A szovjet Vosztok űrhajók korábban két alkalommal már hajtottak végre páros repülést, de csak rádiókapcsolatot létesítettek, és néhány kilométernél jobban nem közelítették meg egymást.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!