50 éve hajtották végre az első űrrandevút

A program során a náci Németország rakétaprogramjában tapasztalatot szerzett tudósokat is alkalmazták.

Az űrhajókat a Mercury-programban is részt vevő McDonnell Aircraft készítette, kettőt személyzet nélkül, további tízet két személyre terveztek, a fellövéshez a Titan-II hordozórakétákat használták. A program apróbb hibákkal, de sikeresen haladt, és az első két ember nélküli küldetés után a Gemini–3 1965. március 23-án két űrhajóssal a fedélzetén szállt fel. Ezután kéthavonta újabb Gemini startolt, és a tervek szerint októberben a Gemini–6 már a világ első űrrandevúját hajtotta volna végre egy Agena nevű célrakétával. (A Gemini–4 legénysége júniusban sikertelenül próbálkozott a hordozórakéta levált részének megközelítésével.)

Az Agena azonban a fellövés után nem sokkal eltűnt a radarokról, a küldetést el kellett halasztani. A NASA két hónappal később azt jelentette be, hogy a Gemini–6 rakéta helyett egy másik űrhajóval fog találkozni, vállalva a kockázatot, hogy balsiker esetén négy ember életét veszélyeztetik. Elsőként 1965. december 4-én a Gemini–7 szállt fel, fedélzetén Frank Borman parancsnokkal és James Lowell pilótával, az űrhajó két hétig maradt a kozmoszban. A Gemini–6A fellövését december 12-ére tervezték, de az indítóállványon a hordozórakéta hajtóművei másfél másodperc után leálltak, és a pilóták azonnal katapultáltak. A hiba kijavítása után december 15-én már minden rendben zajlott, az űrhajó, fedélzetén Thomas Stafford parancsnokkal és Walter Schirra pilótával a magasba emelkedett.

Az űrrandevúra azután került sor, hogy a Gemini–6A negyedszer is megkerülte a Földet. Stafford többször gyorsított, hogy utolérjék a magasabb pályán keringő Gemini–7-et, majd összehangolták a pályákat. A Gemini–6A utasai öt órával és négy perccel a start után látták meg szabad szemmel a másik űrhajót, ezután lassan, lépésről lépésre lavíroztak közelebb.

A két űrhajó orrát végül mindössze 30 cm választotta el egymástól, s ha lett volna rajtuk alkalmas felszerelés, dokkolást is végrehajthattak volna. Biztonsági okokból lemondtak arról, hogy a két Gemini közvetlenül érintkezzen, de a két űrhajó hat órán át együtt haladt. (A szovjet Vosztok űrhajók korábban két alkalommal már hajtottak végre páros repülést, de csak rádiókapcsolatot létesítettek, és néhány kilométernél jobban nem közelítették meg egymást.)

Később a pilóták űrsétát tettek, és a Gemini–6A utasai karácsonyi meglepetésként szájharmonikán a Jingle Bellst is eljátszották rádión társaiknak. (Ez volt az első alkalom, hogy a világűrben hangszer csendült fel.) Másnap, december 16-án a Gemini-6A alig 18 kilométerre szállt le a kijelölt ponttól, ez volt az első pontos földet érés az űrhajózás történetében. December 17-én a Gemini–7 is landolt, utóbbi 330 órás repülésével időtartamrekordot ért el. A kitűzött 20 feladatból 18-at sikeresen teljesített, köztük a legérdekesebbnek számító Föld-fényképezést is.

A Gemini-program összesen kilenc repülést foglalt magában, ezek során igazolták az űrséta, az űrrandevú és a dokkolás kivitelezhetőségét (ezt az 1969-ben Holdra szálló Neil Armstrong hajtotta végre a Gemini–8 küldetése során, egy Agena célrakétával), valamint azt is szimulálták, hogy egy holdutazás időszükségletét (legfeljebb két hetet) az emberi szervezet elviseli. A program mai pénzre átszámítva 7 milliárd dollárba került, de amerikai szempontból minden ráfordított centet megért: az Egyesült Államok megfordította az űrversenyt, és az első sikeres űrrandevú és dokkolás teljesítésével átvette a vezetést a Szovjetuniótól.