Nemrég óriási médiavisszhangot kapott az a Youtube videomegosztóra feltöltött „kísérlet”, amelyben olvadt rézzel locsolták a McDonald's gyorsétteremlánc legismertebb hamburgerét, a BigMacet, a több mint ezerfokos fém azonban kezdetben egyszerűen lepergett az ételről.
A videót egyébként azóta több mint hárommillióan látták. Sokan találgatni kezdték, mi lehet az oka a BigMac elpusztíthatatlanságának, milyen adalékanyagok lehetnek benne, és főként: mit művelhet a „mekis” étel a gyomrunkkal, ha az 1085 fokos olvadt réz sem tudta lebontani?
Az Iflscience.com weboldal felvetése után – miszerint nem holmi mérgező összetevők, hanem egy egyszerű kémiai folyamat lehet a jelenség hátterében – mi is utánakérdeztünk a dolognak.
A Leidenfrost-hatás elég régóta ismert jelenség – mondta el az MNO-nak Fábián István. A Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének tanszékvezetője vázolta a helyzetet: ha egy százfokos fémlapra vízcseppet öntünk, az gyorsan elpárolog; ugyanakkor, ha ennél legalább 50-60 Celsius-fokkal forróbb felületre ejtjük, egyre nehezebben tesz így a víz. Ugyanis ott, ahol a forró felület a vízzel találkozik, nagyon hamar gőz képződik, ami gyakorlatilag elszigeteli a fémlapot a megmaradt víztől; ennek eredményeképp a csepp megmaradt, folyékony része lassabban kap elég hőt ahhoz, hogy el tudjon párologni.
Hasonlóképpen alakulhatott a BigMac sorsa is: az olvadt réz sokkal forróbb volt, mint maga a hamburger, így az ételt sokáig megóvta a keletkező gőz a megégéstől. A Leidenfrost-hatás mellett azonban arra is megvan az esély, hogy a forró rézcsepp nyomán fellépő gyors elszenesedés miatt képződő szénréteg akadályozta meg, hogy elégjen a hamburger többi része, a forró réz pedig egyszerűen lefolyt rajta – mondta Fábián.
A McDonald's termékei kapcsán hasonló pletyka indult, amikor egy harminc napra a szabad levegőn hagyott hamburgerük – szemben más étteremláncok szendvicseivel – nem bomlott le, hanem nagyjából egyben maradt. Bár a BigMac tartalmazhat tartósítószereket, a hosszú túlélés oka azonban nem ez volt, hanem hogy a húspogácsa hamar kiszáradt, így nem maradt elég víz a penészesedéshez.
Persze ahhoz, hogy a valós okokat felfedhessük, a kísérletet azonos körülmények között meg kellene ismételni – tette hozzá a kémikus –, hiszen a történet kimenetele függ a felület minőségétől, a hőmérséklet-különbségtől, hogy a megolvasztott fém milyen gyorsan kerül a felületre, illetve a klimatikus viszonyoktól is: ha például a légmozgás elfújja a gőzréteget, és így tovább. Amikor egy nagyon nagy hőmérsékletű és egy kis hőmérsékletű közeg találkozik egymással, nagyon különleges jelenségek alakulgatnak ki, ezért nehéz megjósolni, hogy mi lenne a hatás, ha más élelmiszerekkel próbálkozott volna a kísérletező.
Az azonban Fábián szerint biztos, hogy nem a BigMac adalékanyagai állnak a jelenség hátterében. Mint mondta, bár mindenféle adalékanyagot tesznek ezekbe az élelmiszerekbe, ugyanakkor ezek mind szerves eredetű anyagok, amelyek mind ugyanúgy roncsolódnak a nagy hő hatására, mint akár a liszt, és
„az sem valószínű, hogy teflonnal lenne bélelve a hamburgerzsemle”.
A tanszékvezető más példát is hozott: mint mondta, bár a víz nulla Celsius-fokon fagy meg, ugyanakkor ha óvatosan, rezgésmentesen elkezdünk egy pohár vizet hűteni, akkor akár mínusz tíz fok alá is le lehet hűteni, úgy, hogy nem fagy meg – ez a túlhűtés jelensége. Aztán ha egyszer megpöcköljük az edényt, a megfagyás pillanatok alatt megtörténik, akár szét is feszíti az edényt.
Szóval azt, hogy mi történik egy ilyen hőátadásos rendszerben, nagyon nehéz megjósolni – mondta.
