Lefolyástalan tóvá válhat a Balaton

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

2000–2015 között hét olyan év is akadt, amelyben negatív volt a Balaton vízgyűjtőjének vízmérlege.

MTI
2016. 03. 23. 8:07

Pomogyi Piroska, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hidrobiológusa előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a Balaton vízminősége sokat javult az elmúlt években, sőt tartósan javuló tendenciát mutat, növekszik a belterületekről a tóba kerülő szennyeződés, főként a csapadék révén. A Balaton vízgyűjtőjén emelkedett a halastavak száma, amelyek a mezőgazdasági területekkel, főleg a szőlőültetvényekkel együtt kockázatot jelenthetnek a vízminőségre.

Nád Béla, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője arról beszélt, hogy a Balaton részben felszín alatti vizekből táplálkozik, amelyek zöme karsztvíz. A 90-es évekig a bányászati tevékenységek miatt olyan mértékben csökkent a Dunántúli-középhegység karsztvizeinek hozama, hogy drasztikus korlátozásokat kellett bevezetni. Ez 10-15 év alatt eredményre vezetett, és most már komoly problémákat okozhat a térségben, hogy további karsztvíz emelkedésre kell számítani.

A Balaton Fejlesztési Tanács által szervezett, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által támogatott konferencián a térség szakmai és civil szervezeteinek, vállalkozásainak, önkormányzatainak képviselői vettek részt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.