Aligha van jobban körbejárt tudományos téma, mint a dinoszauruszok kihalásának kérdése. A korábban is népszerű dinómániát ráadásul az első, 1993-as Jurassic Park című film óta ha lehet, még jobban a csúcsra járatták. Azt pedig nagyjából szinte lassan mindenki úgy tudja, a földet mintegy százötvenmillió évig uraló lények kipusztulását egy 66 millió évvel ezelőtt a mexikói Yucatán-félsziget mellé becsapódó meteor, illetve az esemény utáni éghajlati és egyéb jelenségek okozták. A földtani mérések alapján végül 1978-ban felfedezett Chicxulub-kráter átmérője mintegy 180 kilométer, ezzel a harmadik legnagyobb ilyen képződmény a bolygónkon, a becsapódás ereje pedig a számítások szerint a Hirosimánál és Nagaszakinál az amerikaiak által ledobott atombombák erejének kétmilliárdszorosa lehetett.
A közvéleményben ez a becsapódás pedig úgy él, mint az az esemény, amely véget vetett a dinoszauruszok korának, hogy megnyissa az utat a belőlük kifejlődő madarak és emlősök számára. Egy friss kutatás ugyanakkor épp ezt a teóriát vonja kétségbe különféle korabeli maradványok vizsgálata alapján. A tanulmányt három brit kutató, Manabu Sakamoto és Chris Venditti, a Readingi Egyetem, illetve Michael Benton, a Bristoli Egyetem munkatársa publikálta a Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America (PNAS) című szaklapban. Munkájukkal azt bizonyítják, hogy a becsapódás hatása az akkor élő fajok kihalására nem volt akkora hatással, ahogy azt mostanság sokan vélik. Mint megállapították, a dinoszauruszok hanyatlása már ötvenmillió évvel a kérdéses esemény előtt elindult. A csontleletek tanulmányozásának elsődleges megállapítása az, hogy a fajok jóval nagyobb mértékben tűntek el, mint ahogy újabbak kialakultak volna. A kihalási folyamat például a hosszú nyakú sauropodáknál gyorsabban, míg a Tyrannosaurus rex esetében lassabban ment végbe, de már a meteorbecsapódás előtt elindult.
– Nem számítottunk erre az eredményre, de kutatásaink alapján egyértelmű, hogy a meteor-becsapódás csak az utolsó szög volt a dinoszauruszok koporsójában – nyilatkozta a kutatási eredményekről Manabu Sakamoto. A tudós szerint az óriáshüllők jóval korábban elvesztették domináns szerepüket a bolygón. Sakamoto úgy véli, megállapításaik mérföldkőnek számítanak, leszámolnak ugyanis a hirtelen bekövetkezett katasztrófa okozta gyors kihalás teóriájával. Michael Benton azt is megjegyezte, hogy a csontok vizsgálata alapján kiderült, nem a környezeti katasztrófát követő drasztikus éghajlatváltozás a felelős egyes dinoszauruszfajok hanyatlásáért, majd eltűnéséért. Az eredményeket a Princetoni Egyetem a kutatásban amúgy nem segédkező paleontológusa, Gerta Keller is így értékelte. Mint a Gizmodo hírportálnak elmondta, ezek egyértelműen bizonyítják, hogy el kell felejtenünk ezt a meteorbecsapódás okozta „gyors” kihalási elméletet.
Az új elméletet továbbgondolva a harmadik társszerző, Chris Venditti közben arról beszélt, ennek a jóval korábban megindult kihalási folyamatnak köszönhetően az emlősöknek már a meteor megérkezése előtt folyamatosan bővültek az érvényesülési lehetőségei, hogy idővel átvegyék a vezető szerepet a fajok között. A szakértők azt is hangsúlyozták, hogy mindebből a most is zajló átalakulásokra is lehet következtetni. Különösen arra, hogy az emberek által előidézett, jelenleg zajló éghajlatváltozás melyik fajra miként hathat, és hogy mely csoportok képesek jobban vagy kevésbé alkalmazkodni mindehhez.
