Innovátorok – hogyan indította el egy csapat hacker, zseni és geek a digitális forradalmat: az utóbbi évek egyik legsikeresebb ismeretterjesztő könyve, amely az excentrikusnak láttatott tudósoknak, vállalkozóknak, Bill Gatesnek, Steve Jobsnak és mások mellett Neumann Jánosnak állít emléket (magyarul: HVG, 2015). Alapgondolata: ha nem lennének olyanok, akik állandóan a fennálló technikai környezettel alig összeegyeztethető alkotásokat hoznak létre, sokkal rosszabb lenne a világ. Olyannyira összecseng ez a jelenlegi korszellemmel, hogy szinte közhelyszerűnek hat. Nem csoda, hogy figyelmet kelt egy ettől gyökeresen különböző álláspont (ami ettől még nem feltétlenül helyes). A karbantartók: bürokraták, szabványügyi mérnökök és maguknak való emberek, akik olyan technikákat hoztak létre, amelyek többé-kevésbé működnek. Ez a múlt heti konferencia mottója, amely láthatóan az Innovátorok könyv címét igyekszik kifigurázni.
Maga a felvetés azonban nem paródia, hátterében komoly technikatörténeti, tudományfilozófiai elméletet bújik meg. A szervezők kifejtik, hogy „Egész társadalmak beszélnek úgy az innovációról, mint magától értetődően kívánatos értékről, hasonlóan a szerelemhez, a barátsághoz, [...] miközben ritkán esik szó arról, hogy az újítás kinek jó igazán” – tudósít a Scientific American. A konferencián előadó kutatók több példát is felhoznak arra, hogy az innováció inkább romlást hozott a világra. A mosógépek és a porszívók feltalálói például azt ígérték a háziasszonyoknak, hogy gépeikkel rengeteg munkát levesznek a vállukról. Ehelyett az történt, hogy az eszközök elterjedésével a társadalom által elvárt „tisztaság” mértéke olyannyira magas lett, és ezáltal a házimunka mennyisége is annyira megnőtt, hogy az emberek alig bírnak lépést tartani a sok mosatlannal és a kosszal.
Hasonlóan ellentmondásos a katonai innováció üdvössége. Az utóbbi években elterjedt pilóta nélküli robotrepülők (a drónok) a támadó fél részéről végletesen lecsökkentették a bevetések során elszenvedett emberveszteséget. Ugyanakkor éppen e „kockázat nélküliség” miatt nem nagyon gondolkodnak a parancsnokok a bevetések indokoltságáról, így a támadásokban számos ártatlan ember veszíti életét.
A fenti példák ellenére mégis furcsán hat, hogy az innováció egészét kárhoztatják. Hiszen hogy lehetne fenntartani egy vívmányt, ha előtte valaki nem találta föl?
– Annak ellenére, hogy (főként Amerikában) talán túl nagy az innováció körüli felhajtás, nem is tudom értelmezni, mit jelent az, hogy elhanyagolnánk a meglévő technológiákat – vélekedik Galántai Zoltán tudománytörténész-jövőkutató, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense. – Ugyanakkor a technikatörténetben is végbement az a folyamat, amely korábban a történettudomány egyéb ágait is megváltoztatta, miszerint a „királyok-csaták-évszámok” felfogásról áttevődik a hangsúly a történések társadalmi hatásainak komplex elemzésére. Erre a kérdésre vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy nemcsak a feltalálók érdemelnek figyelmet, hanem az innovációk hosszú távú utóhatásai is.
Innováció azóta létezik, mióta világ a világ. Az ókorban is születtek új találmányok, de a hatalmas különbség a modern és a sok száz évvel ezelőtti fejlesztés között az innováció elterjedésében rejlik, tartja a tudománytörténész. Az ókorban feltalált új technológiákat szigetinnovációknak is nevezhetjük, hiszen megmaradtak a maguk szűk felhasználási területein, általában nem hasznosították őket még a közeli rokonságban álló mérnöki problémák megoldásában sem. A rómaiak például tökélyre fejlesztették a vízvezetékek építését, de ezeket az építészeti megoldásokat jellemzően nem alkalmazták magánházak építésekor. A kínaiak kifinomult eljárásokat találtak fel a hócsalánrostok feldolgozására, de ezeket nem alkalmazták más szövettípusok készítésekor.
– A modern értelemben vett innováció tipikusan nyugati találmány, és éppen a gyors terjedés a legfőbb jellemzője. A gőzgéppel először bányából szivattyúztak vizet, majd az ipar megannyi ágában kiaknázták a benne rejlő lehetőségeket. Végiggyűrűzött az egész társadalmon – folytatja Galántai Zoltán. – Ma ez a felfogás érvényes szinte az egész világon, noha mindig vannak az innovációval ellentétes erők. A XV. században Párizsban húsz évre meg tudták állítani a könyvnyomtatás fejlődését, és most is hasonlóval próbálkoznak az Uber ellen. A történelemben a mostani innovációbarát hozzáállás helyett inkább ennek ellentéte volt a gyakoribb, nem a fejlesztések gátlásához kellett nagy erő, hanem az elterjesztésükhöz.
Nem mindig tekintettek úgy a történelemre, mint a fejlődés szinonimájára. Sőt volt idő, amikor az idő múlását a megállíthatatlan romlással kötötték össze. A fejlődés gondolata azonban azt hozta magával, hogy folyton-folyvást az újat keressük a tudományban, a művészetekben és a technikában is. Célként általában az emberek életének jobbítását, a hatékonyság növelését szokták megjelölni, pedig van egy sokkal alapvetőbb motiváció is. Új dolgokat akarunk létrehozni. Könnyen előfordulhat, hogy a jövőben e közfelfogás változik, de jelenlegi tudásunk szerint ezzel tesszük a lehető legjobbat.
