„Ezt a konferenciát a világ sok más országában is megrendezhetnénk ugyanezzel a programmal” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg az MTA orvosi tudományok, valamint gazdaság- és jogtudományi osztálya által szervezett eseményt Lovász László, az Akadémia elnöke. Hozzátette: nem igazán járt olyan országban, ahol az egészségügy ne lett volna heves társadalmi viták tárgya. A kérdések lehetnek jogi-etikai jellegűek, de gazdaságiak és szociálisak is. Az orvostudomány viharos fejlődése – amellett, hogy életünket meghosszabbítja és életminőségünket is javítja – mindig új ellentmondásokat hoz a felszínre – fűzte hozzá.
Kosztolányi György, az MTA Pécsi Területi Bizottságának elnöke elmondta: az egészségügyre fordított kiadások meredek emelkedése figyelhető meg a világban. A technológiák a gazdasági források egyre nagyobb részét igénylik, és a nemzeti jövedelem ehhez igazodó elosztása a társadalom morális kötelessége és felelőssége.
A robbanásszerű fejlődés kapcsán kiemelte: jósló jellegű lett az egészségügyre vonatkozó fogalom, lehetőség van arra, hogy megmondják, mi várható a következő években, és már sokféle szűrőprogram is az emberek rendelkezésére áll. Ennek pedig fontos következménye, hogy elmosódott az egészség és a betegség közti határ, valamint az „egészséges” ember is fogyasztója lett az egészségügyi kasszának, ami a várólisták hosszúságára is hatással van.
A technológiai fejlődésnek az egészségügyi elvárásokra is jelentős hatása van: egyebek mellett az új technológiák kínálta lehetőségek torzultan jelennek meg a laikusokban, az elvárásokban nem jelenik meg a differenciált szükséglet fogalma, és hiányzik a költség-haszon szemlélet. Mint mondta, a forrás felhasználásának racionalizálása szakmapolitikai felelősség.
Kosztolányi György szerint mindebből arra lehet következtetni, hogy a növekvő forrásigény biztosítása morális állami kötelesség, a felhasználás racionalizálása pedig össztársadalmi felelősség. Meg kell határozni a valós egészségügyi szükséglet fogalmát, emellett az egészségüggyel kapcsolatos elvárásokat fenntartható keretbe kell terelni: szükség van arra, hogy a társadalom minden rétegének növeljék az egészségügyi tájékozottságát, valamint nyílt társadalmi vita során új megállapodás kell.
Napjaink gyógyászatát a források elégtelensége jellemzi, a finanszírozási rendszer pedig a technológiai robbanás előtti időkben ragadt – ezt már Bélyácz Iván egyetemi tanár és akadémikus mondta a kérdéssel kapcsolatban.
Kifejtette, hogy a technológiai színvonal tartásához 5-7 évente szükség lenne az eszközpark megújítására, ez az időtartam tükrözi az elhasználódási időt. „Az egészségügyi költségvetés nem képes lépést tartani a technológiai változásokkal” – hangsúlyozta a szakember, és kockázatnak nevezte, hogy a gyógyászati intézmények nem tudják cserélni az eszközeiket, amikor annak eljön az ideje. Az általános eszközpótlási politika azon alapul, hogy a felszerelést fizikai élettartama végéig használják, ráadásul ha a kórházi költségvetés szűkül, a pótlás finanszírozása nem mindig szerepel a költségvetésben. Úgy véli, egyszeri beruházási forrástámogatással kellene ezen a helyzeten javítani.
Finanszírozási kérdéseket boncolgatott Mihályi Péter egészségügyi közgazdász is. Az egészségügyi ágazat feladata alapvetően az lenne, hogy biztosítsa a betegek jólétét és az ágazatban dolgozók megélhetését – magyarázta a szakember, és hozzátette: az egészségügyi kiadások főleg a társadalom inaktív tagjaira fordítódnak, és 70-80 százalékban az élet utolsó két évére koncentrálódnak. Ez pedig azért is generációs ellentmondás, mert az aktív korosztályok tagjai számára a megbetegedés egyénileg kis valószínűségű esemény. A szakember leszögezte: nincs olyan egészségügyi finanszírozási rendszer, melyre azt mondhatnánk, hogy ez a minta, ezt kell átvenni.
Csiba László neurológus kifejtette: a fejlett országokban döntően nem a fertőző betegségek fognak dominálni a következő évtizedekben, meg fog duplázódni minden szövődményével együtt a cukorbetegség előfordulása, és a rosszindulatú daganatos megbetegedések gyakorisága is növekedni fog. Napjainkban különösen fontosnak ítélte a megelőzést, az akut betegségkezelést és a rehabilitációt, valamint kiemelte: kevesebb, de nagyobb és felszereltebb kórházra, illetve speciális központokra lenne szükség. Karádi István, az MTA levelező tagja később hozzátette: rendkívüli eredmény, hogy 1993 óta a felére csökkent hazánkban az infarktusban meghalt betegek aránya, ugyanakkor az elhízás gyakoriságában Magyarország a harmadik helyen áll, ez pedig komoly problémákat vet fel.
