Az egyik hipotézis szerint, amikor hasonló etikus kérdésekről döntünk, valójában két elkülönült gondolkodási mechanizmus megy végbe az agyunkban. Az egyik a kevésbé racionális, zsigerből történő, azonnali értékítélet, afféle automatikus jó-rossz megkülönböztető rendszer. A másik pedig a megfontolt döntés, ami a lehetséges kimeneteleket mérlegelve határoz arról az opcióról, ami összességében a legtöbb hasznot hozza.
Az elmélet szerint amikor idegen nyelven olvasunk valamit, akkor agyunk tudatosan dolgozik a feladat megértésén, és ez a gondolkodás az etikai ítéletet is a racionalitás felé tolja. A nehezebben megérthető feladatok általában azt okozzák, hogy az emberek kevesebb felületességből adódó hibát vétenek. Például ha nehezen kisilabizálható betűtípussal írnak le egy matematikai feladatot, a tanulók kevésbé hajlamosak figyelmetlenül nekiállni a megoldásnak.
De más magyarázat is elképzelhető. Vannak kutatók, akik szerint a gyerekkorban tanult anyanyelv minden ízében átitatódik az ugyancsak gyerekkorban elsajátított morális alapelvekkel, így amikor azt használjuk, nem tudunk elvonatkoztatni fiatalkori emlékeinktől. Ezek az emlékek pedig telis-tele vannak morális tanításokkal, etikai alapon kimért dicséretekkel és büntetésekkel. A későbbiekben iskolában, nyelvórákon tanult nyelvhez viszont nem kapcsolódnak morális példázatok, így ott megint csak a ráció kerül előtérbe.
Egy másik kísérletben török anyanyelvűek hallottak török és angol nyelvű kifejezéseket. Ezek között voltak érzelmileg semleges szavak (például: asztal), „csúnya”, tiltott szavak (például: szar), illetve szidások (például: szégyelld magad!). Az alanyok sokkal intenzívebben reagáltak a török nyelvű tiltott szavakra és szidásokra, mint ha ugyanezeket angolul hallották. A reakció (amit a verejtékezés intenzitásán keresztül regisztráltak) akkor volt a legintenzívebb, ha egy gyermekkori ismerősük, rokonuk hangján hangzottak el a kifejezések. A gyerekkori emlékek tehát erőteljesen befolyásolják a hallott beszéd feldolgozásának módját.
