Képzeljünk el egy elszabadult villamost, amely megállíthatatlanul rohan a sínen, egyenesen öt ember felé, akik nem tudnak félreugrani előle. Mi azonban a váltó mellett állunk, amit átállíthatunk, így megmentve az öt embert. Csakhogy a másik vágányon, ahová tereltük a szerelvényt, ott is áll egy ember, aki így – döntésünk következtében – meg fog halni. Hogy döntenénk? Ez az úgynevezett villamosdilemma, a pszichológiai kísérletek gyakran alkalmazott feladványa. A tesztek azt mutatják, hogy az emberek többsége meghúzná a váltókart, tehát megmentene öt embert egy halála árán.
De ez így túl egyszerű, hiszen azzal az egy emberrel nem kerültünk igazán kapcsolatba – bár mi okozzuk a halálát. Mi van azonban akkor, ha csak úgy állíthatjuk meg az öt ember felé rohanó villamost, ha egy testes hatodikat a vonat elé lökünk, így lefékezve a kocsit? Erre a kérdésre már sokkal kevesebben állítják, hogy cselekednének, noha a számszerű végeredmény hasonló: öt ember élete egy árán.
Albert Costa, a barcelonai Pompeu Fabra Egyetem pszichológusa még egyet csavart a felálláson. Az ő kísérletének résztvevői nem anyanyelvükön, hanem egy tanult idegen nyelven (angol anyanyelvűek spanyolul és spanyol anyanyelvűek angolul) olvashatták el a dilemma leírását. És e körülmény hatására a döntéseik drámaian megváltoztak, olvasható a Scientific Americanben. Míg az anyanyelven feltett kérdésre csak 20 százaléknyian feleltek úgy, hogy odalöknék az embert a vonat elé, addig az idegen nyelvű leírásra már 50 százalékuk hozta meg a számszerűen racionális, de kétségesen etikus döntést. Az eredmények mind a spanyol, mind az angol anyanyelvűek körében azonos volt, tehát nem az angol vagy a spanyol nyelv okozta e váltást, hanem az, hogy idegen nyelven szólt a feladat.
Egy másik hasonló kísérletben ugyancsak morális kérdésekről kellett véleményt alkotniuk az olasz és angol anyanyelvű önkénteseknek. El kellett dönteniük, hogy szerintük helyes-e például, ha valaki megeszi a kutyáját, miután azt elütötte egy autó. Az eredmény megint hasonló volt: akik idegen nyelven olvasták a kérdést, morálisan megengedőbbek voltak. Mi okozhatja ezt a változást?
Az egyik hipotézis szerint, amikor hasonló etikus kérdésekről döntünk, valójában két elkülönült gondolkodási mechanizmus megy végbe az agyunkban. Az egyik a kevésbé racionális, zsigerből történő, azonnali értékítélet, afféle automatikus jó-rossz megkülönböztető rendszer. A másik pedig a megfontolt döntés, ami a lehetséges kimeneteleket mérlegelve határoz arról az opcióról, ami összességében a legtöbb hasznot hozza.
Az elmélet szerint amikor idegen nyelven olvasunk valamit, akkor agyunk tudatosan dolgozik a feladat megértésén, és ez a gondolkodás az etikai ítéletet is a racionalitás felé tolja. A nehezebben megérthető feladatok általában azt okozzák, hogy az emberek kevesebb felületességből adódó hibát vétenek. Például ha nehezen kisilabizálható betűtípussal írnak le egy matematikai feladatot, a tanulók kevésbé hajlamosak figyelmetlenül nekiállni a megoldásnak.
De más magyarázat is elképzelhető. Vannak kutatók, akik szerint a gyerekkorban tanult anyanyelv minden ízében átitatódik az ugyancsak gyerekkorban elsajátított morális alapelvekkel, így amikor azt használjuk, nem tudunk elvonatkoztatni fiatalkori emlékeinktől. Ezek az emlékek pedig telis-tele vannak morális tanításokkal, etikai alapon kimért dicséretekkel és büntetésekkel. A későbbiekben iskolában, nyelvórákon tanult nyelvhez viszont nem kapcsolódnak morális példázatok, így ott megint csak a ráció kerül előtérbe.
Egy másik kísérletben török anyanyelvűek hallottak török és angol nyelvű kifejezéseket. Ezek között voltak érzelmileg semleges szavak (például: asztal), „csúnya”, tiltott szavak (például: szar), illetve szidások (például: szégyelld magad!). Az alanyok sokkal intenzívebben reagáltak a török nyelvű tiltott szavakra és szidásokra, mint ha ugyanezeket angolul hallották. A reakció (amit a verejtékezés intenzitásán keresztül regisztráltak) akkor volt a legintenzívebb, ha egy gyermekkori ismerősük, rokonuk hangján hangzottak el a kifejezések. A gyerekkori emlékek tehát erőteljesen befolyásolják a hallott beszéd feldolgozásának módját.
Számtalan hasonló pszichológiai vizsgálatot lehetne sorolni. Az egyikben olyan történetekről kellett véleményt alkotniuk a résztvevőknek, amelyekben a kezdeti jó szándék végül rosszul sült el (például valaki egy hajléktalannak adta a kabátját, de ezért később a hajléktalant megverték, mert azt hitték, hogy lopta a kabátot), vagy épp ellenkezőleg, a rossz szándék vezérelte cselekedet vezetett valami jóra (egy pár azért fogad örökbe egy gyermeket, hogy pénzt kapjanak utána az államtól). Amikor az anyanyelvünkön hallunk hasonló történeteket, hajlamosak vagyunk a kiinduló intenciók alapján megítélni a cselekedet. Ha viszont idegen nyelvű a közlés, a kimenetre koncentrálunk, és a gonoszságot is el tudjuk fogadni, ha az jót tesz valakivel.
