A felfedezésnek hatalmas a fajmegőrzési jelentősége. A zsiráfok veszélyeztetettségi státusa eddig sem volt megnyugtató, hiszen az elmúlt évtizedekben kétharmadára, 150 ezerről 100 ezerre zsugorodott állományuk. De most, hogy kiderült, valójában négy elkülönült fajról van szó, a zsiráfok egyedszáma hirtelen vészesen lecsökkent (pontosabban ráébredtünk, hogy milyen alacsony is valójában). Főleg az északi és a hálózatos zsiráf veszélyeztetett, előbbinek 4750, utóbbinak 8700 példánya él szabadon. Ezzel úgymond felfedeztünk kettőt is a világ legkritikusabb helyzetben lévő nagy növényevő emlősei közül. Az északi zsiráf nyugat-afrikai zsiráf nevű alfajának mindössze négyszáz egyede él a szavannán.
A zsiráffajok gyakorlatlan szemmel szinte megkülönböztethetetlenek. A maszáj zsiráf foltjainak szegélye kissé egyenetlenebb, és a foltok közepén sötétebb pöttyök tűnhetnek föl, az északi zsiráf fején pedig öt pici szarvszerű bütyköt fedezhetünk föl, ha közelről van módunk megvizsgálni, de a világ állatkertjei vélhetően csak genetikai tesztekkel bizonyosodhatnak meg afelől, hogy pontosan milyen állatokat tartanak. Valószínűleg sok helyütt eltérő fajú egyedekből képeztek párokat, és a született utód pedig hibrid lett.
A hasonlóság egyúttal arra is utal, hogy a zsiráffajok földtörténeti időléptékben igen későn, alig másfél millió éve szeparálódhattak egymástól. Összehasonlításként az ember és a csimpánz őse már hat-hétmillió éve elvált egymástól. A példaként felhozott jegesmedvék és barna rokonaik viszont még később, alig 800 ezer-egymillió éve képeztek elkülönült fajokat.
