Nem az alma, a narancs vagy a szőlő a világ legnépszerűbb gyümölcse, hanem a banán. Évente több mint százmillió tonnát termelnek belőle. Mára a banán gyakorlatilag a világ összes trópusi és szubtrópusi országában megtalálható, több mint száz országban termelik. Ebből azt gondolhatnánk, hogy a világ banántermelése biztosítva van, hiszen szerte az Egyenlítő mentén hatalmas mennyiségben nőnek a banánültetvények. Így ha egyik-másik ültetvény esetleg kipusztul, a többi könnyűszerrel betöltheti a helyét.
Nos nem, mivel szinte kizárólag az úgynevezett Cavendish-féle banánt ültetik mindenhol. E fajta csak ivartalanul, klónozással képes szaporodni. Az újabb növényeket az öregebb példányok föld alatti hajtásainak levágásával vagy laboratóriumi sejtkultúrák szaporításával állítják elő, olvasható a The Conversation netes folyóiratban. Minthogy ivartalanul szaporodik, az utódnövények genetikailag tökéletes másolataik lesznek azoknak, amelyekből szaporították őket. Emiatt ugyanazokra a betegségekre lesznek érzékenyek, a globális banánpopulációban gyakorlatilag nincs genetikai változatosság.
Egy világjárvány nagy valószínűséggel a föld összes banánját kiirtaná. Hogy ez nem puszta riogatás, arra éppen a banán egy – ma már gyakorlatilag nem létező – másik változata szolgáltatja a bizonyítékot. A 20. század közepe előtt egy másik banánfajtát, a gros michelt – vagy ismertebb nevén a big mike-ot – termelték világszerte. Latin-Amerikában országnyi területeken irtották ki az esőerdőt, hogy az így felszabaduló földterületeken gros michel-ültetvényeket telepítsenek. Egészen addig tartott mindez, míg az ötvenes-hatvanas években jött a fuzárium gomba egy fajtája – ez az úgynevezett Panama-betegség. A fertőzés megtámadta a banánnövények gyökereit, és a növényen belüli víz-, illetve tápanyagszállításért felelős szöveteket. Így a növények nem tudtak vizet és más anyagokat felvenni, szállítani, és elpusztultak. A globális Panama-járvány hatására a világ banántermelése összeomlott, nem sokon múlt, hogy a növény nem pusztult ki teljesen. A fuzárium évtizedekig életképes marad a talajban, és nemcsak a földdel, de a fertőzött növények anyagaival és a vízzel is terjed. A fuzáriumellenes növényvédő szerek még ma sem tökéletesek, azok a területek pedig, ahol egyszer már pusztított a fuzárium, sok-sok évig alkalmatlanok maradnak a mezőgazdasági termelésre.
A Cavendish-banán rezisztens volt arra a fuzáriumtörzsre, amely a Panama-betegséget okozta az ötvenes években, így alkalmasnak bizonyult a kipusztult gros michel banánok pótlására. Persze nem volt véletlen, hogy annak előtte nem ez a fajta volt általánosan elterjedt. A beszámolók szerint ugyanis a régebbi banán finomabb volt, és termelése is egyszerűbb volt, kevesebb technikai probléma terhelte. De a fuzárium felülírt minden nehézséget, így a Cavendish-banán átvette a világuralmat. Ma a fejlett országokba exportált banánok 99 százalékát ez a fajta adja.
Persze azt nem várhatjuk, hogy a Cavendish-banán mindenféle fertőzéssel szemben ellenálló lesz. Olyannyira nem az, hogy máris feltűnt egy kórokozó, amely azzal fenyeget, hogy megismétli a fuzárium okozta katasztrófát. Ez is egy gomba, a Pseudocercospora fijiensis, amely a fekete Sigatoka-fertőzést okozza. Ez a betegség nem a gyökereket és a szállítószöveteket támadja, mint a fuzárium, hanem a leveleket. Elpusztítja a levelek zöld színtesteket tartalmazó és fotoszintetizáló sejtjeit, ezáltal lecsökken a banán cukortermelése, ami egyrészt veszélybe sodorja a növény életét, másrészt a gyümölcstermelést akár felére is csökkentheti.
A gazdálkodók egyelőre féken tudják tartani a fekete-Sigatoka-fertőzéseket, de ezek az beavatkozások már ma is hatalmas erőforrásokat igényelnek. El kell távolítani a fertőzött leveleket, és gombaölő szerekkel (fungicidekkel) kell kezelni a növényt. Nem kevesebbszer, mint évente ötvenszer, azaz szinte minden héten. A vegyszerek ilyen elképesztő mértékű használata számos káros mellékhatással jár. Az a legkevesebb, hogy szörnyen megdrágítják a termelést, de károsak a környezetre és a mezőgazdasági munkások egészségére is. Hosszú távon pedig az a legveszélyesebb hatásuk, hogy gyorsítják a gombák evolúcióját. Minden egyes gombaölőszer-permetezés segít szelektálni a gombapopulációból az ellenállóbb egyedeket. A következő nemzedékekbe ezek utódai kerülnek nagyobb valószínűséggel, így a Pseudocercospora villámgyorsan teljesen rezisztenssé válik a ma hozzáférhető növényvédő szerek ellen. Ha ez bekövetkezik, akkor fegyvertelenné válunk a fertőzéssel szemben.
Ha ez nem lenne elég, nemrégiben terjedni kezdett egy új fuzáriumtörzs, amely ellen nem rezisztens a Cavendish-banán. Az úgynevezett Tropical Race 4 (TR4, 4-es számú trópusi faj) régóta ismert, de mindeddig csak alárendelt szerepet játszott, és leginkább Délkelet-Ázsiában volt ismert. Most azonban vészesen terjedni kezdett szerte Ázsiában és Afrikában is. A latin-amerikai banántermelők rettegve várják, hogy mikor ér át a fertőzés az Újvilágba. Az egyszerre támadó két betegség – a fekete Sigatoga- és a TR4-fertőzés – ellen egyelőre csak olyan védekező módszerekkel rendelkezünk, amelyek biztosan csak ideig-óráig működhetnek. Az évezredes járványellenes praktikákat alkalmazva a gazdálkodók próbálják megakadályozni a fertőzés terjedését. Az eszközöket fertőtlenítik, a földet nem viszik át egyik farmról a másikra. De ezzel legfeljebb csak elodázhatják az elkerülhetetlent.
A banánnal foglalkozó növénypatológusok előtt álló legnagyobb feladat tehát az, hogy ellenállóvá tegyék a növényt az új kórokozókkal szemben. Általános igazság, hogy a nagy, genetikailag uniform monokultúrák sokkal inkább ki vannak téve a betegségeknek, mint a diverz populációk, hiszen minden növény ugyanazokkal a gyengeségekkel, sebezhetőségekkel rendelkezik. A természetben több mint ezerötszáz banánfajt írtak le eddig, így elvileg van lehetőség a kereskedelmi célra termelt banán genetikai állományának sokszínűbbé tételére. Persze nem véletlenül nem ezeket termelik. Kicsik a gyümölcseik, keveset teremnek, nem magtalanok, ízük savas, és így tovább. Viszont közeli rokonai a Cavendish-banánnak, így alkalmasak lehetnek arra, hogy belőlük származó géneket vigyenek át a kultúrfajtába. Mivel nem minden vad banán érzékeny a most pusztító fertőzésekre, feltételezhető, hogy egyikük-másikuk rezisztenciagénekkel is rendelkezik.
Mára elkészült a banángenom szekvenálása, ahogy a betegséget okozó fuzáriumgomba és a Sigatoka-gomba teljes genetikai kódja is ismertté vált. Ahhoz azonban, hogy mindezekből az információkból a gyakorlatban is alkalmazható gyógymód vagy rezisztens növénytörzsek készüljenek, még igen hosszú és költséges kutatóprogramra lenne szükség. A világ banántermelését irányító konglomerátumok – amelyek elsődleges érdeke lenne elvileg, hogy egyetlen termékük ne pusztuljon ki – láthatóan igyekeznek tudomást sem venni a veszélyről. Talán a védekezés költségeit sokallják, talán attól félnek, hogy ha drasztikus lépéseket kezdeményeznének, az negatív irányba módosítaná a befektetők hangulatát, így részvényeik árfolyamát.
A Quartz által megszólaltatott iparági szereplők szerint nincs nagy veszélyben a latin-amerikai banántermés, amely a világ termelésének több mint hetven százalékát adja, értéke pedig 9 milliárd dollár évente. A Floridai Egyetem professzora, aki annak idején felfedezte a TR4-et, azon a véleményen van, hogy a betegség talán már Latin-Amerikában van, csak nem vették észre, esetleg próbálják eltitkolni. A világ legnagyobb banánkereskedője, az 548 millió dollár forgalmú Chiquita szóvivője ezzel persze nem ért egyet. Mint elmondta, a betegség jelenleg egyáltalán nem jelent komoly kockázatot Amerikában.
Pedig hogy mekkora a valós veszély, azt jól mutatja a Fülöp-szigetek példája. A gros michel banánt kiirtó fuzárium, a Tropical Race 1 összesen 8 milliárd dolláros kárt okozott. Ezzel szemben a TR4 csak a Fülöp-szigeteken 400 millió dolláros veszteséget okozott alig egy-két év alatt.
