A fű nem csodaszer, de nem is károsabb az alkoholnál

Szabadabb kutatás nélkül csak dogmákról szólhat a vita.

A tanulmányt 10 700 darab, 1999 óta írt tudományos közlemény elemzésével hozták létre, amelyek gyakorlatilag az összes elképzelhető orvosi tudományágat érintik. Így jelenleg egyértelműen ez a legátfogóbb és legobjektívebb forrásunk arról, hogy a kenderből készült szerek fogyasztása mit tesz szervezetünkkel: hozzá lehet-e szokni, megnyitja-e a kaput az erősebb kábítószerek felé, gyógyítja-e a rákot és más betegségeket, okoz-e rákot és más betegségeket.

A tanulmányt készítő munkabizottság a több száz oldalas jelentés főbb megállapításait betegségcsoportok szerint gyűjtötte ki, és tette nyilvánossá a közvélemény számára. Ezt követjük mi is, de – ahogy a Forbes is kiemeli – fontos tudnunk, hogy a legtöbb megállapítás statisztikai kapcsolatokon alapul. Vagyis arra ad választ, hogy a marihuánafogyasztó emberek csoportja a felmérések alapján gyakrabban vagy ritkábban mutat egy adott orvosi kórképet. Ebből ugyan levonhatjuk azt a következtetést, hogy a betegség és a kannabiszfogyasztás között van valamiféle kapcsolat, de azt nem, hogy ok-okozati kapcsolat van közöttük. Nem mondhatjuk tehát, hogy a marihuána okozta (vagy épp gyógyította, előzte meg) a betegséget. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy egy harmadik, az emberek életvitelében rejtőző tényező van hatással mindkettőre. Az összefoglaló tanulmány szerzői megpróbálták a különálló közleményekben tárgyalt betegek száma és a vizsgálati körülmények alapján megbecsülni, hogy a tanulmányban leírt eredmények milyen erős bizonyítékként értékelhetők. Ez alapján erősnek, mérsékeltnek, korlátozottnak, gyengének, inkonzisztensnek kategorizálták a felfedezéseket.

Amire biztosan jó a marihuána, az a fájdalomcsillapítás. A krónikus fájdalom hatékonyan kezelhető kannabisszal (illetve hatóanyagaival, a kannabinoidokkal), akárcsak a kemoterápiával együtt járó hányinger és a hányás. A szklerózis multiplexben szenvedő betegek általánosan úgy érzékelik, hogy izmaik merevsége csökken a marihuánafogyasztás következtében. Ez utóbbi hatás ugyanakkor nem különíthető el tökéletesen a placebohatástól, ugyanis nem sikerült egyértelműen, objektív mérőmódszerekkel is bizonyítani.

Viszont úgy tűnik – bár az erre utaló adatokat a nagy összefoglaló tanulmány szerzői is „korlátozottnak” minősítették –, hogy a kannabisz nem kezeli a demenciát, sem a glaukóma miatt megnövekedett szemnyomást, de a szklerózis multiplex krónikus fájdalmai miatt előtörő depressziót sem. Nagyjából ennyit sikerült a szerzőknek a kannabisznak tulajdonított gyógyhatásokról megállapítaniuk, ami – valljuk be – a szer körüli felhajtáshoz képest eléggé lehangoló eredmény. De talán, minthogy a fogyasztók nagy része nem gyógyászati, hanem rekreációs, élvezeti céllal szív füvet, fontosabb az érme másik oldalát (tehát a kannabisz esetleges negatív egészségi hatásait) megvizsgálnunk.

Jó hír a kannabiszfogyasztóknak, hogy a „mérsékelt erősségűnek” nevezett jelek arra utalnak, a füvezés nem okoz rákot, illetve nincs bizonyíték arra, hogy rákkeltő hatású lenne. A szív- és érrendszeri megbetegedések esetében már zavarossá válik a kép. Vannak ugyanis arra utaló, korlátozottan általánosítható adatok, hogy a fűszívás infarktust okozhat egyeseknél (magyarán előfordul, hogy valaki elszív egy marihuánás cigarettát, és ennek hatására közvetlenül utána szívrohamot kap), viszont arra nincsenek bizonyítékok, hogy a hosszan tartó fűszívás érzékelhetően növelné a szívbetegségek kockázatát. A cukorbetegségről megint nem egyértelműek az ismereteink. Vannak cikkek, amelyek arról számolnak be, hogy a marihuána csökkenti a diabétesz kockázatát. Mások viszont épp ellenkezőleg, úgy találták, hogy a fűfogyasztók körében gyakoribb a diabéteszt megelőző állapot.

Egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy a hosszan tartó marihuánafogyasztás együtt jár a krónikus hörgőgyulladással, és arra is sok adatot találni, hogy a füvezés abbahagyásával enyhülnek a légzőszervi tünetek. Az alkalomszerű (és nem életvitelszerű) füvezés – legalábbis mérsékelt hihetőségű adatok szerint – ugyanakkor jobbíthatja a légutak átjárhatóságát. Arra viszont nincs elegendő bizonyíték, hogy megerősítsük vagy cáfoljuk a marihuánaszívás és az asztma kapcsolatát.

Gyakran állítják a füvezés tiltásának fenntartásáért kardoskodók, hogy a füvezés tönkreteszi az immunrendszert. Nos, ez korántsem egyértelmű. Bár korlátozott adatok valóban vannak arra, hogy a kannabinoidok csökkentik a gyulladási citokinek (az immunreakciók szabályozásában fontos szerepet játszó molekulák) termelését az egészséges emberekben, ugyanakkor arra nincs bizonyíték, hogy a fűfogyasztás általánosságban negatív hatású lenne az egészséges vagy HIV-pozitív fogyasztók immunrendszerének működésére. Azt számos adat kétséget kizáróan bizonyítja – bár ez józan ésszel is belátható –, hogy a befüvezett állapotban vezető emberek gyakrabban szenvednek közúti balesetet.

Ami talán a legfontosabb – és ez alapvetően megkülönbözteti a marihuánát a veszélyesebb kábítószerektől –, hogy a kutatók szerint nincsenek egyértelmű bizonyítékok arra, hogy a marihuánaszívás kannabinoidtúladagolásból fakadó halált okozhatna. Viszont a magzatokra rendkívül veszélyes. Ha a felelőtlen anya füvezik terhessége alatt, az csökkenti a születendő gyermek testsúlyát, és ezáltal sokkal veszélyeztetettebbé teszi őt egy sor betegséggel szemben. Arra is vannak korlátozott bizonyítékok, hogy a füvezés együtt jár a terhesség idején fellépő komplikációk veszélyének növekedésével. Arra azonban már nincsenek elfogadható adatok, hogy a gyermek, akinek magzati életszakaszában füvezett az anyja, a későbbi életében ennek kárát látná. Nem fordul elő gyakrabban náluk a hirtelen csecsemőhalál, nem kimutatható, hogy az ilyen gyermek mentális képességei, iskolai teljesítménye rosszabb lenne az átlagnál, és nem fordulnak gyakrabban maguk is később a kábítószerhez.

Közvetlenül a füvezés után – nem túl meglepő módon – a fogyasztók tanulási és memóriabeli képességei károkat szenvednek, de arra nincs bizonyíték, hogy e hatások hosszú ideig is fennállnának (és arra sincs, hogy a füvezés abbahagyása érdemben javítana e képességeken). Részleges adatok vannak arról, hogy a sokat füvezők rosszabbul teljesítenek az iskolában, több közöttük a munkanélküli, és rosszabbak a szociális kapcsolataik. Ez egyébként tipikusan az a terület, ahol nagyon nehéz elkülöníteni, hogy e tünetek a marihuánafogyasztás következtében alakultak ki, vagy épp ellenkezőleg, az illető a kudarcai miatt kezd el füvezni. De a legvalószínűbb, hogy e jelenségek kölcsönösen erősítik egymást.

A marihuána talán legegyértelműbb negatív egészségi hatása a mentális betegségek nagyobb kockázata. A tartósan füvezők körében több a skizofréniás és a más pszichikai kórképben szenvedő. De ha jobban belemegyünk a marihuánafogyasztás és a pszichózis kapcsolatába, egyre komplexebb (és egyre kevésbé egyértelmű) képet kapunk. Egyes vizsgálatok szerint a füvezés nem ront azoknak az állapotán, akik már egyébként is pszichiátriai betegségben szenvedtek, sőt arra is van példa, hogy javíthat rajta. Részleges bizonyítékok arra utalnak, hogy az igazán súlyos marihuánaszívók körében gyakoribbak az öngyilkossági gondolatok, a megkísérelt és a befejezett öngyilkosságok is. Arra nincs bizonyíték, hogy a füvezés poszttraumásstressz-betegséget (PTSD-t) okozna, viszont akik már egyébként is PTSD-ben szenvednek, a marihuána súlyosbíthatja a betegségüket.

Bár erős a félelem a társadalomban, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitással (ADHD-val) küzdő serdülők nagyobb eséllyel lesznek marihuánafogyasztók, erre nincsenek egyértelmű bizonyítékok. Ahogy arra sem, hogy az ADHD kezelésére használt, stimuláns hatású gyógyszerek a marihuána felé terelnék a gyerekeket. Az erős depresszió viszont (a szorongással és a bipoláris személyiségzavarral ellentétben) kockázati tényezőként hat, és problémás marihuánahasználatot eredményezhet.

Korlátozott bizonyítékok valóban arra utalnak – és ezzel erős érvet szolgáltathatnak a marihuána ellenzőinek –, hogy a füvezés megnöveli annak kockázatát, hogy az illető később más tudatmódosító szerekhez (alkoholhoz, dohányhoz és más kábítószerekhez) nyúljon. A jelentés legmegdöbbentőbb része azonban mégsem ez, hanem hogy valójában mennyire nem ismerjük a kannabinoidok és általánosságban a marihuánafogyasztás hatásait. Csak elvétve találunk a konklúziók között olyanokat, amelyeket a tanulmány szerzői erősnek, egyértelműnek minősítettek volna. A megállapítások többsége részleges, nem egyértelmű, korlátozott vagy értelmezhetetlen. Ezek remek alapot szolgáltathatnak bárkinek, aki a másikkal szöges ellentétben álló előfeltevéseit próbálja bizonyítani.

Amint az tehát konklúzióként levonható, a marihuána gyógyhatásáról terjesztett tézisek nagy része legfeljebb tendenciózusan értelmezett, inkonzisztens tudományos eredményeken vagy sima legendákon alapszik. Kivétel ez alól a fájdalom-, illetve hányingercsökkentés. Ezek alapján mindenesetre nem lehet a kannabiszszármazékok általános legalizálása mellett erőteljesen érvelni. Ugyanakkor az is igaz, hogy sok más legális kábítószer, mint például a dohány vagy az alkohol esetében szinte fel sem merülhet, hogy ezek ártalmaik mellett talán jók is valamire (a vörösbor esetleges pozitív kardiológiai hatásait is inkább cáfolja, mint erősíti a kutatások jelentős része).

Viszont ez utóbbiak törvényesen fogyaszthatók. Talán a marihuána nem az új, minden betegségre jó csodaszer, de nem is károsítja jobban az egészséget (pontosabban teljesen másféle betegségeket okozhat), mint a szabadon hozzáférhető drogok. Így engedélyezése vagy kriminalizálása továbbra is a politika és az előítéletek játékszere marad.