R2D2 nevét mindenki ismeri. Vélhetően éppen a Csillagok háborúja szereplőjének népszerűségét igyekezett meglovagolni a holland Peceyes vállalat, amikor ugyanígy nevezte el a saját robotját (bár ez felveti a védjegybitorlás gyanúját). A cég, melynek neve kiejtve precízet jelent, de leírva a szem (eye) szó bújik meg benne, készülékének teljes neve: robotikus retinaműtő berendezés. Az R2D2 ugyanis egy szemészeti operációknál használható robot, írja a MIT Technology Review. Tavaly szeptemberben kezdték a gépet az Oxfordi Egyetem szemészeti klinikáján alkalmazni, és máig öt páciens szemét operálták meg a segítségével.
Az első beteg, aki szembenézett R2D2-val, a hetvenéves William Beaver lelkész volt, aki egy retinasérülés következtében úgy látott, mintha egy összetört tükör ezernyi cserepén keresztül kellene átnéznie. Az oxfordi orvosok egy apró metszésen keresztül bevezették a miniatűr robotkart a beteg szemébe, és eltávolították a retinájára tapadt, néhány század milliméter vastag membránt, amely zavarta a látását. Ez volt az első szemen belüli műtét, melyet robot segítségével végeztek el. Azóta egy másik betegnek ugyancsak az R2D2 segítségével olyan genetikailag módosított vírust ültettek a retinájára, amely megállítja a recehártya degenerációját. Az orvosok szerint az ilyen mikrométeres precizitást igénylő műveletek robot nélkül gyakorlatilag kivitelezhetetlenek. A robot persze maga is apró, a vezetékeinek átmérője alig egytized milliméter.
A fejlett országok kórházaiban ma már szinte nem is számít újdonságnak, hogy bizonyos műtétekben robotok működnek közre. A legismertebb orvosi robot a Da Vinci, amely ugyan nem képes az R2D2-hoz hasonló mikroműtétekre (hiszen méretei inkább egy elefántéhoz hasonlítanak), de bevezetése óta már több mint hárommillió embert operáltak meg vele szerte a világon. Az új technológia pártfogói szerint a robotok alkalmazása által az orvosok soha nem látott pontossággal képesek műteni, ami egyszerre csökkenti a betegeket érő trauma nagyságát és a fertőzések kockázatát. Az előnyeik miatt népszerűségük töretlenül nő (ott, ahol meg tudják fizetni őket), az iparági előrejelzések szerint 2020-ra a globális orvosirobot-piac értéke el fogja érni a 17 milliárd dollárt.
A műtőkben használt robotok egyelőre nem önállóan működnek, és a társadalom hozzáállása alapján még sokáig nem is fognak egyedül döntéseket hozni. Az orvosok és a kórházak jogi osztályai nagyon tartanak ugyanis a műhibaperektől, melyeket a robotok esetleges meghibásodása esetén indítanának az erre szakosodott ügyvédi irodák. Ilyen értelemben kevéssé hasonlítanak a filmbéli R2D2-ra vagy C3PO-ra, sokkal inkább az autógyárakban már évtizedek óta megszokott szerelőrobotok továbbfejlesztett precizitású és persze steril megfelelői. Jelenleg nem váltják ki az emberi orvost, inkább csak asszisztálnak a munkájához. Persze nem nehéz előre látni, hogy az élet más területeihez hasonlóan a közeljövőben – legalább a prototípus szintjén – megjelenhetnek azok a társaik is, amelyek elemezve a kameráik által érzékel szituációt, megoldási javaslatokat is felajánlhatnak az orvosok számára.
A Da Vincivel való műtés tapasztalatai részben beváltották a hozzá fűzött előzetes reményeket, részben viszont nem. Egyelőre nem terjedtek el tömegesen a távműtétek, amikor például egy számítógép előtt ülő londoni sebész irányította robot műt valakit Sydney-ben. Ennek – mára világossá vált – még nincsenek meg a technológiai és jogi feltételei. Ugyanakkor a fizikailag is jelen lévő (és baj esetén azonnal személyesen beavatkozni képes) orvosok irányította robotok rendíthetetlenül terjednek. Az ezredforduló óta használt berendezést üzemeltető sebészek bevallása szerint nehéz volt hozzászokniuk ahhoz, hogy ahelyett, hogy szikével a kezükben a műtőasztal mellett állnának, egy monitort néznek, és joystickkal vezérlik a beavatkozást végző robotkart.
A londoni Royal Marsden Kórház The Guardian által megszólaltatott orvosa, Pardeep Kumar, aki rendszeresen műt a Da Vincivel, azonban elismeri, hogy mostanra olyan precízen képes a robottal műteni, amire „manuálisan” nem lenne képes. A gyorsabb sebgyógyulás és a kevesebb fertőzés miatt a betegek általában négy-öt nappal az operáció után hazamehetnek, a korábbi két-háromhetes kórházi tartózkodás helyett.
De Kumar szerint nem csak a pontosságról van szó. A legtöbb sebész az ötvenes éveire már számos fájdalmas munkaköri ártalommal küzd: fáj a nyakuk, hátuk, derekuk, amely a folytonos műtőasztal fölötti görnyedésből eredeztethető. Ehelyett most a robot görnyed, az orvos pedig egy ergonomikus fotelban ül (de ettől még minden apró lépés az ő döntésén múlik, a robot nem lép autonóm módon). Bár nem hoznak önálló döntéseket, bizonyos esetekben már a ma működő orvosi robotok is segítik az orvost a helyes lépések kiválasztásában. A végtagtörések utáni helyreállító műtétek során például gyakori, hogy a robotok ezredmilliméter pontossággal mérni képes szenzorai jelzik az orvosnak, hogy mikor van az elmozdult csont pontosan a helyén, ahol rögzíteni kell, hogy tökéletesen forrhasson össze.
De a műtéti asszisztencia csak egy példa azon egészségügyi feladatokra, amelyeket a robotok el tudnak látni. A másik intenzíven kutatott terület a rehabilitáció, illetve az otthoni ápolás. Szinte minden komolyabb műtét után hosszú időt vesz igénybe a felépülés, amely közben ugyan nincs szükség minden pillanatban orvos jelenlétére, de teljesen magára sem lehet hagyni a beteget. Ebben segíthetnek az otthoni társrobotok, amelyek afféle gépi ápolóként alapszolgáltatásokkal lehetnek képesek jobbítani a lábadozó beteg életminőségét. Adagolni tudják a gyógyszerét, oda tudják vinni neki a távirányítót, inni adnak neki. Még fontosabb, hogy folyamatosan monitorozzák állapotát, és azonnal értesítik a mentőket, ha valami baj történik, vagy naponta elküldik az orvosának az adatokat. A jövőben esetleg arra is képesek lehetnek majd, hogy a mentő kiérkezéséig elsősegélyben részesítsék, például defibrillálhatják.
A robotok lassan az egészségügy minden területére beszivárognak, még ha első látásra nem is tekintjük őket robotnak. Számos példa van már arra, hogy a mesterséges intelligencián alapuló képfelismerő algoritmusok hasonló vagy éppen jobb hatékonysággal képesek CT- vagy MR-felvételeket elemezni, mint a radiológusok (hamarabb észrevesznek kisebb struktúrákat is az embernél). Bár ezeknek nincs fizikai testük, önálló „gondolkodásuk” folytán közelebb állnak a laikusok képzeletében élő robotokhoz, mint a joystickkal irányítható társaik. Más, kísérleti stádiumban lévő aprócska robotok a testen belül a gyógyszerek, kemo- és sugárterápiás készítmények pontos célba juttatását oldhatják meg a jövőben.
Ahhoz azonban, hogy ez mind valósággá váljon, számos dolognak kell még bekövetkeznie. A betegeknek és az orvosoknak hozzá kell szokniuk az új helyzethez, és meg kell bízniuk a gépekben. De a világ számos országában ahhoz, hogy egyáltalán szóba jöhessen a robotok tömeges elterjedése az egészségügyben, előtte sokkal alapvetőbb hiányosságokat kell orvosolni. Ameddig a kórházak nem képesek biztosítani a legalapvetőbb higiéniai, étkezési feltételeket a betegeknek, az egészségügyi robotok térhódítása – sokan érezhetik így – nem több a földtől elrugaszkodott fantáziálásnál.
