– Gondolta valaha, hogy egy bélrendszerről szóló könyvet hárommillió példányban fognak eladni a világ harminchét országában?
– Nem, senki nem számíthatott erre. Írás közben igazából semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy a könyvbe ne kerüljenek hibák. Nagyon féltem attól, hogy ha valami nagy butaságot írok, azzal veszélybe sodrom későbbi tudományos pályámat. Így rengeteg időt töltöttem azzal, hogy mindent újra és újra ellenőrizzek, de megőrizzem a könyv olvasmányosságát is. Tartottam attól, hogy a kollégák majd kifogásolnak egyes részeket, mert kritizálni valamit mindenki második hobbijának számít Németországban. A legtöbbjük azonban nagyon konstruktívan állt hozzá, rendszeresen kapok friss tanulmányokat, amelyeket igyekszem beilleszteni a könyv újabb kiadásaiba.
– Azon csak gondolkodott utólag, hogy miért vásárolták meg ilyen sokan?
– Az utóbbi évtizedekben egyre inkább képesek vagyunk a képalkotó technikák segítségével bepillantani a szervezetünkben zajló folyamatokba, és talán emiatt az emberek jobban kezdtek érdeklődni az olyan belső jelenségek iránt, amelyekről korábban alig lehetett fogalmunk. A bélműködés tipikusan olyan jelenség, amellyel mindenki együtt kényszerül élni, és nap mint nap tapasztalja, hogy jól vagy rosszul üzemel valami. Érthető, hogy keresik a magyarázatot arra, miért éreznek így vagy úgy a gyomrukban, a hasukban. Szeretnének használati utasítást kapni arról, hogyan bánjanak az emésztőrendszerükkel, hogy jobban érezzék magukat. Voltak orvosok, akik elmondták, örülnek a könyvnek, mert nincs idejük arra, hogy az összes betegnek elmagyarázzanak mindent, de ehelyett ajánlhatják a kötetet.
– A bélműködés manapság is tabu a legtöbb ember számára. Nem sokan szeretnek róla társaságban beszélni, sőt az orvosaik előtt is eltitkolják, ha valami bajuk van például a székeléssel. Miért alakulhatott ki ez a hozzáállás?
– Magam is így gondolkodtam korábban. Bennem is megvoltak az emésztéssel kapcsolatos félelmek, a szégyenérzet és a tabuk is. Az lehet mindennek az oka, hogy az egész emésztésből csak a „koszos” részeket tapasztaljuk külső érzékszerveinkkel. Csak a székelést és a szellentést látjuk-szagoljuk, így a tudatos énünk azt a következtetést vonja le, hogy az egész emésztés koszos, amitől távol kell tartanunk magunkat. Ezt már kisgyermekkorunkban megtanuljuk. A valóság ezzel szemben az, hogy az emésztőrendszer több mint széklet. A bélrendszer nagyon tiszta szerv. A felnőtt ember nyolc méter hosszú bélcsatornájából az első hét méter kifejezetten higiénikus. A vékonybél folyamatosan tisztítja önmagát. Immunsejtjeink kétharmada az emésztőcsatornában található. Amikor megfázáskor még a felső légúti tünetek megjelenése előtt kellemetlen érzést tapasztalunk a hasunkban, az azért van, mert a bélrendszerben lévő immunsejtek már érzékelik a fertőzést.
– Miért a gasztroenterológiát választotta orvosi szakterületéül? Vannak ennél divatosabb orvosszakmák is.
– A benne rejlő lehetőségek meghaladják talán az összes többi szakterület lehetőségeit. Rengeteg felfedeznivaló van a bélrendszerben. Az ember szinte naponta meglepődik, amikor a bél olyan képességeivel szembesül, amelyekre korábban nem is gondolt. Ott vannak például a bélben élő baktériumok, amelyekkel én is foglalkozom. Az emberek a baktériumokat a kórokozással és a halállal kötik össze, holott rengeteg olyan is van, amelyek kifejezetten hasznosak, sőt szükségesek. Vannak, amelyek tisztítják a belünket, mások segítenek emészteni, és ezáltal segítik testsúlyunk megtartását is. Mások védenek a rák ellen. Elképzelhető, hogy a jövőben, amikor betegek vagyunk, az orvosnak már nemcsak azt kell kérdeznie, vajon mi romolhatott el a szervezetünkben, hanem azt is, hogy talán hiányzik az a baktérium, amelynek feladata védeni az egészségünket.
– Mivel foglalkozik konkrétan a saját kutatásaiban?
– Azokat a mechanizmusokat vizsgálom, amelyek segítségével a baktériumok meg tudnak ragadni a bélrendszerben. Ez két okból is fontos. Vannak olyan pozitív hatású baktériumok, amelyek csak nagyon rövid ideig tartózkodnak a bélben, mivel nem tudnak ott megtapadni, így jótékony hatásukat is rövid ideig képesek kifejteni. Más kórokozó baktériumok túl hosszú ideig megragadnak a bélben. Ha jobban értenénk a megtapadás mechanizmusát, esetleg ki-be tudnánk kapcsolni, ezt gyógyításra is tudnánk használni ahelyett, hogy túl sok antibiotikumot alkalmazunk, amivel kiirtunk minden baktériumot.
– Sok olyan témát érint a könyvben, előadásaiban, amelyet undorítónak találhatnak bizonyos emberek. Nem érik efféle kritikák? Nem vádolják azzal, hogy rá is játszik az undorra?
– Nagyon figyelek arra, hogy ne használjak olyan szavakat, amelyeket undorítónak találhatnak. Azonban két dolgot, az undort és a szégyenérzetet el kell különítenünk egymástól. A szégyenérzetet könnyen feloldhatjuk, ha megismerünk valamit, és elegendő információt kapunk róla. De ez nem véd meg minket attól, hogy undort érezzünk. A szégyenérzetnek kulturális gyökerei vannak. A gyerekeknek már kiskorukban megtanítják, hogy ezzel nem illik előhozakodni, titokban kell tartani. Az undor viszont sokkal mélyebb, biológiai alapú érzet. Hiszen a szervezetünk tudja, hogy például a széklet fertőző lehet, így el kell kerülni. A probléma abban áll, ha a valóban veszélyes dolgok iránti undor a bél egésze iránti ellenérzést vált ki, és így nem értesülünk olyan tényekről, amelyek előnyünkre válnának. A tudatlanság irritál engem, hiszen az sokszor rossz döntésekre sarkallja az embereket. Sokszor elhisznek olyan táplálkozással, betegségekkel, kezelésekkel kapcsolatos állításokat, amelyek egyszerűen nem igazak. Ha megismerjük a bélrendszer működését, máris csökken az aggodalom.
– Az emésztési betegségek valóban terjedőben vannak napjainkban, vagy korábban is sok volt, csak nem tudtunk róluk?
– Igen – de az okok sokfélék lehetnek. Vannak betegségek, amelyeket ma már jobban tudunk diagnosztizálni. Az emberek is jobban figyelnek rájuk, hamarabb elmennek orvoshoz a betegséggel. Mást is eszünk, mint régen, illetve sokkal több antibiotikumot használunk. Az irritábilisbél-szindróma kialakulását például elősegítheti a gyermekkorban adott sok antibiotikum. De a tej is más, mint ötven éve. A pasztörizálás jó, hiszen megöl baktériumokat, amelyek akár halálos fertőzést is okozhatnának, de eközben olyanok is elpusztulnak, amelyek korábban segítettek megemésztenünk a tejet.
– Hogyan áll kapcsolatban az emésztő- és az idegrendszer? Köztudomású, hogy a lelki bajok gyakran okoznak betegségeket a bélrendszerben.
– Ez nem ennyire egyértelmű. A legújabb kutatási eredmények alapján sokan megkérdőjelezik ezt a valóban régóta ténynek tekintett összefüggést. Sőt egyre inkább rájövünk arra, hogy a hatás fordított. A bél elemzi a bevitt tápanyagokat, és a tapasztalatairól az idegrendszeren keresztül értesíti a szervezet többi szervét. A bélrendszer sejtjeit érő ártalmak és az ő tapasztalataik hatnak a központi idegrendszerre, befolyásolják viselkedésünket, erősíthetik a depresszív tüneteket. A bél reagál szinte minden betegségre, amelyben szenvedhetünk, így vizsgálata alkalmas lehet más szervrendszereket érintő betegségek diagnosztizálására is.
