A születési dátum mutatja, mivé válhatunk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kronobiológia és a sport kapcsolata. Hogyan lehet valaki az egyik csapatban főszereplő, ha a másikban gyengén teljesít?

Havasi Zsolt
2017. 06. 24. 17:01

A szakértő elmondta, nehéz elfogadtatni, hogy a kronobiológia segédanyagként szolgálhat az edzők számára egy-egy döntés meghozatalához. – Lehet, hogy én is szkeptikus lennék, ha nem tanultam volna erről annyit – tette hozzá Somogyi, aki nem igazán érti, miért csak a kézilabdautánpótlás-edzők kérték eddig az ő segítségét, ugyanakkor jelezte, konkrét eredmények is rendelkezésére állnak már: a sportág bajnokságaiban sikerrel tesztelték a módszert. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem jelenlegi rektora, valamint az olimpiai bronz- és ezüstérmes Pádár Ildikó kézilabdázó is konstruktívan állt a kronobiológiához.

– Hogy egy játékos esetében mi miért történik, azt személyiségjegyeiből lehet a legjobban megismerni – mutat rá Somogyi, aki korábban Zsiga Gyula váci csapatánál is segített. – Útmutatót, hasznos segédanyagot adott az edző kezébe. Megkönnyítette a munkát – nyilatkozta lapunknak Zsiga Gyula.

Somogyi érdekességként elmondta még, arra is volt példa, hogy az egyik NB I-es klub végzős utánpótlás-korosztályánál elég különös eredményt mutatott a tipológiai elemzés, hiszen a hat kezdőjátékos mindegyike kolerikus személyiségtípusú ember volt, ilyen játékosokkal azonban a csapat edzője nem tudott hatos falas védekezést játszatni, ugyanis „mindenki kiugrál”. Az első mérkőzésen így a minél kisebb vereség volt a cél, a visszavágóra pedig az eggyel fiatalabb korosztályból kellett olyan tehetséges játékosokat választani, akik tipológiája jól kiegészítette a csapatot, az edző elképzelése így pedig már győzelmet hozott.

A kronobiológia arra is magyarázatot adhat, mitől függ, hogy egy adott játékos az egyik csapatban főszereplő, míg a másikban teljesítménye látványosan visszaesik. Somogyi rámutat, lehet az illető bármilyen tehetséges, ha a személyisége miatt az edző nem tudja beilleszteni a meglévő keretbe. Egy játékos pedig egyben ember is, akit kezelni kell. Talán ezek után nem meglepő, amit Dárdai Pál nyilatkozott Kleinheisler László kapcsán, akinek a Werder Bremennél megesett németországi kalandja nem sikerült eredményesre. – Nehéz betenni egy rendszerbe, ösztönösen játszik, csapong ide-oda. Külön művészet megtalálni a helyét a pályán, azok az idők pedig már elmúltak, hogy valaki szabadon játszik.

A szakember úgy véli, rengeteg jó adottságú, utánpótláskorú sportolónk van, de akadnak, akik nincsenek a helyükön, s ha tovább erőltetik az adott sportágban, amiben annyira nem jó, el is mehet a gyermek kedve a sporttól. A pszichogenetikai típuselemzés segítségével pedig nagy valószínűséggel meg lehetne mondani, ki miben volna a legjobb.

Példa a középpályáról

Egy közelmúltbeli konferencián Somogyi Annamáriának, amolyan tesztként bedobtak két születési dátumot, plusz még annyit, hogy férfi labdarúgókról van szó. A sportkronobiológus innentől levezette, hogy két olyan karakterről lehet szó, akik jól együtt tudnak működni, s nem kioltják egymást, hanem ráerősítenek a másik jó tulajdonságaira. Nem tévedett: Hannich Péterről és Póczik Józsefről volt szó, a Rába ETO két középpályásáról, akik egymás mellett futballozva 1982-ben és 1983-ban is bajnoki címet nyertek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.