Párhuzamos szőlősorok

Természetesen többet ér a dűlőnek az a fele, ahová évtizede nem tette be a lábát ember.

A két fényképet nézve felvetődik a kérdés: melyik az értékesebb terület? Azonos borvidék azonos dűlője. Egy időben – úgy harminc évvel ezelőtt – telepítették a szőlőt minden sorba. (A második kép a cikkben lejjebb látható.) 

Természetesen többet ér a dűlőnek az a fele, ahova évtizede nem tette be a lábát ember. Már kértek rá kivágási engedélyt. Úgy árulják, hogy ide „okosba” építési engedélyt lehet szerezni. Legalábbis gazdasági épületre meg tűzivíz-tározóra.

Egy hektár szőlőterület árát nem nehéz kiszámítani a rajta megtermő borszőlő árából és az ültetvény korából. Több évszázados tudományos alapja van a kataszteri pont számításának. Az ültetvény értékének kiszámítása sem ördöngösség. A terület értékét hasonló adottságú szekszárdi, mádi területekével összevetve, termőültetvénnyel hektáronként 10-14 millió forintra becsülhetjük. A területen minden egyes tőkéhez évente nyolcszor-kilencszer kell odalépni: megmetszeni, kötözni, fűzni, hajtást válogatni, csonkázni, szüretelni. Még többször kell gépekkel ki- és beszántani, füvet nyírni, mulcsozni, permetezni.

A szomszédos dzsindzsás gazdája nemrég adott el egy elhagyott szőlőterületet, gazdasági épület céljára, a háromszorosáért. Az épületben persze semminemű gazdasági tevékenység nem folyik. A feszített tükrű tűzivíztározóban vígan pancsol a család. Jó ügyvéd, kooperatív építési hatóság, mindenki jól jár. Az építési telek árában értékesített első osztályú szőlőtermő területen nem lehet gazdálkodni.

A törvények védik a part menti, tájat formáló szőlőt. Van törvény a Balatonra, van a termőföldre. Védi a szőlőt az önkormányzat és a hegyközség is. A táj megváltozásával bekövetkező általános értékvesztés veszélyét felismerték az önkormányzatok, felismeri mindenki, aki nehezen tudja eladni belterületi házát, telkét. Mindenki, aki már eladta a kárpótlásban kapott vagy úgy örökölt külterületi telkét, felépítette gazdasági épületnek álcázott nyaralóját. Az újonnan jöttek, a gyüttmentek már csak egyetlen építési engedélyt szeretnének látni:

„Csak még az enyém menjen át, aztán én is tájvédővé válok, mert jobb a nappaliból a szépen művelt szőlőre látni, mint a szomszéd szorosan mellém épített házának a vécéjére!”

A törvényekkel szemben az azonnali haszonnak ellenállni képtelen, kiművelt állampolgár a jogalkalmazóktól kap segítséget. A kormányhivatalok szerint senkinek nincs köze ahhoz, mire használja az állampolgár az egyszer fölépült ingatlant. A használatbavételi engedélyhez előírt nyolcvan százalék szőlőt az állampolgár az engedély kiadása utáni napon kivágathatja. Miniszteri rendelet tette lehetővé a szőlőművelésre kialakított zártkertek tulajdonosai számára 2016-ban a szőlő kivágását. A kivágás tényét haladéktalanul rögzíti a földhivatal. A törvényeket felülíró rendelet hatályát 2017-re meghosszabbították. Gazdaság nélkül maradt a gazdasági épület. A bíróságok a termőföld árára vonatkozóan nem a kamara mellett működő, helyi gazdálkodókból álló földbizottságoktól, hanem az ingatlanszakmából érkezett szakértőtől fogadnak el véleményt. A megyei kamara maga is bizonytalan. Annyi fontos ember fordul hozzájuk akadékoskodó földbizottságaik miatt. Az elhagyott területek és a táj védelme miatt fellépő önkormányzatok sorban veszítik el a pereket.

A gyomtól, gombabetegségektől, rovar kártevőktől fenyegetett szomszédságban lassan mindenki kénytelen felhagyni a szőlő művelésével. Okosba előbb-utóbb ezek a területek is nyaralótelekké válnak. A legokosabbak számára az eltűnő szőlők között a legnagyobb üzlet a borospince építése, európai uniós támogatásokból.

A föld alá rejtett betonmonstrumok akkora üzletet jelentenek, hogy a legkiválóbbak rögtön megépítik az első projekt tükörképét is, két, sőt három pincét, három pályázatot tolnak egybe. Épült errefelé is négy-öt ilyen föld alatti rendező pályaudvar. Sok szőlő nem kerül beléjük, pedig fel tudnák dolgozni az eltűnő borvidék teljes termését. Nem ez volt a cél. Nem akart itt senki dolgozni, munkavállalókkal bajlódni. A cél a támogatás lehívásával teljesült. A projekt gazdaságra gyakorolt hatása elmúlt a zárókő elhelyezése utáni napon. A felépült projektek építtetőinek többsége mára kivette a profitot, túladott az objektumon. Az meg ott maradt – költséges tájsebnek. A kivett profitból újabb projekt indulhat a szőlőben. Megvan a recept.

Talán még az a kisebb baj, hogy fölösleges objektumokba nyomták a gazdaság felpörgetésére nyújtott támogatásokat. Brüsszelben is tudják, hogy kézen-közön eltűnik a felzárkózásra nyújtott támogatások 25-30 százaléka. A nálunk elérhető 70-80 százalékról nem is álmodnak. Súlyosabb ügy, hogy az ország képtelen kinőni a késő Kádár-kor szellemiségét idéző ügyeskedésekből, és egy egész közgazdász-generáció nőtt fel mostanra, amely üzleti tervek helyett a pályázatírás input-output ügyeskedésében, az alul- és felülszámlázás varázslataiban látja a gazdaság lényegét.

A szerző borosgazda Csopakon.