A filmtörténet egyik legemlékezetesebb üldözési jelenete: a kifutójából kiszabadult Tyrannosaurus rex egy gyorsvonat sebességével rohan a terepjáró után, amelyben a Jeff Goldblum alakította főszereplő és társai kétségbeesve menekülnek a valaha élt legnagyobb szárazföldi ragadozó elől. A dinoszaurusz egy ideig képes felvenni a versenyt a talán hetven-nyolcvan kilométeres óránkénti sebességgel hajtó dzsippel. A sofőr rettegve néz bele a visszapillantó tükörbe, amelyben, miközben a T-rex kitátott szája látszik, ott olvasható a szokásos felirat: „A tükörben látható objektumok közelebb vannak, mint amilyennek tűnnek.”
A jelenet a Steven Spielberg által rendezett első Jurassic Park-filmben szerepelt. A film nemcsak a laikusokra gyakorolt maradandó hatást (azóta is divatban tartva a dinoszauruszokat), de a paleontológiai szakmára is. Az őslénykutatók is vágynak a népszerűségre, és kutatásaik finanszírozása is könnyebb, ha a közember számára is ismerős témákkal foglalkoznak. Ezért a Tyrannosaurus nemcsak a kalandfilmek legnagyobb dinósztárja lett, de tudományos vizsgálatok is szívesen foglalkoznak vele. Minthogy pedig a T-rexet legtöbbünk a féktelen gyilkolással azonosítja, a legnépszerűbb téma vele kapcsolatban a mód, ahogyan vadászott. A múltban több kutatás eredménye is napvilágot látott, amelyek egymásra licitálva tulajdonítottak a Tyrannosaurusnak egyre nagyobb sebességet, egészen az óránkénti 72 kilométerig.
Erre most a Manchesteri Egyetem őslénykutatói, William Sellers professzornak, az ottani állatszimulációs laboratórium munkatársának a vezetésével, azt állítják, hogy
a Tyrannosaurus nem is tudott futni, mert a könnyed sétánál gyorsabb járás olyannyira megerőltette volna lábait, hogy azok a dinó saját súlya alatt összeroskadtak volna. Ők a T-rex elméleti legnagyobb sebességét 19 kilométer per órára teszik.
A PeerJ szaklapban közölt tanulmányban a rendelkezésre álló csontleletek alapján modellezték a T-rex járásmódját. Kétféle biomechanikai szimulációs technikát vetettek be, ezeket és a csontok számított teherbírását betáplálták a számítógépbe, és az így létrehozott háromdimenziós őshüllőt futtatták a virtuális térben. Az eredményeik meglehetősen lehangolók – már ha szeretünk hinni abban, hogy a sci-fik nem sokban térnek el a valóságtól.
Konkrétan arra az eredményre jutottak a kutatók, hogy ha a Tyrannosaurus bármilyen futásszerű járásmódra vállalkozott volna, az már rövid távon is olyan „elfogadhatatlanul nagy megterhelést” jelentett volna a dinó csontjaira – idézi a kutatót a Manchesteri Egyetem honlapja –, amely egész egyszerűen eltörte volna a dinó lábait. Ez természetesen cáfol sok korábbi, gyors futásról, igazi brutális ragadozóról szóló kutatási eredményt.
Sellers azt is elmondta, hogy a nagy dinoszauruszok, közöttük a Tyrannosaurus mozgásbéli képességeiről heves viták zajlanak a paleontológusszakmán belül, de az eltérő vizsgálati módszerek eddig nagyon különféle eredményekre vezettek például arról, hogy milyen gyorsan tudtak futni ezek az őslények. A saját szimulációjuk eredményei mellett azzal érvel, hogy ők most először két eltérő számítógépes modellezési módszer kimenetelét vetették össze, így az ő megállapításaik megalapozottabbak.
Ha igazuk van a manchesteri kutatóknak, az azt jelentené, hogy szinte minden, amit a vérszomjas T-rex viselkedéséről tudni vélünk, téves.
Ha nem tudott futni, akkor nem is tudta üldözni a prédáját, teljesen más stratégiával vadászott, mint ahogy eddig a filmekből, de akár a szakcikkekből is tudni lehetett.
Bár a mostani kutatás kifejezetten a Tyrannosaurus mozgására koncentrált, a tudós szerint belátható, hogy hasonló elvek érvényesek a többi hatalmas, két lábon járó dinoszauruszra, például a már nevében is kolosszális, nyolctonnás, 12-14 méter hosszú Giganotosaurusra is.
Nem ez az első olyan, a legutóbbi időkben született kutatási eredmény, amely régi és talán megalapozatlan vélekedéseket cáfol azzal a dinoszaurusszal kapcsolatban, amelyről azt hihetnénk, hogy már oda-vissza ismerjük. Például az ausztrál New England-i Egyetem paleontológusa által vezetett kutatócsoport arra a megállapításra jutott, hogy a T-rex mégsem volt tollas. Sokan erre talán felkapják a fejüket, mondván, hogy miért is lett volna tollas. Nos, azért, mert mára közmegegyezés alakult ki az őshüllőkutatók között arról, hogy a kihalt dinoszauruszok és a jelenkori madarak ugyanahhoz az állatcsoporthoz tartoznak.
Egyre-másra kerültek elő a tollas dinóleletek, és ezek legtöbbször a két lábon járó, madárszerű fajok közül kerültek ki. Mindezek alapján több paleontológus arra a következtetésre jutott, hogy talán az összes dinó testét toll borította.
A Phil Bell vezetésével készült, egy hónapja megjelentetett tanulmányban bőrmaradványokat is tartalmazó T-rex- és egyéb dinóleleteket vizsgáltak nagy felbontású mikroszkópok segítségével. Azt találták, hogy ezek bőre a testük döntő részén nem a madarakéhoz hasonló volt, és nem találtak rajtuk toll (vagy egyéb bőrfüggelék) létezésére utaló bizonyítékokat. Ehelyett a Tyrannosaurus bőre hüllőszerűen pikkelyes (és így csupasz) lehetett, kivéve talán a hátán, ahol a kutatók szerint is lehetett néhány toll. De azt is hozzáteszik, hogy a T-rex pikkelyei csak első látásra hasonlítanak a hüllők kültakarójára. Ezek ugyanis talán korábbi tollszerű függelékekből alakultak ki az evolúció során, csakúgy mint a madarak lábainak pikkelyei. Tehát könnyen meglehet, hogy a Tyrannosaurus ősei valóban tollasak voltak, de őmaga – talán akkor, amikor ilyen hatalmasra nőtt, így már nem okozott gondot neki a hideg elleni védekezés – elveszítette tollait.
