A kutya és a farkas számos módon szerezhet információt a világ őt érdeklő dolgairól (leginkább az élelemről) az ember viselkedését megfigyelve. És itt nem csak azokra a kommunikációs helyzetekre kell gondolnunk, amikor az ember szándékosan felkelti az állat figyelmét, mert tudatni akar vele valamit. A kutya (és esetleg a farkas) elvileg az ember egyéb, nem kommunikációs szándékú viselkedéséből is olyan következtetéseket vonhat le, amelyek hozzásegíthetik az áhított tárgyhoz. Esetükben némi élelemhez. Sőt ha saját fajunk értelmi képességeiből indulunk ki, ehhez nem is szükséges az ember jelenléte, hiszen a fizikai világ történései is (ha jellegzetes hangot hallunk például) árulkodók lehetnek. Kérdés azonban, hogy e jeleket azonos módon képesek-e értelmezni a farkasok és a kutyák.
Ez volt a fő kérdése a Virányi Zsófia és mások által az ausztriai Ernstbrunnban alapított Farkaskutató Központ legújabb kísérletének, amelynek eredményeit most publikálták a Nature kiadójához tartozó Scientific Reports folyóiratban. A központban kézből nevelt, vagyis emberhez szoktatott farkasokat és falkában élő kutyákat tartanak annak érdekében, hogy minél pontosabban össze lehessen hasonlítani a viselkedésüket. Jelen esetben az állatoknak (farkasoknak, falkában élő és házi kedvencként tartott kutyáknak) két edény közül kellett választaniuk, amelyek egyikébe jutalomfalatot rejtettek.
Hogy melyikben volt az élelem, arra háromféleképpen jöhettek rá az állatok. A kísérletvezető vagy rámutatott a megfelelő edényre, miután felhívta magára az állat figyelmét (kommunikációs helyzet), vagy úgy viselkedett, hogy abból egyértelműen kiderüljön, hol van a falat (például belenézett az üres edénybe, de ott nem találta, ez volt az úgynevezett viselkedési helyzet). A harmadik esetben a kísérletvezető láthatatlan maradt az állat számára, de az edényeket damil segítségével felemelték, megrázták, és a falatka zörgött bennük (ilyenkor tehát a fizikai világ oksági törvényszerűségeit kellett az állatoknak felismerniük a helyes megoldáshoz).
Az eredmények több mint meglepők azoknak, akik szerint a domesztikáció másról sem szólt, mint a kutya „okosodásáról”. Míg ugyanis a kommunikációs helyzetekben a farkasok és a kutyák ugyanolyan jól, a viselkedési helyzetben pedig ugyanolyan rosszul teljesítettek, addig a fizikai jelek értelmezésében a farkasok messze meghaladták a kutyák képességeit. A házi kedvencek és a falkakutyák között azonban egyszer sem volt számottevő különbség.
Mit jelent mindez? Az már korábban is ismeretes volt, hogy a farkasok, ha önállóan, emberi közreműködés nélkül kellett megoldaniuk egy feladatot, sokkal aktívabban, magukra hagyatkozva keresték a megoldást, és így bizonyos tesztekben sikeresebbek voltak. A kutyák hajlamosak e feladatokat hamarabb feladni, és az embertől várni a segítséget. Vajon mindebből kijelenthetjük-e, hogy a kutyák háziasulásuk során elbutultak a farkashoz képest?
– Okosnak lenni sokféleképpen lehet. Mi „csak” annyi különbséget találtunk a kutyák és a farkasok között, hogy a farkasok ügyesebben használtak olyan jelzéseket, amelyek a jutalomfalat fizikai helyére utaltak. Vagyis zajokból és formákból jobban ki tudták következtetni, hogy hol lehet elrejtve valami – nyilatkozta lapunknak Virányi Zsófia etológus, a tanulmány egyik szerzője. – Ez azonban nem feltétlenül jelzi azt, hogy a farkasok eleve jobbak az ok-okozati kapcsolatok felismerésében. Több vizsgálat kimutatta már, hogy a farkasok kíváncsibbak, több időt töltenek tárgyak és általában a fizikai környezetük manipulálásával és vizsgálatával. Így több lehetőségük van a fizikai szabályokról tanulni – tette hozzá a kutató.
Minthogy nem volt különbség az ember szoros közelségében (házi kedvencként) felnövő és a viszonylag embermentes környezetben fejlődő (falka)kutyák képességei között, megalapozottan feltételezhetjük, hogy e képességbeli különbségek a farkasok és a kutyák között veleszületettek, és az evolúció során jöttek létre. Miközben a kutyák szociális kognitív képességei (amelyek segítségével hatékonyan képesek működni az emberi környezetben) sokat fejlődtek, a fizikai környezet jelenségeinek, ok-okozati viszonyainak megértését szolgáló készségeik azonban feltehetőleg visszafejlődtek, relaxálódtak. Egyszerűen azért, mert megváltozott életük más típusú problémákat támasztott velük szemben, így azokkal kapcsolatban volt erősebb a szelekciós nyomás.
– Keveset tudunk arról, hogy a háziasított fajok és vadon élő rokonaik kognitív képességei hogyan viszonyulnak egymáshoz, alig néhány fajt tanulmányoztak eddig a fizikai világ oksági összefüggéseit vizsgáló teszteken – folytatta Virányi. – De a pillanatnyi elgondolás az, hogy a vadon élő állatok jobbak lehetnek ezekben a helyzetekben, mint háziasított társaik. Nekik maguknak kell ugyanis az élelmüket a vadonban megtalálni, tudniuk kell, hol és hogyan tudnak elrejtőzni a ragadozók elől, és elengedhetetlen számukra az is, hogy kitűnően tájékozódjanak. Ezzel szemben a háziasított állatoknak sok hasonló kihívással nem kell már megbirkózniuk, hiszen az ember eteti őket, és vigyáz rájuk. Sőt egyenesen büntethetjük is azt, ha egy kutya túl kíváncsinak és manipulatívnak bizonyul az otthonunkban.
