Aranybányászok irtották ki a brazil őserdő mélyén felfedezett indián törzset

Bár azt hihetnénk, hogy földünk, összes lakójával egyetemben „fel van már fedezve”, ez biztosan nincs így.

Az esetet a rendőrség vizsgálja, és bár a Funai szerint számos bizonyíték támasztja alá a vád helytállóságát, az illetékes ügyész nem kecsegtet sok reménnyel arról, hogy a nyomozás bármiféle eredményre vezethet. Pablo Luz de Beltrand elmondta, hogy elkezdődött a nyomozás. Az eset vélhetően a Javari-völgyben, Brazília legnagyobb indiánrezervátumában történhetett. – Mi mindent megteszünk, de a terület hatalmas, és nehezen hozzáférhető. Azokkal a törzsekkel nincs kapcsolatunk, még a Funai-nak is csak sporadikus információik vannak róluk – nyilatkozta az ügyész. Elmondta azt is, hogy idén már történt hasonló tömeggyilkosság februárban, de az az ügy azóta is nyitott.

Ezek a bűncselekmények csak tovább erősítik azon vitákat, melyek azt boncolgatják, hogyan kellene viszonyulnia a nyugati világ lakóinak azokhoz az emberekhez, akik mit sem tudnak rólunk. Ők a becslések szerint meglepően sokan vannak. A Survival International jogvédő szervezet szerint Brazíliában akár száz ilyen törzs is élhet, de Peruban is él egy neolitikus népcsoport, Pápua-Új-Guineán tíz, és az India melletti Bengáli-öböl egyik szigetén is lakik a feltételezések szerint egy 50-500 tagú törzs. Utóbbiak már évtizedek óta ismertek, és ők is tudnak a külvilágról, de a többszöri kapcsolatfelvételi próbálkozásokra mindig ellenségesen reagáltak. 2006-ban két halász lépett partra a szigeten (amelyet a csoport védelme érdekében tilos öt kilométernél jobban megközelíteni), őket megölték a törzs tagjai. Az indiai kormány – a jogvédők követeléseinek engedve – bejelentette, hogy mivel a csoport egyértelműen kinyilvánította, hogy nem kérnek a külvilágból, többé nem próbálnak kommunikálni velük.

Vannak azonban antropológusok, akik ellentmondva az általánosnak mondható „hagyjuk békén őket” politikának, úgy vélik, szabályozott keretek között igenis szükséges kapcsolatot teremteni velük, mégpedig éppen megóvásuk és a mostanihoz hasonló népirtások elkerülése érdekében. E gyilkosságokat ugyanis nyugodtan nevezhetjük népirtásnak, hiszen itt néhány tucat, legfeljebb néhány száz főt számláló népekről van szó. Ezek a kutatók úgy vélik, hogy nem tudjuk őket megvédeni, ha nem lépünk kapcsolatba velük. „A védelem csak illúzió. A favágók, kábítószercsempészek, vadászok bármikor rájuk bukkanhatnak, és a véletlen találkozások szükségszerűen katasztrófával végződnek – mondja az Independentnek Kim Hill, az Arizonai Állami Egyetem antropológusa, aki kollégájával korábban szenvedélyes hangú véleménycikket írt a Science folyóiratba, arra szólítva fel az ENSZ-t, hogy szakítson izolacionista politikájával. – A kapcsolat létesítése szinte mindig a törzsek nagyobb fokú védelméhez vezet, hiszen ezáltal bekerülnek az állami védelem alatt álló népcsoportok közé. Ha fenntartjuk elszigeteltségüket, azzal csak kiszolgáltatjuk őket a nem ellenőrzött, véletlenszerű találkozásoknak.

Természetesen nem mindenki ért egyet ezzel a sokak szerint kolonialista gőgöt sugárzó hozzáállással. – Az izolált törzsek teljesen életképesek mindaddig, amíg a földjeiket megvédjük. A gondolat, hogy behatolhatunk a területükre, és kapcsolatba léphetünk velük, akár akarják, akár nem, káros és arrogáns – véli Stephen Corry, a Survival International igazgatója. A szervezet legfőbb érve a kapcsolatfelvétel ellen az a sok millió indián, akik az elmúlt évszázadok során meghaltak olyan fertőzésekben, amelyeket a nyugati emberektől kaptak el.