A bumfordi, földhöz ragadt papagájok a kihalás szélén táncolnak

Hiába ismerjük a faj minden egyedének géntérképét, erősen kétséges, hogy a kakapóknak van-e jövőjük.

A BBC felvételén az egyik kakapó az őket vizsgáló biológus fejével igyekszik párzani.

Hamarosan pedig az új-zélandi környezetvédelmi minisztérium és az Otagói Egyetem kutatóinak hála elkészül az összes egyed DNS-térképe is, ezzel a kakapó lesz az első faj a világon, amely minden egyede, örökítőanyaga utolsó építőeleméig ismert a tudomány számára, írja a The Atlantic. A projekt akkor kezdődött, amikor az egyik kakapó (konkrétan egy Jane nevű tojó) DNS-ét feltérképezték más genetikusok, akik egy globális mozgalom tagjaiként a világ összes, tízezernyi madárfaját igyekeznek megszekvenálni. Ekkor jutott eszébe az egyik vezető kutatónak, hogy miért ne elemezzék az összes kakapó DNS-ét, ritkán adatik ugyanis meg, hogy mindössze 124 minta szekvenálását kell megcsinálni egy teljes faj genomanalíziséhez (a munka kezdetén még csak 125 kakapó élt).

A kakapók élete leginkább egy valóságshow-ra hasonlít, tucatnyi szakember figyeli őket nap mint nap, és regisztrálja legkisebb rezdülésüket. A párosodási időszak kezdetén befognak minden hímet, és spermamintát vesznek tőlük. Miután párzottak a nőstényekkel, a „rossz minőségű” hímekkel összejött tojókat elkapják, és életrevalóbb hímek ivarsejtjeivel termékenyítik meg őket mesterségesen. A tojásrakást követően is folyamatosan figyelik a fészkeket, és ha szükséges, tojásokat is áthelyeznek, hogy egyik tojónak se legyen aránytalanul megterhelő a gyermekvállalás. A kikelés után minden egyes nap mérik, vizsgálják a fiókákat, és ha bármilyen problémát tapasztalnak, „állami gondozásba” veszik, és más kakapófiókákkal együtt nevelik fel őket vigyázva arra, hogy ne vésődjön elméjükbe az ember, mint szülőjük képe.

Diedre Vercoe, a kakapórehabilitációs program igazgatója szerint a költési szezon hónapokig tart, és 24 órás szolgálatot igényel. „A kakapók szaporodási időszaka remek felkészülés volt nekem az anyaságra, és ez fordítva is így van” – nyilatkozta az Atlanticnek. A szaporítóprogram egyelőre sikeresnek tűnik, hiszen tavaly még csak 125-en voltak, de az utolsó költési időszakban 29 fióka maradt életben, így a faj egyedszáma negyedével megnőtt. Ugyanakkor ez a hirtelen növekedés arra figyelmeztet, hogy ha valami katasztrófa történik, ez a nagy fluktuáció hirtelen összeomlásba is átcsaphat. Mindenesetre a tenyészprojekt 1990-es rajtja óta már megháromszorozták a kakapópopuláció méretét.

A DNS-szekvenálás jelenleg 81 egyednél tart, és a kutatók azt tervezik, hogy az év végéig végeznek a maradék 72 madártól és a nemrégiben elpusztult 28-tól vett minták elemzésével is. A szükséges forrásokat (nagyjából 29 millió forintot) egy, a kihalófélben lévő fajok genetikai állományának megőrzéséért küzdő civil szervezet támogatja. A faj teljes genetikai térképe egyrészt az evolúciós kutatásokat segíti majd, másrészt a fajmegőrzési erőfeszítésekhez is hozzájárulhat. Ahogy az gyakran előfordul, a kakapók nem kizárólag az ember és a megváltozott környezet miatt találták magukat jelenlegi, kritikus helyzetükben. Rendkívül sokan nemzőképtelenek, a lerakott tojásoknak csak a fele kel ki (miközben ez az arány a többi madárnál 80-90 százalékos). De a kikelt csibék kétharmada is elpusztul fiatalon. A kutatók nem tudják, hogy pontosan mi okozza ezt az infertilitást, elképzelhető, hogy genetikai faktorokra vezethető vissza.

A genetikai tudást – a haszonállatok tenyésztőihez hasonlóan – fel fogják használni arra, hogy a legkecsegtetőbb partikat hozzák össze. Úgy igyekeznek pároztatni a kakapókat, hogy az a leginkább szolgálja a faj genetikai sokféleségét, és ezáltal túlélési esélyeit. Az egyik madár, Gulliver például egy olyan ritka, immunitást biztosító génváltozatot hordoz, amely őt kivételesen kívánatos tenyészállattá teszi. Ha pedig ezen erőfeszítések elbuknak, és a kakapó idővel ténylegesen kihal, a folyamatosan gyűjtött genetikai adatok később segíthetnek abban, hogy esetleg feltámasszák a fajt – ahogy azzal régóta próbálkoznak a gyapjas mamut és még néhány állat esetében. Hogy ez utóbbi projektek támogatandók, etikusak-e, vagy átlépik a „jó” és a „rossz” közötti határvonalat, arról folyamatos vita zajlik a tudományos közösségen belül és azon kívül is.