Minden bizonnyal a világ leghíresebb élő tudósa Stephen Hawking brit fizikus, amiben az univerzum kialakulása és működése terén elért korszakalkotó felfedezései mellett – amelyeket minden laikus tisztelettel emleget, bár vélhetően kevéssé ért – legalább akkora szerepe van megjelenésének. A 75 éves tudós egy degeneratív, teljes bénultságot okozó betegségben, amiotrófiás laterális szklerózisban (als) szenved. Csak szemeit, illetve egyetlen arcizmát képes mozgatni, ezzel kommunikál, miközben elméje tökéletesen működik. A Cambridge-i Egyetem most ingyenesen elérhetővé tette 1965-ös doktori értekezését, az érdeklődés pedig akkora volt, hogy az egyetem szerverei azonnal összeomlottak, nem bírták kiszolgálni a sok letöltési kérést.
Ezen persze nem feltétlenül letápődhetett meg senki, hiszen Hawking afféle szupersztár, és korántsem a fizikusok, kozmológusok zárt világában. Bárhová megy, bármilyen témában nyilatkozik meg, legyen az Isten léte, a klímaváltozás vagy a mesterséges intelligencia vélt veszélyei, gyakorlatilag a világ összes médiuma beszámol róla, hiszen tudják, hogy olvasóikat, nézőiket minden érdekli, ami vele kapcsolatos. A fizikus 1988-as Az idő rövid története című könyvével lett globálisan ismert bestseller-szerző. A könyvet több mint tízmillió példányban adták ki világszerte, és a művelt, széles körű érdeklődésüket bizonyítani kívánó emberek otthoni könyvespolcainak kötelező kelléke lett. Természetesen a könyv megvásárlása nem jelenti elolvasását is, különösen nem megértését. A BBC szerint Az idő rövid története a világ leggyakrabban megvásárolt, majd olvasatlanul a polcra tett kötete.
Hawking pályafutása egyáltalán nem úgy indult, hogy joggal sejthette volna, hogy a 20. század végére tudományos celebritássá válik. Oxfordban végezte az egyetem első három évét. Az evezőscsapat kapitánya volt, a tanulással viszont nem sokat foglalkozott. Később ezt azzal magyarázta, hogy túl könnyű volt a tananyag, nem kötötte le a figyelmét. Emiatt nem is volt kitűnő, és nem is volt biztos, hogy záróosztályzatai elég erősek lesznek ahhoz, hogy Cambrigde-be mehessen doktori képzésre. A tudós által terjesztett anekdota szerint Hawking megfenyegette a tanárait, hogy ha nem adnak neki megfelelően jó jegyeket, akkor nem megy máshová, hanem marad a nyakukon, erre megadták neki a szükséges értékelést. Mások ezt úgy magyarázzák, hogy a tanárok szemet hunytak Hawking slendriánsága fölött, mert belátták, hogy sokkal nagyobb elme, mint ő maguk.
Átmehetett hát a brit felsőoktatási rendszer másik ékkövébe, és ott tudományosan kiteljesedhetett, gondolkodhatott a térről, a gravitációról, az időről, ősrobbanásról, fekete lyukakról. Minden remekül alakult, de hamarosan jelentkeztek az első tünetek. Egyre rosszabbul tudott járni, izmai nem engedelmeskedtek. Lou Gehrig-szindrómát, más néven als-t diagnosztizáltak nála, és úgy számoltak, hogy még két éve lehet hátra. Ebben a tudatban folytatta doktori tanulmányait. Hamarosan ledoktorált, majd folytatta kutatásait, de a halál csak nem jött el. Az orvosokat is meglepte az, hogy a betegség milyen lassan súlyosbodott nála – de a gyógyulásra semmiféle reménye nem lehetett. Lassan teljesen elveszítette mozgásképességét, ahogy lentről felfelé haladva elhaltak mozgató idegrostjai.
Gyerekei is születtek, akik léte sokakban kétségeket gerjesztettek az akkori felesége, Jane hűségét illetően. E vádakat maga Hawking cáfolta azzal érvelve, hogy nemi funkciói működnek, hiszen nemi szerve izmait nem akaratlagosan kell mozgatni. A magánélete ezután sem lett annyira sivár, mint azt sokan gondolhatnák. Az évek során beleszeretett ápolónőjébe, akinek kedvéért elhagyta feleségét, majd elvette új szerelmét feleségül. Majd tőle is elvált, és normalizálta viszonyát első feleségével.
A tudós ismert lényéhez beszédszintetizátora legalább annyira hozzátartozik, mint kerekesszéke. Ezt azután kapta, hogy a torkát is elérő betegség miatt majdnem megfulladt. Így gégemetszést kellett végrehajtani nála, amely beszédképességének elvesztését eredményezte. Ezután sokféle kommunikációs módszerrel próbálkoztak – például táblákra írták az ábécét, és a kívánt betűnél Hawking pislantott egyet –, mígnem mérnök barátai konstruáltak számára egy billentyűzetet, amelyet tenyerének akkor még kissé működő izmaival vezérelhetett. A kínkeservesen lassan begépelt szöveget géphang ejtette ki, ami nagyon tetszett Hawkingnak, csak azzal nem volt kezdetben kibékülve, hogy amerikai akcentusa van. Ma már a szemüvegére illesztett szemmozgáskövető eszköz segítségével irányítja a komputert.
De mitől is olyan jelentős Hawking – tinyurl.com/hawking-disszertacio címen elérhető – doktori értekezése, amely már kétmillió letöltés felett jár? Bár a kozmológia szinte valamennyi kérdését érinti, a tudományos közösség egyértelműen az utolsó, Szingularitások című fejezetét tartja a legtöbbre – értékel a Newsweek. Ebben a tudós gyakorlatilag bebizonyítja, hogy az univerzum születésének ősrobbanás-elmélete fizikailag lehetséges. Ma már általánosan elfogadott ténynek számít, hogy a világmindenség – a térrel és az idővel együtt – nagyjából tizennégymilliárd éve kezdődött az ősrobbanással, és azóta is tágul. A tér és az idő együttes értelmezését lehetővé tévő téridő általában hasonló „sűrűségű” a teljes univerzumban, vannak ugyanakkor olyan pontok is benne, ahol a téridő extrém görbülése folytán olyan hatalmas tömeg szorul viszonylag kis térbe, hogy a létrejövő, mérhetetlenül nagy gravitáció semmit, még a fényt sem engedi távozni onnan. Ezek a fekete lyukak, közepükön pedig a végtelenül nagy tömegvonzású pont, a szingularitás. A fekete lyukakra azóta már csillagászati eszközökkel is ráleltünk, de Hawking disszertációjának idején, 1965-ben még csak matematikai-fizikai elméleti szükségszerűségnek számítottak.
