A kutyák tudják, mit beszélnek

Nem is gondolná, milyen választékosan tudják kifejezni magukat a négylábúak.

E jelenséget vizsgálandó először kiválasztották a nyüszítésre hajlamos kutyákat, amelyeket a tanszéki laborba hívtak gazdáikkal együtt. A kísérlet kezdetén a gazda egy szó nélkül felállt és elhagyta a szobát, három percre egyedül hagyva a kutyát a számára idegen helyiségben. Az eredmények igazolták a hipotézist: kimutatták, hogy a szeparációs stresszt átélő kutyák nyüszítésében más állatokhoz hasonlóan ugyancsak megjelennek a nem lineáris események.

Ha a nyüszítés van a kutyák érzelmi állapot által meghatározott hangrepertoárjának egyik végén, akkor a másikon a morgás található. Miközben mindkettőre jellemző, hogy az ugatással ellentétben nem pulzáló, ismétlődő vakkantásokból áll, hanem hosszan elnyúló, folyamatos hangadásról van szó, a mögötte valószínűsíthető hangulati töltet nem is lehetne különbözőbb.

– Általában nagyon keveset tudunk a kutyák vokális kommunikációjáról, és az a kevés is főként az ugatásról szól. A morgás ismeretlenségén túl számunkra leginkább azért volt érdekes, mert lényegesen konzervatívabbnak tűnik, mint az ugatás. Ezen azt értjük, hogy a kutyák, illetve a farkasok között az ugatással ellentétben nincs nagy különbség a morgás használatában – folytatja Faragó Tamás. – Ennek oka az lehet, hogy a morgás elsősorban fenyegetést jelentő jelzés, és ilyenformán nagyon fontos, hogy minden egyed ugyanazt értse rajta. Így ezzel „nem játszhat” az evolúció, a benne bekövetkező változások általában negatívan hatnak az egyed túlélési képességeire. Ennek ellenére a kutyák nemcsak agresszív helyzetekben, például fenyegetettség alkalmával használják, de játék közben is. Így felmerült, hogy talán az ugatáshoz hasonlóan a különféle szituációkban hallatott morgás más és más jellemzőkkel bír a kutyáknál.

A kutatók egyik kísérletükhöz háromféle helyzetben rögzítették a morgást: játék közben (vannak kutyák, amelyek a húzódzkodós játék közben is morognak), fenyegető ember közeledésekor, illetve táplálékféltés közben (ekkor adtak a kutyának egy csontot, majd egy másik, riválisnak gondolható kutyával közelítettek felé). A felvett hangokat ezután embereknek játszották le, és azt kérték tőlük, hogy értékeljék a morgás valószínű érzelmi hátterét, illetve tippeljék meg azt a helyzetet, amelyben a felvétel készült. A résztvevők mindkét feladatban jól teljesítettek, tehát egyöntetűen határozták meg a kutya lehetséges belső állapotát (a játékos morgást vidámnak, a másik kettőt agresszívnek vélték), és a véletlen tippelésnél jelentősen nagyobb sikerességgel találták el a helyzetet. A játékos morgások nyolcvan százalékát felismerték, ugyanakkor az agresszív (táplálékőrző vagy fenyegetett) morgásokat gyakran összekeverték.

A különböző helyzetekben kiadott morgások hangtani jellemzőiket illetően is különböznek (amit már az is bizonyított, hogy az emberek meg tudták őket különböztetni, hiszen döntésükkor csak ezen tulajdonságokra támaszkodhattak). Az akusztikai elemzés fényt derített arra, hogy a játékos morgások jellemzően magasabbak és rövidebb morranásokból állnak, mint az agresszív hangok.

– Miközben az igaz, hogy a morgás főként az agresszív belső állapothoz kötődik, játékos helyzetben is lehet agresszív a kutya – érvel Faragó Tamás. – Ilyenkor úgymond eljátsszák, hogy agresszívek, és így igyekszenek elvenni a gazdától vagy egy másik kutyától a játékot.

Az emberek tehát jól megértik a kutya morgását kiváltó hangulatát. De vajon a kutyák is képesek erre? Nos, amint az a kutatócsoport egy harmadik kísérletéből kiderült: igen. Ebben is a fenti három helyzetben felvett morgásokat használták, csak e kísérletnek nem emberek, hanem kutyák voltak az alanyai. A laborban hangszórót rejtettek el egy ketrecben, mellé csontot tettek a földre, és hagyták, hogy a tesztelt kutya megközelítse.

A három bejátszott morgás és a kutyák reakciója a hangra az etológia tanszék munkatársainak felvételein 

Amikor a kutya a csont közelébe ért, bejátszották a háromféle morgást (melyek közül tehát csak egy, a táplálékőrző hang volt adekvát a helyzetben, a többinek – már ha felismerik a kutyák a jelentését – nem sok értelme volt az adott szituációban). Az eredmények szerint az élelemvédő morgás nagyon intenzív (menekülési) reakciókat váltott ki a kutyákból, legtöbbjüknek a második próba alkalmával már esze ágában sem volt megközelíteni a csontot. Ugyanakkor a másik két morgás sokkal kevésbé volt hatékony a csontra hajtó kutyák elijesztésében. Ezeket az eredményeket indokoltnak tetszik úgy magyarázni, hogy a kutyák megértik a különböző morgások eltérő üzenetét.