Nem kell bizonygatni, hogy amikor egy férfi és egy nő elmegy vacsorázni – főleg ha még kapcsolatuk elején vannak –, az legkevésbé sem az éhség csillapításáról és a tápanyagok megfelelő pótlásáról szól. A randin minden cselekedetünkkel – tudatosan vagy tudattalanul – saját magunkat igyekszünk minél jobb színben feltüntetni a másik fél szemében, még ha ez nem is mindig sikerül.
Ettől függetlenül ott van az étel, de az ahhoz való hozzáállásunkban is a találkozó fő célja a meghatározó. Bár a rutinosabbak az evés közbeni buktatókat is igyekeznek elkerülni a fogások és a helyszín tudatos megválasztásával, viselkedésüket olyan késztetések határozzák meg, amelyekről szinte bizonyosan fogalmuk sincs.
Arról már számos tanulmány született, hogy a nők étkezési szokásai hogyan függnek attól, hogy férfi, nő társaságában vagy magányosan esznek. Azokban a kultúrákban – és ilyen manapság a legtöbb kultúra –, amelyek a karcsú női alakot díjazzák, a nők férfiak társaságában jellemzően kevesebbet esznek, írja a The Atlantic. Ezzel vélhetően abbéli elkötelezettségükről tesznek tanúbizonyságot, hogy a karcsú alakjukat a jövőben is meg kívánják őrizni. Így – evolúciós pszichológiai síkra helyezve a magyarázatot – azt kommunikálják a reménybeli partnernek, hogy érdemes velük családot alapítania, hiszen bízhat abban, hogy a hölgy később is kívánatos, és a társadalmi státusa szempontjából előnyös felesége marad.
Az azonban sokkal kevésbé ismert, hogy hogyan befolyásolja a férfiak étkezési preferenciáit a hölgytársaság. Elsőre azt feltételezhetnénk, hogy hasonló hatása lesz, mint a nők esetében, hiszen a jelenlegi korszellem nemcsak a nőknél, a férfiaknál sem értékeli az elhízást. Ugyanakkor észre kell vennünk a két nemmel szemben támasztott elvárások jelentős különbségeit is. A férfiak általában sokkal kevésbé érezhetik a média nyomását – vagy nem érdekli őket annyira –, de a közízlés szerinti ideális férfitestkép sem a végletesen sovány, hanem inkább az izmos alkat.
Mindezek alapján érdekes a kérdés, hogy vajon a férfiak hogyan alakítják, ha egyáltalán, az étkezési viselkedésüket, amikor randevún – vagy nem formális randevún, de mindenképpen hölgytársaságban – vannak. Az amerikai Cornell Egyetem evolúciós pszichológusai is ezt a kérdést tették föl. Minthogy az éttermi fogyasztást az ember önkéntelen preferenciáin túl erősen befolyásolhatják az anyagi kényszerek – magyarul hiába ennénk háromszor annyit, ha egyszer nincs rá pénzünk –, a megfigyeléseiket egy fix ár mellett korlátlan fogyasztási lehetőséget biztosító pizzázóban végezték.
A vizsgálathoz meglehetősen konspiratív technikákat is bevetettek, például rejtett kamerával figyelték a vendégeinek fogyasztását, és persze azt, hogy milyen társaságban érkeztek, illetve a pincérek által az asztalról elvitt ételmaradékokat is gondosan lemérték, és a tömegüket kivonták a pizzák eredeti tömegéből. Az eredmények szerint a férfiak többet ettek, ha nővel voltak, mint ha férfiakkal vagy egyedül. Méghozzá sokkal, átlagosan 93 százalékkal több pizzát és 93 százalékkal több salátát. [Ebben az eredményben nem is az a legmegdöbbentőbb, hogy a nők szeme láttára, sőt vélhetően épp miattuk, a férfiak gyakorlatilag kétszer annyit zabálnak, mint amennyivel egyébként jóllaknának, hanem az, hogy valaki salátát eszik egy pizzázóban – de ez egy másik cikk témája lehetne. – M. Cs.] A nők ebben a vizsgálatban ugyanannyit ettek, függetlenül attól, hogy más nőkkel vagy férfiakkal voltak-e, viszont korábbi kísérletek eredményeiből tudható, hogy ha a nők férfitársaságban étkeznek, akkor már sokkal kevesebb étel elfogyasztása után úgy érzik, hogy túlették magukat.
Miért van így? Miért esznek a férfiak sokkal többet a szükségesnél, ha ezzel akár a randit tönkretevő rosszullétet, esetleg a partner rosszallását kockáztatják? A kutatók szerint épp az ellenkezője, tehát a női elismerés kivívása érdekében. Azzal, hogy a férfi sokat eszik, szervezetének erősségére, strapabírására hívja fel a partnere figyelmét. Ugyanez igaz az erős ételek fogyasztására is. A kissé csípős ételeket sokan szeretik, de az erős íznek megvan az a küszöbértéke, amely felett már mindenkinek szenvedést okoz. Ha hölgyek is vannak a társaságban, a férfiak mégis vállalják a kifejezetten kellemetlenül erős ételeket is, csak hogy lenyűgözzék a nőket. Mindezen viselkedésekkel – természetesen nem tudatosan – azt kommunikálják a reménybeli párzótársnak, hogy ők erősek és egészségesek, és szervezetük ellenálló képessége olyan jól működik, hogy az egyértelműen egészségtelen viselkedés, táplálék sem tesz benne kárt.
Ez a fajta szexuális célú kommunikáció teljesen átlagos az állatvilágban, és hátrányelvnek nevezik. Az elmélet szerint csak azokat a kommunikációs szignálokat tekinthetjük őszintének – tehát a jelet adó fél valós állapotáról árulkodónak –, amelyek „költségesek”, tehát más életműködésektől vonnak el energiát, így a kommunikáló állat hátrányba kerül társaihoz képest. A jelet vevő fél – ez lehet az ellenkező nemű, elcsábítandó állat, de egy azonos nemű, elzavarandó egyed is – az alapján alkothat megbízható képet a másik tényleges erejéről és az általa átörökíthető előnyös tulajdonságokról, hogy még e költséges kommunikáció súlya ellenére is életben van, sőt él és virul.
