Felvágni a nők előtt: az év végi nagy zabálásnak értelme van

Egy kísérlet eredményei szerint kétszer annyit esznek a férfiak hölgytársaságban, mint amúgy.

A vizsgálathoz meglehetősen konspiratív technikákat is bevetettek, például rejtett kamerával figyelték a vendégeinek fogyasztását, és persze azt, hogy milyen társaságban érkeztek, illetve a pincérek által az asztalról elvitt ételmaradékokat is gondosan lemérték, és a tömegüket kivonták a pizzák eredeti tömegéből. Az eredmények szerint a férfiak többet ettek, ha nővel voltak, mint ha férfiakkal vagy egyedül. Méghozzá sokkal, átlagosan 93 százalékkal több pizzát és 93 százalékkal több salátát. [Ebben az eredményben nem is az a legmegdöbbentőbb, hogy a nők szeme láttára, sőt vélhetően épp miattuk, a férfiak gyakorlatilag kétszer annyit zabálnak, mint amennyivel egyébként jóllaknának, hanem az, hogy valaki salátát eszik egy pizzázóban – de ez egy másik cikk témája lehetne. – M. Cs.] A nők ebben a vizsgálatban ugyanannyit ettek, függetlenül attól, hogy más nőkkel vagy férfiakkal voltak-e, viszont korábbi kísérletek eredményeiből tudható, hogy ha a nők férfitársaságban étkeznek, akkor már sokkal kevesebb étel elfogyasztása után úgy érzik, hogy túlették magukat.

Miért van így? Miért esznek a férfiak sokkal többet a szükségesnél, ha ezzel akár a randit tönkretevő rosszullétet, esetleg a partner rosszallását kockáztatják? A kutatók szerint épp az ellenkezője, tehát a női elismerés kivívása érdekében. Azzal, hogy a férfi sokat eszik, szervezetének erősségére, strapabírására hívja fel a partnere figyelmét. Ugyanez igaz az erős ételek fogyasztására is. A kissé csípős ételeket sokan szeretik, de az erős íznek megvan az a küszöbértéke, amely felett már mindenkinek szenvedést okoz. Ha hölgyek is vannak a társaságban, a férfiak mégis vállalják a kifejezetten kellemetlenül erős ételeket is, csak hogy lenyűgözzék a nőket. Mindezen viselkedésekkel – természetesen nem tudatosan – azt kommunikálják a reménybeli párzótársnak, hogy ők erősek és egészségesek, és szervezetük ellenálló képessége olyan jól működik, hogy az egyértelműen egészségtelen viselkedés, táplálék sem tesz benne kárt.

Ez a fajta szexuális célú kommunikáció teljesen átlagos az állatvilágban, és hátrányelvnek nevezik. Az elmélet szerint csak azokat a kommunikációs szignálokat tekinthetjük őszintének – tehát a jelet adó fél valós állapotáról árulkodónak –, amelyek „költségesek”, tehát más életműködésektől vonnak el energiát, így a kommunikáló állat hátrányba kerül társaihoz képest. A jelet vevő fél – ez lehet az ellenkező nemű, elcsábítandó állat, de egy azonos nemű, elzavarandó egyed is – az alapján alkothat megbízható képet a másik tényleges erejéről és az általa átörökíthető előnyös tulajdonságokról, hogy még e költséges kommunikáció súlya ellenére is életben van, sőt él és virul.