A rohamosan pusztuló vízi élőhelyek és a kormányzás

A madarak Afrika déli részén, Dél-Amerikában és Közép-Ázsiában vannak veszélyben magyar biológusok cikke szerint.

Még érdekesebb, hogy ezek a populációs trendek a világ mely térségeire jellemzőek leginkább. A vízimadarak többnyire Afrika Szaharától délre eső részén, Dél-Amerikában és Közép-Ázsiában fogyatkoznak. E térségek alapvetően két szempontból hasonlítanak egymásra: jelentősen nő az emberi népességük, az állam viszont gyenge, vagyis a meglévő törvényeket kevéssé szigorúan tartatják be a hatóságok (ezt a tanulmány a governance kifejezéssel jelöli). Ezzel szemben például Nyugat-Európában, ahol a fenti két tényező jelentősen különbözik (nem nő, sőt inkább csökken az emberi populáció, és a kormányzás alapvetően megbízhatóan és stabilan működik), a vízimadárfajok egyedszáma stabil vagy még nőtt is.

De ez még csak megérzés (hipotézis), így a vizsgálat következő részében a kutatók (közöttük Nagy Szabolcs, a hollandiai székhelyű, vízi élőhelyeket védő Wetlands International civil szervezet munkatársa) statisztikai módszerekkel végignéztek egy sor gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi tényezőt, és ellenőrizték, hogy közülük melyek azok, amelyek jól magyarázzák a vízimadarak egyedszámváltozásait. Így megvizsgálták például a GDP hatását, a vízfelszín változásának (tehát az élőhelyek zsugorodásának vagy terjedésének) szerepét, a klímaváltozást, a védett területek nagyságát, az emberi népesség változásait, illetve az úgynevezett governance-mutatót (amely tehát a törvények betartatását jellemzi). Az eredmények szerint kizárólag a governance bizonyult jelentősnek (statisztikailag szignifikáns hatásúnak).

– Talán a politikai stabilitás vagy a jó kormányzati működés lenne a jó kifejezés a governance-ra. Mennyire demokratikus, mennyire átlátható és hatékony a politikai rendszer. A governance nagyban összefügg a környezetvédelmi erőfeszítések hatékonyságával is – folytatja Székely Tamás. – Az ugyanis semmit sem ér, ha létrehozunk papíron egy nemzeti parkot, de semmi többet nem teszünk. Hiába védettek formálisan hatalmas területek, ha rengeteg illegális vadász lövöldözhet bennük kénye-kedvére. Ez a fejlődő országokra jellemző hozzáállás. Ellenben például az Egyesült Államokban, az Európai Unióban és szerencsére hazánkban is a természetvédelmi területeken szigorúan be is tartatja a hivatal a törvényeket, és ez meg is látszik a vízimadár-populációk állapotán.

Azokban az országokban tehát, ahol a kormányzat és a politika helyi szintjei, illetve a civil szervezetek jól működnek, nagy hatásfokkal képesek védeni élőhelyeiket és madaraikat. Ezzel ellentétes példát szolgáltatnak a nyugat- és közép-ázsiai vízi élőhelyek. Iránban például a fenntarthatatlan vízgazdálkodás és a gátépítések miatt az utóbbi évtizedekben még védett területek is kiszáradtak. Ugyanígy tűnt el teljesen számos argentin vízi élőhely. Ugyanezeken a területeken a vadvédelmi szabályozás be nem tartatása miatt az élőhely eltűnése mellett a vadászat a vízimadarakra leselkedő legnagyobb veszély.

Természetesen érdekes kérdés, hogy az adatokból milyen trendek olvashatók ki hazánk vízimadár-állományaira vonatkozóan. Nos, meglepően pozitívak.

– A helyzet Magyarországon pozitív volt a vizsgált időszakban, azaz 1997-ig. Nincs olyan része az országnak, ahol az összesített változás negatív lett, vagyis csökkent volna az egyedszám – magyarázza Nagy Szabolcs. – Ebben nagy szerepe van annak, hogy az elmúlt három évtizedben a magyar természetvédelem az Európai Unió közösségi jogrendjéhez alkalmazkodva működött. Ez nemcsak a jogi szabályozást foglalta magában, de a területek kijelölését és az intézményi rendszer fejlesztését is. A mai természetvédelmi őrök sokkal jobb eszközökkel és hatékonyabban dogozhatnak Magyarországon, mint amikor még én kezdtem a pályámat a nyolcvanas évek végén. Emellett annak is nagy szerepe van a fenntartható használat létrejöttében, hogy a vízimadár-vadászat szabályozása ma már a felméréseken alapul.

Székely Tamás, bár főként viselkedésökológiával foglalkozik, sosem szakadt el az állatvédelmi kutatásoktól.

– A Debreceni Egyetemen kezdtem el parti madarakkal foglalkozni. Rengeteget dolgozom mind a mai napig terepbiológusként, és a saját szememmel látom folyamatosan, hogy milyen mértékben pusztulnak világszerte az élőhelyek. A madárvédelemnek és -kutatásnak együtt kell történnie, ezért nálam a konzervációbiológia [a fajok megőrzésének lehetőségeit vizsgáló terület] mindig is belső késztetés maradt – mondja Székely Tamás. – Habár régóta Angliában dolgozom, sosem szakadtam el a magyar kutatóhelyektől és természetvédelemtől. Éppen most nyertem el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Élvonal) pályázati támogatását egy új parti madaras kutatóprogram beindítására. Ezzel a kutatóprogrammal nemcsak a kutatók, hanem a konzervációbiológusok és végeredményben a vízimadarak is nyernek.