Ablakon kidobott arany: belefulladunk az elektronikai hulladékba?

Javíttatás helyett szinte mindent kidobunk. A fogyasztással nem tart lépést az újrahasznosító ipar.

A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) által kiadott év végi közlemény borús képet fest az e-szemét okozta globális helyzetről. Az ENSZ mellett működő szervezet The Global E-Waste Monitor 2017 című tanulmánya szerint az elmúlt évben már 44,7 millió tonna saját teleppel vagy elektromos csatlakozóval rendelkező eszközt hajítottunk szemétre. Ami igazán szomorú ebben, az az, hogy a szemét több mint 80 százalékáról nem is tudjuk, hol és milyen körülmények közt tárolják, gyakran az is előfordul, hogy egyszerűen elégetik. A másik rossz hír, hogy az emberiség által termelt e-hulladék mennyisége jóval gyorsabban növekszik az újrahasznosítás arányánál. Pedig ez utóbbi, amellett, hogy globális környezetvédelmi érdek lenne, jócskán hozna gazdasági hasznot is. Az ITU felméréséből az derül ki, hogy a tavaly termelt elektronikai szemétből 55 milliárd euró értékben lehetett volna kinyerni különféle hasznos és értékes anyagokat.

A meg nem javított elektronikai eszközökkel a tanulmány által említett hatvanféle nyersanyag közt a nyomtatott áramköri kártyák összetevőiként az ezüst, a palládium és a réz mellett olyan értékes nemesfémet is szemétbe dobunk, mint az arany, amelyből csak az elmúlt évben 500 tonnát hajított ki az emberiség, megközelítőleg 18,8 milliárd euró értékben. A világon felhasznált ón körülbelül 35 százalékát, a világ aranyfelhasználásának pedig 10 százalékát emészti fel az elektronikai ipar. A vas gyakorlatilag végtelenszer hasznosítható anélkül, hogy minősége romlana, és hozzá hasonlóan a többi fém is nagyon sokszor újra feldolgozható. A szervezet becslése szerint az e-szemét legnagyobb részét kitevő műanyagok újrahasznosításából 15 milliárd eurót lehetett volna visszatermelni.

A legtöbb e-hulladékot Kínában és az Egyesült Államokban termelik, utánuk következik Japán, India és Németország. Ezzel szemben Kína és India messze lemarad az USA és Németország után az egy főre jutó szemétkupacok méretében. A legnagyobb hulladéktermelők ugyanakkor nem feltétlenül a legnagyobb szennyezők, mivel az újrahasznosítás aránya országonként változik, és az egy főre jutó kibocsátás sem feltétlenül arányos az adott államok összes szennyezésével. Ugyanakkor tény, hogy az elektronikai hulladék több mint negyede Európából származik, ennek is csak a 35 százaléka kerül szelektív hulladékként megbízható helyre. De a jelentés érdekes adaléka az is, hogy állítólag a tavaly Nigériába szállított e-hulladék több mint háromnegyede uniós tagállamokból származott.

– Ezen a téren óriási az illegális kereskedelem, amelynek mértékéről ma sincs elegendő információnk. Az e-hulladékok fő célállomása Afrika és Ázsia, ahová adókat és környezetvédelmi szabályokat megkerülve kerülnek – mondta el lapunknak Urbán Csilla környezetkutató, a Humusz Szövetség elnöke. Utalt arra, hogy az elektromos és elektronikai berendezések egész életciklusuk alatt problémát jelentenek, beleértve az összetevők kibányászását is, amelynél gyakran gyermekeket is dolgoztatnak veszélyes munkakörülmények között.

Nagy port vert fel, amikor tavaly nyilvánosságra került, hogy évente több ezer tonna elektronikai készüléket csempésznek Németországból Nigériába illegálisan. Bár Németország 2015-ben határozatban döntött arról, hogy kivitel előtt minden használt terméket ellenőrizni kell, a gyakorlatban a hatóságok nem tudják teljes biztonsággal megállapítani, melyik készülék minősül használtnak és hibásnak, és melyik elektronikai és fémhulladéknak. A Nigériában élő 173 millió fogyasztó közül mindössze 20 százalék engedheti meg magának az új termékeket, így a használt nyugat-európai mosógépekre és hűtőszekrényekre igen nagy igény van az afrikai országban. Bár az átcsempészett áru jó része fém- és elektronikai hulladék, a tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb hibás importterméket könnyen meg lehet javítani, és további öt-hat évig lehet használni. Nigériában több mint 500 ezer ember él abból, hogy elektromos készülékeket javít.

Egy norvég polgár évente több mint 28 kilogramm e-szemetet termel, igaz, e mennyiség háromnegyedét újrahasznosítják az északi országban. Egy átlagos európaira évente több mint 16 kilogramm elektronikus hulladék jut. Hazánkban ehhez képest egész jónak tűnik a helyzet. A felmérés szerint az egy főre jutó mennyiség itt valamivel az átlag alatt van, míg a kelet-közép-európai régióban a visszagyűjtés aránya megközelíti már az 50 százalékot.

Az e-hulladék exponenciálisan növekvő mennyisége elsősorban a berendezések tervezett elavulásának köszönhető. Köztudott tény, hogy ma már az elektronikai berendezések legtöbbjét meghatározott élettartamra tervezik, hogy kényszerű cseréjükkel állandóan fenntartható legyen a fogyasztói körforgás. 2016-ban csak mobiltelefonokból 435 ezer tonnányit hajított a szemétre az emberiség, ami önmagában is 9,4 milliárd eurónyi (elvileg visszanyerhető és ismét felhasználható) nyersanyagnak felelne meg. Egy átlagosnak tekinthető, 90 grammos eszköz ilyen tekintetben nagyjából 2 euró értéket képvisel. Az ITU szerint a rendszer hiányosságait mutatja, hogy az új telefonok 200 eurós és a használt telefonok 118 eurós átlagos ára mennyivel fölötte van ennek a 2 eurónak.

Akik ki szeretnének lépni ebből a mesterségesen generált körforgásból, azoknak siet segítségére az iFixit, az az internetes oldal, ahol megtanítják az embereket arra, hogy hogyan javítsanak meg szinte bármilyen elektronikus eszközt a telefontól a játékkonzolig. A tudásbázist bárki fejlesztheti és bővítheti.

A Nemzetközi Távközlési Egyesület szerint az érték alapú újrahasznosítási modellek (ide értve a javítást és a többszöri forgalomba hozatalt is) érezhető hatással lehetnének a keletkező hulladék mennyiségére. A dokumentum szerencsére pozitív trendekről is beszámol: ilyen változás, hogy egyre több országban fogadnak el speciálisan az elektronikai hulladékra vonatkozó törvényi szabályozást. Jelenleg már 67 állam – egyben a bolygó lakosságának kétharmadát képviselő vezetők – alakított ki magának ilyen szabályozási környezetet, ami lényeges előrelépésnek tekinthető a 2014-es 44-hez képest. Magyarországon az e-hulladékok kezelésére az Európai Unió által kiadott irányelvek vonatkoznak. Ezekhez igazodva 2004-ben születtek meg a vonatkozó jogszabályok.

– Az Európai Unióban kétféleképpen válaszoltak az e-hulladék problémájára: először is a begyűjtés és az újrahasznosítás elősegítésére bevezették az e-hulladékokról illetve az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló irányelveket. Utóbbinak köszönhető például, hogy európai piacra nem kerülhet olyan berendezés, amely ólmot, higanyt, kadmiumot és hat vegyértékű krómot tartalmaz. A begyűjtés ösztönzésére pedig célszámokat határoztak meg. Ennek alapján Magyarországon 2021-ig a forgalomba hozott mennyiség 40-45 százalékát kell begyűjteni – mondta el lapunknak Urbán Csilla. Arról is beszélt, hogy az elektronikai eszközök gyártói termékdíjat fizetnek, amit elvileg a hulladékok begyűjtésére és hasznosítására kéne fordítani, gyakorlatilag azonban ennek csak elenyésző részét, körülbelül 20 százalékát használják fel valóban környezetvédelmi célokra.

– A lakosság hulladékudvarokban, az évente megrendezett lomtalanításkor vagy elektromos készülékeket árusító kereskedőknél adhatja le ingyenesen az e-hulladékot. Illegális lerakásukkal nem csak a környezetet mérgezzük, hanem magunkat is, hiszen a hulladékokból kioldódó veszélyes anyagok bekerülnek a talajba, a vizekbe, a levegőbe és súlyos egészségkárosodást is okozhatnak – fogalmazott a szakember.

Urbán Csilla szerint a probléma megoldásához holisztikus szemléletre lenne szükség a berendezések egész életciklusát tekintve, kezdve az okos tervezéstől (hosszú élettartam, javíthatóság, veszélyes anyagok kiváltása), a bányászaton és gyártáson át (fair munkahelyek, megfelelő környezetvédelmi szabályozások) a felhasználásig és hulladékkezelésig. A tudatosság annál is inkább sürgető, hiszen a szakértők 2021-re már bőven 50 millió tonna fölé várják az éves szinten keletkező e-szemét mennyiségét.

Mit tehetünk mi?

Vásárolj kevesebb elektronikai terméket!

Tényleg szükséged van egy új mobiltelefonra? Mielőtt lecserélnéd a számítógéped, ellenőrizd, hogy szól-e még rá jótállás: talán még ingyen megjavítják. Ne hagyd, hogy a reklámok rád tukmáljanak olyan holmikat, amelyekre nincs is szükséged, vagy amelyeket nem akarsz megvásárolni.

Vásárolj zölde(ebbe)t!

Amikor új terméket veszel, gondold végig, hogy hol fogja végezni. Kérdezd meg a kiskereskedőket és a gyártókat, hogy van-e visszavételi és újrahasznosítási programjuk elektronikus készülékeikre, és add tudtukra, hogy ez befolyásolja a döntésedet. Arról is győződj meg, hogy az „újrahasznosítási” programjuk nem egyszerűen annyi-e, hogy a készüléket elküldik Kínába, hogy ott dobják ki (ehhez kapcsolódóan lásd a Greenpeace mutatóját).

Add tovább!

Ha még működik a számítógéped, beszélj helyi iskolákkal, közösségi központokkal vagy civil szervezetekkel, kérdezd meg őket, hátha tudják még használni. Ha több információt szeretnél a számítógép adományozásról, olvasd el a TechSoup jó tanácsait!

Hasznosítsd újra!

Ha a készüléked már végleg nem működik, vidd el a bontóba! A bontókról listát például itt találsz. Lehet, hogy a gép így is a lerakóban végzi, de nagyobb esélye van arra, hogy legalább egyes részei újra használatba kerülnek.

Ne a kukába!

Ha pedig már senkinek nem kell, akkor se dobd egyszerűen a kukába! Ha új készüléket veszel, a régit a forgalmazó köteles térítésmentesen átvenni, és megfelelő kezeléséről gondoskodni. Magánszemélyek számára a települési önkormányzatok által üzemeltetett hulladékgyűjtő udvarokban az e-hulladék leadása ingyenes. További információkat a www.ehulladek.hu weboldalon találsz.

(Forrás: www.tudatosvasarlo.hu)