A világon elsőként sikerült makákókat klónozniuk kínai tudósoknak ugyanazzal a módszerrel, amelynek révén Dolly, a világ első, testi sejtből klónozott emlőse is világra jött több mint két évtizeddel ezelőtt – írja az MTI.
A kutatók a Cell című tudományos folyóirat internetes oldalán számoltak be eredményeikről.
A Csung Csung és Hua Hua nevű klónok – mindkettő közönséges makákó (Macaca fascicularis) – 2017 végén születtek a Kínai Tudományos Akadémia sanghaji idegtudományi intézetében.
A BBC beszámolója szerint a kutatók úgy vélik, a majomklónok sokat segíthetnek a genetikai alapú betegségek tanulmányozásában. Csung Csung nyolc, Hua Hua pedig hat héttel ezelőtt született. Jelenleg üveges táplálékot kapnak, és normálisan fejlődnek.
A kutatók arra számítanak, hogy idén több klón is érkezhet.
Az 1996. július 5-én Skóciában született Dolly volt a világ első, testi sejtből klónozott emlőse. A nőstény bárány hat és fél évet élt. Azóta más emlősöket is sikerrel klónoztak tudósok, ám az emberrel közeli rokonságban álló makákók klónozása komoly kihívást jelentett.